Huszonkét ember dolgozik, negyvenezer nézi – egy 1936-ban megjelent magyar sportkönyvről

Rangos vállalkozás volt három lapkiadó cég (Pesti Napló, Az Est, Magyarország) közös kezdeményezése az elmúlt század első felében a Pesti Napló Könyvek. Havonta (!) kiadtak egyet, a kötetekben az irodalom (szerzők: Giovanni Boccaccio, Móricz Zsigmond, Aldous Huxley, Luigi Pirandello például) éppen úgy főszerepet kapott, mint az ismeretterjesztés (Az emberiség története, Öltözködés és divat, Művelt és udvarias ember a XX. században), vagy éppen a sport.

Rangos vállalkozás volt három lapkiadó cég (Pesti Napló, Az Est, Magyarország) közös kezdeményezése az elmúlt század első felében a Pesti Napló Könyvek. Havonta (!) kiadtak egyet, a kötetekben az irodalom (szerzők: Giovanni Boccaccio, Móricz Zsigmond, Aldous Huxley, Luigi Pirandello például) éppen úgy főszerepet kapott, mint az ismeretterjesztés (Az emberiség története, Öltözködés és divat, Művelt és udvarias ember a XX. században), vagy éppen a sport.

Pontosabban A sport, lévén ez a kötet címe, a tartalom pedig a lehető legátfogóbb. A szerkesztő Laczkó Géza (1884–1953 – a Nyugat egykori főmunkatársa) így összegzi a lényeget: „Különös és különleges jelensége korunknak a sport, amelyben a szórakozás, az egészségápolás, a testi és lelki erő megfeszítése s a nemzeti szempont a legmeglepőbb módon vegyülnek egybe.”

Utána aztán teljes a kép. A történeti részben az angol sportszellemből indul ki, az ottani (akkori) mentalitást nem tekinti általánosnak, ám követendőnek igen. Elrettentő példája a kor elismert futballbírójáé, a belga John Langenusé, akit egy Uruguay–Argentína mérkőzés előtt megmotoztak Dél-Amerikában. „Attól féltek, hogy visszalövök, ha lőnek...”  – mesélte már Brüsszelben a valóban félelmetes hangulatú meccs után.

A legtermészetesebb, hogy a profizmusról is szó van a kötetben. Létét magától értetődőnek tartva, mondván, minél nagyobb a tömegek érdeklődése a mérkőzések, a versenyek iránt, annál nagyobb a bevétel, amiből részesedniük kell azoknak is, akikre az emberek kíváncsiak.

A kor jelesei jegyzik a fejezeteket, az egészségügyét például Kellner Dániel (1895–1955), a rendszeres sportorvosi szolgálat honi megteremtője. Kiindulópontja ma is helytálló: „A tömegsport kialakulása és a rendszeresen megszervezett orvosi ellenőrzés a sportártalmak meggátlására az a két előfeltétel, amelynek megvalósulása a sportot a magyar közegészségügy legfontosabb tényezőjévé emelheti.”

A szabadidő sportjával (fejezetcím: „Mindnyájunk sportja”) persze akkor is akadtak már gondok, miközben a kötet napi egy óra mozgást tart ideálisnak, idézi az akkori viccet, amely szerint a futball az igazi magyar sport. Hiszen: „Huszonkét ember dolgozik és negyvenezer nézi...”

Egyébként tanácsokra is lel az oldalakon, aki nekiállna mozogni, itt is akad örökbecsű passzus, például a teniszről: „Nem szégyen, ha valaki nem tud teniszezni, de pirulhat az, aki csak játssza, játssza, de sohasem tanulja meg a teniszt. Pedig igen sokan vannak az ilyenek, éppen azért, mert mindjárt játszani akarnak és eszük ágába se jut, hogy tanuljanak.”

A közönségről, a lelátó népéről a volt válogatott futballista, jeles hírlapíró, az első klasszisa rádiós sportközvetítéseinknek, Pluhár István ír értően. Sőt megértően: „Amit a közönség csinál, annak alig van törvénye. Csak az bizonyos, hogy legtöbbször együttérzése, jó érzése, szeretete, a sport igazságáért hevülő szíve-lelke homályosítja el a szemét, felhősíti el gondolkozását. A sportnak nagy szüksége van reá s ezért elmondhatjuk, hogy a százezrek lelkes együttérzése növeli az új, sportoló százezreket.”

Csak szemezgethettünk itt a kötetből, ám aki a kezébe veszi, az aligha teszi le. Legalábbis, ha mindene a sport. Bocsánat – A sport.

(A Sport – A Pesti Napló Rt., Az Est Lapkiadó Rt. és a Magyarország Napilap Rt. kiadása, 1936)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 17-i lapszámában jelent meg.)