Hiányos sportnaptár – Deák Zsigmond publicisztikája

Tudták, hogy mintegy kétszázötven világnap és nemzetközi akciónap létezik? Ez a pőre matematika alapján azt jelentené, hogy az év tetszőlegesen kiválasztott három napjából átlagosan kettő „világ”, de mégsem igaz, mert akadnak címhalmozó dátumok is. Ha minden igaz, március 21. vezet négy találattal, ekkora esik ugyanis a költészet világnapja (marokkói kezdeményezésre 1998-tól, nekünk, magyaroknak József Attila születésnapja, április 11. „számít”), a faji megkülönböztetés elleni küzdelem napja, a Down-szindróma, valamint a planetáris tudat világnapja. Utóbbiról, őszintén szólva fogalmam sem volt, aztán kiderült, szándékosan esik a napéjegyenlőségre, az a célja, hogy népszerűsítse a globális tudatosságot, annak átérzését, hogy az emberiség egységes.

Nekem mostanában inkább az az érzésem, hogy az emberiség egyre kevésbé egységes (ha volt valaha is), sőt, ott húz szét, ahol tud, de nem ezért a „planetáris” fejtegetésért kezdtem bele az írásba, hanem mert eszembe jutott megnézni, ebből a majd’ kétszázötven világnapból – nagyjából az ötöde mozgó dátumú – hány kapcsolódik a sporthoz. Elvégre a földkerekségen szinte mindenütt mozognak, sportolnak az emberek, megpróbálják megőrizni az egészségüket, ha van nekik, miközben bámulják a profikat, a klasszisokat, szorítanak és megőrülnek értük, úgyhogy mondhatjuk, ez is egy globális tevékenység.

Azt hiszem, a legtöbben a Challenge Dayt, vagyis a Kihívás napját ismerik május utolsó szerdájáról. A kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából, két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos verseny keretében döntik el, melyik település a sportosabb, ezért éjféltől este kilencig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább negyedórán keresztül. A Kihívás napja hamar meghonosodott szerte a világon, Magyarországon 1991-ben rendezték meg először, 2016-ban több mint hetvenmillió aktív mozgással töltött percet regisztráltak a hazai eseményen.

Jómagam egyszer, épp tíz éve egészen a szűk ezres lélekszámú Vas megyei községig, Csörötnekig zarándokoltam egy jó kis kihívás napi riport reményében. Megérte, büntetőt rúghattam Kocsis Zsolt polgármesternek (ha minden igaz, még mindig ő áll a település élén), és büszkén mondhatom, a második helyen végeztem a nemes versengésben. A Rába megtöltésében – vizet hordtak bele a helyi csatornából –, az utcaseprésben, illetve a napot záró autótolásban már nem vettem részt, sietnem kellett egy másik challenge-re, a vérre menő Körmend–Falco megyei kosárrangadóra. S tényleg vérre ment, az egyik kedves kollégáméra, aki lebólintotta a szélvédőt egy viszonylag szerencsés kimenetelű közúti balesetben a 8-as úton. A meccs második felére azért összevarrt fejjel befutott a kórházból a körmendi oroszlánbarlangba…

Ennyit a kihívásokról, térjünk rá az olimpiai világnapra, amelyet 1987 óta június 23-án ünnepelnek annak emlékére, hogy 1894-ben ezen a napon a francia Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére Párizsban kongresszus nyílt, amelyen elhatározták az ókori görög olimpiai játékok újjáélesztését. Mondani sem kell, hogy a jeles eseményen ott volt egy magyar is Kemény Ferenc személyében, s hazánkban az ötkarikás seregszemlék, illetve az ott elért sikerek azóta is közérdeklődésre tartanak számot. Nagyon helyesen, tegyük hozzá, no meg azt is, a népességszámot figyelembe véve mi vagyunk a leghatékonyabbak a földkerekségen az olimpiai éremgyűjtésben. Az eddigi nyári játékok éremtáblázatának átlagban nyolcadik helye, a nyári és téli olimpiák összesen 176 magyar aranya, 151 ezüstje és 174 bronza abszolút értékben is kalapemelést érdemlő. S ami még fontosabb, szívet-lelket melengető.

