„Ha Albert Flórián kibírja, nekem is ki kell bírnom” – Gados Béla színművész és a sport

– Amikor a József Attila Gimnáziumba járt, gondolta volna, hogy valaha köze lesz a költészet napjához? Egyáltalán, hogy a középiskola elvégzése után kívülről tanul meg verseket, szövegeket?
– Nem! Ambivalens érzéseim vannak ezzel az időszakkal kapcsolatban. Gyürey Vera (Szabó István filmrendező felesége, a Filmintézet volt igazgatója – a szerk.) volt a magyartanárom, akinél rengeteg verset kellett megtanulni kívülről. Ráirányította ugyan a figyelmet a költészetre, de nem rajongtam a biflázásért. József Attilával kapcsolatban akkoriban még a proletárköltő volt a legelterjedtebb minősítés – igaz, Gyürey ezt a kategorizálást nem tartotta helyénvalónak. Én Ady Endrét, Arthur Rimbaud-t jobban kedveltem, viszont Gyürey engem nem annyira. Elsős voltam, Dante Isteni színjátékából írtunk fogalmazást, oly módon, hogy egy általunk kiválasztott eseményt el kellett helyezni a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Paradicsomba. Nekem sem kellett több: 1969-et írtunk, alig néhány nappal voltunk a Marseille-­ben a csehszlovákoktól elszenvedett négy egyes vereség után. Nosza, én a mexikói világbajnokságról lemaradó futballválogatottat helyeztem a Pokolba. Gyürey ennyivel kommentálta a szívből jövő munkámat: „Mit képzel? Menjen már, Gados!” Mentem is: Fradi-meccsekre.

– Melyik verssel felvételizett a Színművészeti Főiskolára?
– A középiskola után műszerésznek tanultam, apám mondta egykoron: „Fiam, legalább legyen szakma a kezedben, ami megélhetést biztosít.” Gimnáziumi osztálytársam, Wermer András (később a Fidesz 2010-ben elhunyt, orvos és rendező végzettségű kampánytanácsadója – a szerk.)  szólt, hogy az orvosegyetemi színjátszó kör, a Mediszín fellépésein szükség lenne egy műszaki emberre. Annyira megtetszett – na, nem a műszerészkedés, hanem amit a színpadon műveltek –, hogy kedvet kaptam. Éppen a Bukfencező múzsa előadására készültek, az egyik rendező, Gabnai Katalin megkérdezte, lenne-e kedvem beszállni. Volt, s Lewis Carroll szövegét viszonylag könnyen megtanultam. Wermer biztatott, felvételizzek a Színművészetire. A Carroll-írásokkal próbálkoztam, Kerényi Imre ült a felvételi bizottságban, a második alkalommal már szólt, hogy azt adjam elő, aztán el kellett énekelnem a Himnuszt – azért kérték, mivel csak egy népdal volt a repertoáromban –, mondták, hogy jó a hangom.

– Mennyire maradt meg élete részeként a versmondás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, ahová a diploma megszerzése után került?
– A nyíregyházi időszakomban nemigen. Viszont arra emlékszem, hogy a főiskolán osztályfőnökünk, Simon Zsuzsa mindig tolt minket, mondván, mutassuk magunkat. Annál is inkább, mert a párhuzamos osztályba, Kerényi Imréhez járt többek között Mácsai Pál, Hirtling István, Funtek Frigyes, akik egy-egy szerepben már főiskolás éveik alatt felhívták magukra a figyelmet. Szóval Zsuzsa néni szervezett nekünk fellépést november hetedikére az úgynevezett Tiszti házba, ami akkoriban még az Erzsébet híd pesti hídfőjénél volt. Szovjet tisztek is eljöttek, a hatalmas katonai tányérsapkájukról már messziről kiszúrtuk őket. Csordogált a műsor, amikor Pálfi Zoltán lépett a pulpitusra. Annyit mondott, hogy „Lenin”, majd néma csend következett legalább egy percig, amely ilyenkor annyi időnek tűnik, mintha egy óra telne el. Se kép, se hang, lefagyott. Annyi lélekjelenléte volt, hogy nem elkullogott, hanem szépen meghajolva búcsúzott. A tisztek meglepődtek, majd azt hitték, a hosszú csend a Lenin iránti tisztelet kifejezése. Szerencsére nem lett felelősségre vonás a dologból.

– Mint ahogyan a határon túli magyarok kettős állampolgárságára vonatkozó népszavazásból sem. A 2004 decemberi voksolás nem érte el az érvényességi küszöböt, ugyanakkor nagyon rossz hatással volt a kormány és a határon túli magyarok közötti kapcsolatra. Ám önök nagyon szép előadói esttel – „Csak egy éjszakára...” – álltak az ügy mellé.
– Oberfrank Pál és Juhász Róza kollégámmal szerepeltünk Takaró Mihály irodalomtörténész összeállításában, amelyet Gyóni Géza, Dsida Jenő, Herczeg Ferenc, Reményik Sándor, Nyírő József, Áprily Lajos, Wass Albert, Tompa László munkáiból szerkesztett. A felsorolt költők, írók valamennyien Nagy-Magyarország területén születtek – mintegy bizonyítva, annak ellenére magyarok ők, hogy a határokat időnként átrajzolták. Majd' tíz évig jártuk az országot az egész estét betöltő műsorral. Minden előadás a magyar költészet, irodalom napja volt.

