Fő iskolások – Malonyai Péter publicisztikája

Nem is Európa-, hanem világbajnokság volt már nálunk multisportban. Nem ma, 1965-ben, de nálam mindmáig meghatározó élmény a budapesti universiade. Akkor csodálkoztam rá igazán, hogy a futballon túl is van (sport)élet, köszönhetően annak, hogy az egyetemisták és a főiskolások azóta is létező vetélkedőjén kilenc sportágban 32 nemzet, 1729 ifjú indult.A legmagasabb szintű diákvetélkedő 1923 óta élt, él, az elnevezés többször is változott, változik, nálunk sokáig főiskolai világbajnokságként tartották számon, rendeztünk is 1949-ben és 1954-ben, ám ezeket a versenyeket hagynám, hiszen klasszisaink közül annak is egyetemi leckekönyvet kreáltak, akik azt sem tudták, hogy hol van az iskolájuk.Ötvenhét esztendeje erről már szerencsére szó sem volt, akiket indítottunk, valóban tanultak a sport mellett. Összesen 152 magyar versenyzett Budapesten, 23 felsőoktatási intézményt (és 32 egyesületet) képviseltek.Éppen úgy kilenc sportágban voltak viadalok Budapesten, mint nemrégiben Münchenben, a multisport Európa-bajnokságon, öt helyszínen folytak a versenyek: atlétika (Népstadion), kosárlabda (Kisstadion), műugrás (Nemzeti Sportuszoda), röplabda (Népstadion mellett), tenisz (Margitsziget, Dózsa-teniszstadion), torna (Nemzeti Sportcsarnok), úszás (Nemzeti Sportuszoda), vívás (Nemzeti Sportcsarnok), vízilabda (Nemzeti Sport­uszoda).Akkor még nem a giga volt a mértékegység a sporteseményeknél, így elegendő volt némi ráncfelvarrás a meglévő létesítményeinken. A Nemzeti Sportuszodában például a büfé alapterületét növelték, a Nemzeti Sportcsarnokból örömmel jelentették, hogy tíz nagyszerű fém vívópástot kaptak, egyedül a röplabdával volt gond, mert a sűrű program miatt nem volt lehetőség a kosárlabda mellé beszorítani a Kisstadionba. Így aztán a Kis­stadion és a Millenáris között némi földmunka árán pályákat alakítottak ki mobillelátókkal, így ez is megvolt.Húsz nappal az augusztus 20-i megnyitó előtt óriásplakátok jelentek meg Budapesten, rajtuk a teljes program, s az is, hol válthatók belépők. Bérlet is volt, felnőtt, diák, nyugdíjas, egyik sem volt drága, legyen elég annyi, hogy bőven fedezte az akkori zsebpénzem. Hogy rangos eseményről volt szó, arra bizonyíték, a Népsportban felhívták a kis­iparosok, kiskereskedők figyelmét, hogy az emblémával ellátott jelvények, matricák, emléktárgyak gyártásának és forgalmazásának joga kizárólag a rendezőbizottságé.Többnyire kollégiumokban szállásolták el a vendégeket, a szállodák közül egyedül a Zivatar utcai, frissen átadott Hotel Ifjúság volt a versenyé, ahol az amerikai, a brit és a francia küldöttséget helyezték el – nem véletlenül, hiszen a nemzetközi politikában erős nyugati országoknak bizonyítani akartuk fejlődésünket. Olyannyira, hogy a Hotel Ifjúság előtt 24 órás szolgálatot tartott néhány kiválasztott taxis, a szálloda konyhájában pedig – ez azért kuriózum az akkori ellátási gondok mellett – „rengeteg bélszín fogy, kétnaponként száz kilogramm a konyha igénye” – írja a Népsport. Azt is, hogy az egyik reggelen „Binder Károly diót hajszol, mert a déli diós palacsintához még csak a liszt áll a konyha rendelkezésére”.Nem kell mondani, hogy a Szovjetunióból érkezők szintén a kiemeltek közé tartoztak, a még szintén ifjú Budaörsi úti ELTE-kollégiumban laktak, velük kapcsolatban örömmel jelentette a Népsport, hogy „barátaink” az universiade történetében először indulnak valamennyi sportágban. Egyébként is figyeltek rájuk, jellemző, hogy a Csepel Vas- és Fémművek, tehát a legnagyobb budapesti gyár patronálta őket.Mert minden csapatnak volt támogatója. A Goldberger a japánok, a Kispesti Textilgyár a franciák, a Magyar Optikai Művek a bolgárok „kezét fogta” ittlétük során, persze a kor szokásainak megfelelően: gyárlátogatások, városnézés, ismerkedési est és így tovább. Egyébként az akció közönségtoborzásként is bevált, az