Jó két évtizedes médiamúlttal a hátam mögött talán megengedhető, ha elfogult vagyok magammal, magunkkal, július 2-án tartják ugyanis a sportújságírás világnapját. A nemzetközi szövetség, az AIPS 1994 szeptemberében Párizsban tartott ülésén – magyar javaslatra – döntött a nap megünnepléséről, annak emlékére, hogy a szervezet 1924. július 2-án alakult meg. 1995-ben tartották meg először, azóta rengetegszer játszottam július elején a magyar szövetség, az MSÚSZ világnapi kispályás labdarúgótornáján, illetve néhány éve elnökségi tagként részese lehetek annak a döntési folyamatnak, amelynek végén rátermett kollégáim átvehetik az úgynevezett világnapi elismerést. Két évvel ezelőtt Gyulai István családjával egyeztetve úgy határoztunk, hogy ez a díj viselje minden idők egyik legkiválóbb, legismertebb magyar sportriportere, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, az IAAF egykori főtitkára nevét.

Ettől még a világnap világnap marad, s nem csak a mi hivatásunknak van ilyesmije. Február 2. 1997 óta, II. János Pál pápa kezdeményezésére a szerzeteseké, február 21. 1985-től az idegenvezetőké, akik ilyenkor saját városukat mutatják be honfitársaiknak ellenszolgáltatás nélkül.

A polgári védelem március 1-jén ünnepel, a lemezlovasok és a DJ-k március 5-én, az űrhajósok Gagarin 1961-es útjának napján, április 12-én, a könyvtárosok április 14-én, a rendőrök április 24-én, a tűzoltók május 4-én, megemlékezve védőszentjükről, Szent Flóriánról, az ápolónők május 12-én, a pedagógusok június első vasárnapján, a kézművesek június 10-én, a rendszergazdák július utolsó péntekjén, a fizioterapeuták szeptember 8-án, a mozdonyvezetők szeptember 15-én, a tengerészek szeptember utolsó vasárnapján, az építészek október 6-án, a postások október 9-én, a feltalálók november 9-én, a katonai felderítők november 11-én. Mint látszik, a foglalkozások mintája nem teljes körű, s még csak fontossági sorrend sincs, legfeljebb naptári, úgyhogy minden hivatást űzőt arra buzdítok, alapítsa meg a maga világnapját, ha tudja. Ha nem, akkor meg ott van mindenkinek május 1., a munka ünnepe (hivatalosan a munkavállalók szolidaritási napja).

Visszatérve a sporthoz, szomorúan kell kijelentenünk, hogy már csak egyetlen igazán aktuális dátum akad: június 21-én a „Menj gördeszkázni!” nap. 2004-ben világszerte rengeteg deszkás ünnepelte az Egyesült Államokból induló esemény premierjét, amely a „No Skateboarding!” tiltó tábla ötletes parafrázisából (Go Skateboarding!) ered. S nagyjából ennyi, természetesen az egészség napja (április 7.), az elhízásellenes (május 22.), a dohányzás- (május 31.) és füstmentes (november 17.) nap köthető némileg a sporthoz, de tényleg csak némileg.

Ezek után mindenképpen elő kell venni a tarsolyból hazai, lokális kezdeményezéseket. 1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club (MAC) Európa első szabadtéri sportversenyét Budapesten, a viadal emlékére 2000-től ekkor tartják a Magyar sport napját, s adnak át sportvonatkozású állami kitüntetéseket. Néhány sportág önmagát külön is köszönti, a Magyar labdarúgás napja november 25-re esik az 1953-as Anglia–Magyarország találkozó, a legendás Évszázad mérkőzése emlékére (1993 óta kerül rá sor), a kosárlabdázók szövetségük 75., a jégkorongozók 90. születésnapját ünnepelték-ünneplik most szeptember végén.

Bizonyára kevesen gondolják, hogy a lepra elleni harc világnapjának (január 30.) szintén akad honi sportvonatkozása. Márpedig így van, 1990. október 10-én futballválogatottunk 0–0-s Európa-bajnoki selejtezőt vívott a norvégiai Bergenben, ahol a földkerekség egyetlen lepramúzeuma található. Néhány, kultúrát kedvelő magyar zsurnaliszta útba ejtette az unikumnak számító intézményt, s hogy a borsos belépőt megspórolja, a természetesen nem létező Nemzetközi Lepraszövetség küldöttségének adta ki magát. Az ötlet bevált, a múzeum ajtaja kitárult, s végül is más kapuk előtt, a Brann-stadionban a gól nélküli döntetlen hasonlóképp jó eredménynek számított.

Summázatként mondhatnám, hogy bántóan kevés a kalendáriumban a „sportos” nap, de ha majdnem mindennap mozgunk – kis jóindulattal a sporteseményre járást is ide veszem –, akkor betelhet a naptár.