Veszélyeztetett legendák – Deák Zsigmond publicisztikája

Mivel legnagyobb sajnálatunkra a sport jelene hazai és világszinten egyaránt „szünetel”, s így egyelőre bizonytalan a jövője is – reményeink szerint csak a közeljövője –, marad a múlt mint kikezdhetetlen igazodási pont, illetve feldolgozható publicisztikai téma. (Feltéve, hogy fogyatkoznak a koronavírus-járvány és a sport szomorúan egyoldalú kapcsolata ihlette gondolatok, írások, a „hogyan tovább” kiútkeresése.) Historikus anyagok, évfordulós visszaemlékezések, szépirodalmi szándékú merengések, sportgazdasági elemzések mellett itt egy olyan aktualitás, amely ugyan szintén a magyar sport elmondhatatlanul gazdag múltjában gyökerezik, s nem mentes a jelen megpróbáltatásaitól, mégis a jövőt kutatja: ki lesz az új Nemzet Sportolója?

A témával tényszerű anyagban már foglalkoztunk úszólegendánk, Székely Éva közelmúltbeli halála és búcsúztatása után, de talán érdemes kibontani minden egyes szegmensét. Kezdjük a nóvummal, azzal, ami az eddig választások során még sosem vetődött fel: a döntéshozók veszélyeztetett voltával. Mert akármennyire is szeretnénk megakadályozni a koronavírus terjedését, ezúttal épp arról van szó, hogy azoknak kell dönteniük új társukról (egészen pontosan javaslatukat a sportért felelős államtitkár terjeszti a kormány elé, amely eddig automatikusan elfogadta), akiket a legsúlyosabban fenyeget a járvány. A címet legutóbb viselő tizenkét kiválóság közül az égi medencébe távozó Székely volt a második legidősebb a maga 92 évével: Keleti Ágnes 99, Ivánkay Mária 86, Kárpáti György 84, Rejtő Ildikó, Portisch Lajos és Kamuti Jenő 82, Balczó András 81, Varga János 80, Hammerl László 78, Schmitt Pál 77, Magyar Zoltán pedig 66 esztendős.

Egyértelmű, hogy a járvány által leginkább veszélyeztetett korúak (talán csak a többiekhez képest poétikusan ifjú Magyart kivéve, aki mindössze hattal jár túl a cím elnyerésének egyik feltételét jelentő hatvanéves korhatárnál). Nem véletlen, hogy a Nemzeti Sportban Schmitt, a Magyar Nemzetben Kamuti nyilatkozott úgy a napokban, hogy személyes szavazást semmiképpen sem rendeznek, sőt, nem is sietik el magát az aktust sem, mert „vigyázunk egymásra” – ahogy a Magyar Olimpiai Bizottság volt és jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Schmitt Pál fogalmazott. Valóban, vigyázni kell, a közeljövőben mi is tervezünk olyan cikket, amelyben a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja illetékeseit kérdezzük, mit tudnak tenni idős legendáink érdekében. Ami bizonyos, hogy a közös programok, edzőtábori beszélgetések vagy épp az 1960-as római játékok évfordulós túrája elmarad, az itthoni mindennapokban pedig jön a segítség, ha kérik.

Véleményem szerint azért így vagy úgy, de a szavazásnak is jönnie kell, ha nem személyesen, akkor telefonon (korábban is volt példa erre, ha valaki például egészségügyi okok miatt nem tudott megjelenni a találkozón), vagy más, XXI. századi módon, mert még sokan érdemesek a megtiszteltetésre, akiket nem illik megváratni. Egyébként a törvényi előírás is az, hogy a korábbi adományozott halálától (Székely Éva esetében 2020. február 29.) számított hatvan napon belül új javaslatot kell tenni a sportigazgatásért felelős szerv vezetőjének (momentán Szabó Tünde államtitkárnak), aki köteles azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálni.