– A szinhazvilag.hu portálon az áll önről, hogy „klasszikus és modern drámák epizódfiguráit alakítja”, olyan sorozatokban is, mint a Kisváros, a Jóban Rosszban, a Fapad vagy az Apatigris. Nem tart attól, hogy epizódszereplőként skatulyázzák be?
– Egy előadás csapatmunka, mint a sportban, a sikerben mindenkinek megvan a maga szerepe. Persze vannak fajsúlyosabb alakítások, de a rövidebbeket is meg kell érlelni. Nyíregyházán Siposhegyi Péter Trianoni emberek drámájában Teleki Pált, Móricz Zsigmond Rokonokjában Kopjáss Istvánt, Bertolt Brecht Koldusoperájában Bicska Maxit, Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatokjában az állomásfőnököt játszottam, mind-mind főszerep. Vagy a Bárkában Sam voltam Harold Pinter Hazatérés című drámájában, a tanár Háy János színpadi művében, a Nehézben. De a szívemhez nőtt a Bárkában A Pál utcai fiúk Janója, ráadásul a Vígben is eljátszhattam a fatelep gondnokának szerepét. Nyíregyházán a büfében iszogatva gyakran egy vicces színházi mondást idézgettünk: „Vidéki főszerepeimet körútra néző epizódokra cserélném!” Nos, velem éppen ez történt!

– Beszéljünk a két elismeréséről, az egyik az 1994-ben megkapott Móricz-gyűrű, a másik a 2016-os A kiscsillag is csillag díj.
– Mindkettőre büszke vagyok. Az elsőt nyíregyházi kollégáim szavazata alapján kaptam, sportnyelven fogalmazva azt értékelték, hogy abban az esztendőben én voltam az együttes legjobb játékosa. De a másik legalább ilyen fontos: a nagyszerű színművész, Szatmári István emlékére alapította özvegye, Szatmári Liza. Azért tartom megtisztelőnek, mert rögtön vígszínházi első évadom után megkaptam. Tehát itt is elfogadott a közösség.

– A jelenlegi labdarúgó-válogatott hová kerülne az Isteni színjátékban? A Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Paradicsomba?
– A Pokolba semmiképpen, de a Paradicsomba sem, hiszen a „mennyei ligától” messze vagyunk. Az Európa-bajnokság lesz a tisztítótűz, bár az ellenfelek olyan erősek, hogy én a labdarúgók helyében jutalomjátéknak fognám fel. A nagyobb bajt inkább az utánpótlásban látom, s nem akarok a színpadról bekiabálni a pályára, de rendszerszintűnek tűnik a probléma. Könyörgöm, U21-es szinten már kiforrott – na, jó, majdnem kiforrott – futballisták lépnek pályára, és ennyit tudnak?! Olyan edzők kellenek, akik szó szerint megtanítják a fiatalokat futballozni. Jöjjenek, akár külföldről is! Viszont a mostani Fradinak a Paradicsomban a helye!

– Jár még a Ferencváros mérkőzéseire?
– Ha időm engedi, a teqball egyik kifejlesztője, a korábban filmproducer Huszár Viktor Groupama Arénában lévő skyboxából nézem a Fradi hazai meccseit két kollégámmal, Mucsi Zoltánnal és Thuróczy Szabolccsal. Amikor belépek, mindig eszembe jut, hogy életemben először Üllőn, a pályaavatón láttam az FTC-t. Monoron laktunk, apám mondta, váltsam vissza az üres üvegeket, az értük kapott pénzből elvonatozhatok Üllőre. A mai napig emlékszem, az alapvonal mögül én passzoltam oda a labdát Szőke Istvánnak egy szögletrúgáshoz. Már gimnazistaként Székely Ádám barátommal jártam vidékre is a csapattal meg a Népstadionba a kettős rangadókra. Akkor is kint voltam, amikor a Fradi Varga Zoltán szabadrúgásgóljával 1:0-ra legyőzte a Honvédot, aztán Zoli nem jött haza Mexikóvárosból. Székely egyébként rendezett egy darabot Mák címmel a hetvenes évek elején, a „Jóska” dísztermében adtuk elő. Ez beatopera volt, abban volt az első kisebb szerepem. Zareczky Miklós, az East együttes tagja is énekelt. Visszatérve a Fradira: nagyon nehezen viseltem, amikor angol tulajdonosa lett, de azt mondtam magamban, ha Albert Flórián nap mint nap bejár a stadionbeli irodájába, ahol tulajdonképpen semmibe veszik, és ő kibírja, akkor nekem is ki kell bírnom. A Rebrov-éra most kárpótol azokért az időkért. De nagyon várom, hogy berobbanjon egy-két magyar fiatal!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 10-i lapszámában jelent meg.)