Talpra magyar, gólra magyar! – Buda Márton és a sport

– Előfordul, hogy nem hallgat rádiót?
– Valami mindig szól. Ha nem a rádió, akkor zenét gyűjtögetek. Minden péntek reggel a szokásos kávéval és az új dalok kutatásával kezdődik. Amolyan önjelölt zenei szerkesztőt játszom ilyenkor, persze a kiválasztott számaim legtöbbje a kukában végzi, hiszen Sivák Péter kollégámék döntése, mi kerül adásba, de büszkén mondhatom, azért volt olyan sláger, amit én fedeztem fel az elmúlt néhány hónapban.

– Akkor is bekapcsolja a rádiót, amikor hazaér a munkából a családjához?
– Nem, ennyire nem vészes a helyzet. Munkamániás ember vagyok, a feladataimat sokszor nem tudom akkor „elengedni”, amikor kellene, de sokat beszélgetünk erről a feleségemmel, és ez segít, hogy minőségi időt tudjak otthon eltölteni. Sajnos előfordul, hogy szólnak hozzám és nem is hallom meg, mert azon töröm a fejem, hogy miképpen lehetne segíteni, mondjuk, a salgótarjáni partnerünknek, hogy megoldja a problémáját. Szerencsére eljutottam odáig, hogy hétvégenként szinte teljesen ki tudok kapcsolódni a munkából, a jó idő pedig „segít” abban, hogy a kerti feladatok elvégzése közben hallgassam az adásainkat.

– Óriási térkép függ a falon az asztala mögött, és egy nagy szervezet különböző állomásait jelölte meg rajta. A futballpályán is irányítót játszik, az ott megszerzett tapasztalatokból tud bármit hasznosítani a munkájában?
– Szervezni, irányítani a futballpályán teljesen más. Talán nem vallottam kudarcot abban, hogy az általam felkért emberek, akik segítik felépíteni, működtetni ezt a kiterjedt rendszert, beváltak. Kevesen vagyunk a budapesti központban, ehhez képest jól helytáll a csapatunk. Ráadásul tavaly februárban vállaltam el ezt a feladatot, márciusban pedig bezárt az ország a járvány miatt, és ebben a helyzetben sok álmatlan éjszakám volt, miként oldom meg a felvetődő nehézségeket. Lelkiismeretes ember vagyok, ha velem nem is mindig fordult elő a korábbi munkahelyeimen, hogy minden szempontból szerettem ott dolgozni és jó fej főnökeim is voltak, én nem szeretném ugyanazokat a hibákat elkövetni. Óriási a feladat, sokan működtetjük a Rádió 1-et. Vidéken is nagy a partneri körünk Győrtől Egerig vagy Salgótarjántól Pécsig.

– Ahogy beszél, úgy tűnik, nem csak a sportban csapatjátékos.
– Nekem ez az egész egy szerelem, igaz, hogy a jelenlegi feladataim végzése közben néha hullámvasúton érzem magam. Műsorvezetőként óriási töltetet adott, amikor egy négyórás műsor után rápillantottam az sms-falra és láttam, mennyi üzenet jött, illetve pozitívak a visszajelzések. Most is érnek sikerélmények, de azért előfordulnak olyan napok is, amikor a szakadék szélén érzem magam, másnap pedig már azt mondom: „Gyere, cipó, hamm, bekaplak...!” Nehéz lehet a családomnak is elviselni a hangulatingadozásaimat.

– Ennyi feladat, felelősség és a családja mellett hol helyezkedik el a futball az életében?
– Ezen a téren nem állok jól. Még 2019-ben egy teremtornán beszakadt a vádlim, természetesen azok után, hogy nem éreztem át 38 évesen a bemelegítés valódi jelentőségét. Ezután hosszabb időszakot kihagytam, s ez elég volt arra, hogy a diósdi öregfiúkcsapatunk szétrebbenjen, és a srácok máshol folytassák a pályafutásukat. Jelenleg az Érdi VSE együttesénél van az igazolásom, de nulla játékperccel, nem mentem el egy meccsre sem.

– Miért nem?
– Időközben én lettem a diósdi egyesület elnöke, és bántott, hogy a társaim otthagytak engem. Most próbálom rendbe tenni az előző vezetőség által otthagyott helyzetet, és rendszert vinni a klub működésébe.

– Azon is dolgozik, hogy újraszervezze az öregfiúkegyüttest is?
– Persze, a mesterünk, „Combi”, más néven „Ancelotti” feladata, hogy őszre újra összeszedje a gárdát. És végre én is visszatérhetek a pályára, mert nagyon hiányzik a foci, egy-egy villanyfényes meccs varázsa.

– Hogyan „találta meg” az elnöki feladat?
– Az öltözőben az egyik csapattársam egyszer megkérdezte, nem akarok-e jobban belefolyni a klub életébe. Háromutcányira lakom a pályától, így igent mondtam. Volt egy remek elképzelés a létesítmény-beruházás kapcsán, de elfogyott a lendület és jelenleg félbemaradt építkezéssel találkozhatnak a látogatók, ami nem túl szép látvány. Szeretném, ha folytatódna a munka, s az év végéig megépülne valami az eredeti tervből. Közben van 180 sportoló gyerekünk, az utánpótlás-nevelésünk rendszere jól működik. Ha a finanszírozást sikerül rendbe tenni és az önkormányzattal is dűlőre jutunk, hogy optimálisan működtessük a klubot, ez egy kis paradicsom lesz a magyar futball térképén. És nem csak konkrétan a labdarúgásra fókuszálva működnénk, közösségi élményt szeretnénk teremteni a diósdiaknak.