No most jöhetnek a döntési ismérvek, amelyek egyike sem kötelező (a már említett koron, az eredményességen és a későbbi sportvezetői tevékenységen kívül), ám mindenképpen megfontolandók. Kezdjük a női egyenjogúsággal. Jelenleg csak három hölgy található a Nemzet Sportolói között, logikusnak tetszhet, hogy Székelyt is egy egykori női kiválóság kövesse. A kor- és sporttárs Gyenge Valéria (86 éves) kerülhet szóba, igaz, az olimpiai és Európa-bajnok úszó 1956 óta Kanadában él. Érdekességként adódik Székely Éva lánya, az olimpiai ezüstérmes, Eb-győztes Gyarmati Andrea (65) is, olyan sem volt és nem is lenne, hogy valakit a gyermeke kövessen a jeles társaságban… A tájfutó-világbajnok Monspart Sarolta (75) nem olimpiai sportág klasszisa volt hajdanán, de nincs, aki többet tett volna nála a hazai szabadidősport fejlesztéséért. Mozgalom- és iskolateremtő tevékenysége, habitusa sokakat meghódított, Schmitt Pál nem tagadta, ő az egyik jelöltje, s a neve korábban is felvetődött már. Mint ahogy a jégtáncos ötkarikás ezüstérmes, világbajnok Regőczy Krisztináé (64) is, márpedig téli sportág képviselője nincs és nem is volt a rangos társaságban.

Apropó, sportágak! Úszó helyett úszó – Gyenge és Gyarmati mellett Hargitay András (64) is képbe kerülhet, igaz, hogy nem olimpiai, „csak” világ- és Európa-bajnok, ötkarikás bronzérmes, de korábbi (Albert Flórián) és jelenlegi (Ivánkay, Kamuti és klasszikus értelemben Portisch) tagok sem azok sportáguk miatt, vagy egyébként remek eredménysorukból hiányzik az olimpiai siker. Hasonló cipőben jár a világ- és Európa-bajnok Jónyer István (69), akinek pályafutása alatt az asztalitenisz még nem tagozódott be az ötkarikás programba (egyébként ő vezeti olvasóink online szavazását). Legnépszerűbbként a labdarúgás jelenleg nem képviselteti magát, noha korábban Albert mellett három Aranycsapat-tag, Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is viselte a címet hosszabb-rövidebb ideig. A futballpályáról az Eb-bronzérmes, vb-negyeddöntős, világ- és Európa-válogatott Mészöly Kálmán (78), esetleg az olimpiai arany- és ezüstérmes Dunai Antal (76) kerülhet képbe.

Annak idején, a 2004-es induláskor kényesen ügyeltek arra, hogy egy sportágat ne képviseljenek többen, ez azóta változott, jelenleg három vívó (Rejtő, Schmitt, Kamuti) is a grémium tagja, kora és eredményei alapján az olimpiai és világbajnok kardozó, Pézsa Tibor (84) lehetne a negyedik. S két vízilabdázó lenne, ha Kárpáti mellé bejön mondjuk az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Faragó Tamás (67), két birkózó, ha Vargát az ötkarikás, vb- és Eb-aranyérmes „Tuskirály”, Hegedüs Csaba (71), esetleg a hasonló eredménysorral büszkélkedő Kocsis Ferenc (66) követi, két öttusázó, ha Balczóhoz az olimpiai bajnok Németh Ferenc (83), vagy épp az ötkarikás és vb-győztes Török Ferenc (84) csatlakozik. Érdekesség, hogy jelenlegi fő sikersportágunkat, a kajak-kenut még soha senki nem képviselte a Nemzet Sportolói között. Bár a kenukirály Wichmann Tamás idén február 12-én elhunyt, két másik, vele ellentétben olimpiai bajnok sporttársa, Tatai Tibor (75) és Vaskuti István (64) szóba jöhet. Ökölvívó sem volt még soha, nyilván, mert a háromszoros olimpiai bajnok legenda, Papp László 2003 októberében elhunyt, mielőtt a címet bevezették volna. De az ötkarikás és Eb-nyertes Gedó György (70) ott lehet a most felvetődő jelöltek között.

Ha kihagytam valakit a felsorolásból, elnézést kérek, az viszont biztos, hogy olyat nem említettem, aki érdemtelen lenne a Nemzet Sportolójának. A sportvezetői múltról például nem beszéltünk még, pedig ez is feltétel, nyilvánvaló, hogy például nemzetközi sportdiplomáciában évtizedek óta igen aktív Kamuti Jenő 2017-ben ezzel „előzhetett meg” más, hozzá hasonlóan érdemes kiválóságot. A kor is számít, logikus döntési ismérv, hogy a fiatalabbak „ráérnek még”. Ami viszont, hangsúlyozom újra, nem ér rá, az – a szavazás mellett – a fokozott figyelem korábbi évtizedeinket bearanyozó legendáinkra a jelenlegi, rájuk különösen veszélyes időszakban. Az a minimum, hogy egy sportnagyhatalomnak számító ország, amelyben a sport kiemelt stratégiai ágazat, vigyáz azokra, akiknek mindez köszönhető. Ha a Nemzet Sportolói, ha nem.