üzemek ifjai rendszeresen kimentek drukkolni az általuk patronáltak versenyeire.Meglehet, megmosolyogtató mindez, de hát más volt még a világ. Ám az universiadénak nagy rangja volt, hiszen például a Budapest Filmstúdióhoz már a megnyitó előtt 31 kérelem érkezett külföldről, hogy napi híradóanyagra számítanak a versenyekről. A kópiákat egyébként légi úton továbbították, így mindenhová aránylag friss beszámolók érkeztek.Természetes, hogy a politika is részt kért az eseményből, de meglepő módon eléggé visszafogottan. A verseny fővédnöke Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke volt, magyarán a miniszterelnök, ám csak annyi szerepet vállalt, hogy a megnyitón és a záróünnepségen beszédet mondott. A nyitányon volt minden, 3000 galamb és 300 léggömb mellett még futballmeccs is, a válogatott a Juventus ellen játszott az osztrákok elleni vb-selejtezőre készülve, s 1:0-ra nyert. Okos húzás volt, mert csak az ünnepségre aligha lett volna kíváncsi 70 ezer ember.Ami bennünket illet, a tornász Ducza Anikó (később első lett összetettben) és az úszó Egervári Márta (arany 100 pillangón) hozták az univer­siade zászlaját, a magyar csapatot Nemere Zoltán (megnyerte a párbajtőrvívást) vezette fel, az esküt pedig Kamuti Jenő mondta, háromszoros universiade-aranyérmesként, hogy aztán itthon megszerezze a negyediket is.A mezőnyre sem lehetett panasz. Volt és későbbi nagy bajnokok indultak a főiskolások között, így például atlétikában a súlylökő Randy Matson, a gerelyhajító Mihaela Penes, a távolugró Lynn Davies, a lengyel Irena Kirszenstein, a tíz­próbázó Bill Toomey, úszásban Mike Burton – hogy csak azokat említsem, akik olimpiai bajnokként írták be nevüket a sport történelemkönyvébe.És persze nálunk sem hiányoztak a klasszisok. Németh Miklós, Zsivótzky Gyula, Németh Angéla (atlétika), Fenyvesi Csaba, Schmitt Pál, Nemere Zoltán, Kulcsár Győző (vívás), Pócsik Dénes, Felkai László, Bodnár András, Konrád II János, Rusorán Péter, Konrád III Ferenc (vízilabda), hogy itt is csak az olimpiai aranyérmeseket soroljam.De vendégünk volt a kosárlabdában később kétszeres NBA-bajnok Bill Bradley és a román teniszező, Ion Tiriac is – aki már akkor sem bújt ki a bőréből, az elődöntőben addig reklamált, idegesítette ellenfelét, az esélyesebb Allen Foxot, amíg az amerikai ki nem jött a sodrából. Utána már csak a játékra figyelt, nyert, ahogy később a döntőben is. Az eredményekkel sem volt gond, atlétikában például először láthattunk itthon 20 méteren felüli súlylökést (Matson: 20.31), 8 méteren túli távolugrást (Igor Ter-Ovaneszjan: 819), 5 méteres rúdugrást (John Pennel).A magyar csapat remekelt (16 arany-, 8 ezüst- és 14 bronzérem), a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat megelőzve lett első az éremtáblázaton. A pólósok a Szovjetuniót megelőzve (ez mindig ütött) nyerték meg a tornát, a vívók hét számból hatban győztek, még az akkoriban sokat szidott úszásban is szereztünk négy első helyet. De a legnagyobb tanulság az volt, hogy meg tudtuk rendezni az universiadét. Ami a következő esztendő (1966) legnagyobb itthoni rendezvénye, az atlétikai Európa-bajnokság előtt nem volt közömbös. Már csak azért sem, mert még két héttel a megnyitó előtt is elhangzott jelentős pártfórumokon, hogy: „A mi erőink csekélyek az ilyen méretű világversenyek lebonyolításához.” Tehát a kishitűség...A fiatalok jókedvűen távoztak. A Népsport beszámolt arról, hogy Raymond Constanciel francia kosaras előítélete megdőlt (nem vagyunk szegények), a japán vívó, Szakamoto beleszeretett a Tibi tejcsokiba, Gert Metz és Mike Auer nyugatnémet atléták pedig lovaglócsizmát csináltattak a nálunk töltött tíz nap alatt. Rég volt, szép volt – igaz volt. És lehet(ne), ha marad a multisport Eb, s lesz szándék bennünk a rendezésre.Ami engem illet, legyen.Sőt. Legyen!Felkiáltójellel.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!