– A fia futballozik?
– Sajnos nem. Elkezdett játszani itt, Diósdon, volt egy remek edzői stáb, amely rengeteget segített a gyerekek fejlődésében, aztán elment a Ferencvároshoz... Beni is úgy döntött, hogy velük tart, egy évig játszott a Fradiban, de a trénerei továbbálltak, ő pedig nem akart már visszajönni a Diósdhoz, abbahagyta a focit. Volt egy megállapodásunk, úgy egyeztünk meg, ha átveszem a diósdi futball irányítását, ő is újrakezdi, de ez még nem történt meg. Most 13 éves, én nem erőltetem.

– A saját pályafutása kezdetére hogyan emlékezik vissza?
– A Fejér Megyei Hírlapban olvasták édesanyámék, hogy toborzót tart a Videoton az Ikarus-pályán. Nem kisebb nevek válogattak, mint Csongrádi Ferenc, Szabó József és Németh Jani bácsi. Kellett dekázni, labdát vezetni, illetve nekem értelmezhetetlen feladatként homokban békaügetni... Végül sikerült bekerülnöm a Vidi utánpótlásába.

– Befutott valaki a toborzón résztvevők közül?
– Talán a legtöbb NB I-es mérkőzéssel szegény Jakab Peti rendelkezett, aki szörnyen fiatalon, tavaly hunyt el... Sok ügyes játékos volt, nem is értem, hogy például Unger Tomiból miért nem lett élvonalbeli futballista.

– A Vidi nagy szerelem volt?
– Imádtam. A közösség szuper volt, a szülők is jó viszonyban voltak egymással, aztán az ifjúsági „A” korosztályhoz érve morzsolódtak le egyre többen, nekem is volt egy bokaszalag-szakadásom, ami után abba akartam hagyni, de akkor lépett be az életünkbe a Gázszer, is szinte testületileg átigazoltunk az agárdi klubhoz. A Vidi korábbi remek jobbhátvédje, Molnár Zsolt lett az edzőm, szerettem vele dolgozni.

– És hogyan lett vége a futballkarrierjének?
– Egy hétvégi bajnoki után mentünk másnap edzésre, a szertáros, Jolika néni ott lakott a fehérvári MÁV Előre-pályán, és a kapunál megkérdezte, hova jöttünk, mert megszűnt a klub. „Ne tessék már szórakozni, Jolika néni!”, mondtuk neki, és mentünk volna az öltözőbe, de aztán megjött a klub egyik képviselője és megerősítette, hogy nem kell átöltöznünk. Azt hiszem, 17 éves voltam, és nagyon szomorú lettem, főleg azért, mert úgy tudom, a felnőttcsapat mestere, Hartyáni Gábor már kinézett magának. Nem tudom elmondani, mennyire felemelő érzés volt, amikor egyszer Dvéri Zsolt edzés után szólt, hogy „Gyere, kicsi, rúgjunk egy-két szabadot!” Elkezdett tanítgatni, hihetetlen rúgótechnikája volt.

– Abba is hagyta a játékot?
– Nem, meghoztam életem legrosszabb döntését, átigazoltam a megye II-es Gárdonyba. Azt hittem, a Gázszer tartalékcsapata után abban az osztályban én leszek a legnagyobb császár, de szerintem fél év után szürkültem bele annyira a mezőnybe, hogy senkinek sem tűnt fel, hol játszottam korábban. Elindultam a civil élet felé, a foci megmaradt hobbinak. Pedig azt hittem, ha nem is NB I-es szinten, de az NB II-ben ellébecolok valahogy.

– Aztán egyszer csak a Petőfi Rádióban eltöltött évek után mégis profi klubhoz szerződött, igaz, nem játékosnak.
– Igen, a Puskás Akadémia marketing- és kommunikációs igazgatója lettem. Sokan misztikus helyként tekintenek a felcsúti klubra, valóban megvan a maga varázsa. Még rádiósként, 2014-ben kezdtem el ott dolgozni, végül hat évet húztam le a klubnál. Eleinte úgy éreztem, a tanulófázis időszakát éljük, még csak körvonalazódott, hogyan építsük fel a csapatot, a marketinget, milyen kommunikációs stratégia mentén haladjunk. Nem volt könnyű feladat, de jó úton indultunk el, és úgy látom, nem is tértek le róla a volt kollégáim. Életem egyik fő művének tartom, hogy az alapítón keresztül sikerült elérnem, hogy a klublogót megváltoztassuk.

– Az élete a futball, az Európa-bajnokság pedig pénteken elkezdődött. A Rádió 1 hivatalos médiapartnere a kontinensviadalnak. Hogyan kapcsolódik be a torna vérkeringésébe?
– A szurkolói zónában ott lesznek a lemezlovasaink, műsorvezetőink, a stadionon kívüli aktivitásban segítjük a magyar szervezőket. Természetesen lehet a műsorainkban jegyeket is nyerni, de a közösségi oldalainkon igyekszünk a lehető legjobban népszerűsíteni az Európa-bajnokságot. Interaktivitást remélünk, és azt, hogy sok fiatalnak átmegy az üzenet az Eb jelentőségéről.

– És mit vár a magyar válogatottól?
– A magyar szurkolói lélektan mindig olyan, hogy többet vár, mint amit reálisan lehet. Én úgy gondolom, hogy ez az esemény alkalmas arra, hogy összerántsa a fociért, a magyar sportért rajongó embereket, és ez a legfontosabb. Nem is tartom kardinális kérdésnek, hogy a franciákat vagy a portugálokat verjük meg, mert az esélytelenek nyugalmával indulunk, nekem a közösségi élmény az elsődleges, kíváncsi vagyok, mennyien veszik elő a magyar mezüket és adják át magukat az Eb-élménynek.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. június 12-i lapszámában jelent meg.)