Szintet lépett a Rally Hungary az FIA környezettudatossági listáján

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 11:38
null
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a fenntarthatóságra törekvés és környezetvédelem terén elért eredményeiért rangos elismerésben részesítette a rali Európa-bajnokság magyarországi versenyét, a Rally Hungaryt – közölték szerkesztőségünkkel a verseny szervezői.

A rali Európa-bajnokság magyarországi fordulója 2023-tól kezdődően tűzte ki célul, hogy javít a rendezvény környezeti teljesítményén, ami olyan jól sikerült, hogy 2024-ben első magyarországi rendezvényként megkapta az FIA kétcsillagos értékelését (a három csillag a maximum).

A 2023-as versenytől kezdve számos intézkedést és szabályt vezetett be a környezet és a természet megóvásának érdekében, mint például a szelektív hulladékgyűjtés. Lényeges szempont volt továbbá partnerek bevonásával és mozgósításával a tömegközlekedés használatának népszerűsítése; az energiatakarékosságra törekvés; a folyó- és állóvizek, veszélyeztetett területek védelme; a diszkrimináció kizárása; illetve az egészségügyi és biztonsági követelmények betartatása.

A Rally Hungary célja a háromcsillagos értékelés megszerzése, a környezeti hatásoknak – beleértve a víz-, talaj-, levegő- és zajszennyezést –, illetve a szervezet szén-dioxid-kibocsátásának és a hulladéktermelésének mérésével a Rally Hungary 3-5 éves célokat tűzött ki annak érdekében, hogy csökkentse a környezetszennyezést és a kibocsátást, aminek eléréséhez további fejlesztéseket tervez – áll a közleményben. 

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06

Szigorított szárnyteszt, meghosszabbított DRS-zóna, újraaszfaltozott pálya – mi várható a Kínai Nagydíjon?

F1
2025.03.20. 15:20

„Egyáltalán nem kellett változtatnunk” – Norris nem tart attól, hogy visszaveti a McLarent az FIA szigorítása

F1
2025.03.20. 14:15

Több csapat és a Pirelli szállítmánya is késve érkezett meg Kínába – az FIA engedményt tett

F1
2025.03.19. 13:07

Az FIA elégedetlen az Ausztrál Nagydíjon látottakkal, már Kína előtt szigorít a szárnyteszteken – hivatalos

F1
2025.03.17. 14:07

Utólag törölték a büntetését – Antonelli visszakapja a negyedik helyet a melbourne-i versenyen

F1
2025.03.16. 10:22

Hajlékony szárnyak, monacói dupla kiállás, eltörölt pluszpont – így változnak a szabályok a 2025-ös idényre

F1
2025.03.13. 11:55
Ezek is érdekelhetik