„Már a köldökzsinórom is zöld-fehér volt” – Gidófalvy Attila és a sport

– Amikor arról egyeztettünk, hogy az interjúhoz kapcsolódó fotózásra hozza el az egyik futballrelikviáját, miért a Fradi-mezét említette rögtön?
– Két okból is. Egyrészt tavaly voltam hetvenéves, és a születésnapomat háromórás koncerttel ünnepeltük meg a budai Barba Negra klubban. A bulin számos zenész barátom fellépett, köztük a Sex Action és a Zorall énekese, Szendrey Zsolt is. A szünetben Szasza, aki az Üllői úti bajnoki meccsek hangosbemondójaként is ismert, felhozta a színpadra a nyolcvanas évek Ferencvárosának egyik meghatározó futballistáját, Bánki Józsefet, Dodó pedig egy nevemre szóló, hetvenes számú Fradi-mezzel lepett meg a hatezer néző éljenzése közepette. A meghatottságtól szólni sem tudtam, a dresszt a mai napig nagy becsben tartom.

– Másrészt?
– Ahogyan az egész családom, én is örökös Ferencváros-drukker vagyok, anyukám szerint már a köldökzsinórom is zöld-fehér volt. Apai ágon székelyek vagyunk, Gidófalva Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől öt kilométerre található. Innen származnak az ősök; így vagy úgy, minden Gidófalvy a rokonunk, a családi címer a lakásomban kinn van a falon. Igaz, édesapám már Marosvásárhelyen nőtt fel, a világháború vége felé onnan jött át az anyaországba. Vállalkozó volt, a Magyar Teherfuvarozók Országos Szervezete, a MATEOSZ egyik prominens részvényese, ám az 1950-es államosításkor elvették a teherautóit, majd a családot nemcsak a Király utcai polgári lakásból tették ki, hanem a fővárosból is száműzték...

– Vagyis kitelepítették?
– ...s az sem számított, hogy egyik nagybátyám az a Gidófalvy Lajos volt, aki a világháború alatt katonatisztként a Vilmos főherceg tüzérlaktanyában katonaszökevényeknek és más üldözötteknek adott menedéket, sőt a katonáival megakadályozta több tizenharmadik kerületi gyár berendezéseinek leszerelését, szóval aktív részese volt az ellenállásnak. Emlékét Angyalföldön utcanév őrzi. A szüleimnek menniük kellett, így kerültünk Alsó-Gödre, egy ottani társbérletbe. Ötévesen kezdtem zenét tanulni, az első hangszerem egy tangóharmonika volt, azután vettek a szüleim zongorát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a társbérlőnknek, Pusi néninek is volt zongorája, így tőle nemcsak muzeális értékű kottákat kaptam ajándékba, hanem egy idő után összetoltuk a hangszereket, s négykezeseket játszottunk.

– Hogy jött a képbe a foci?
– Az alsó-gödi strandon napestig rúgtuk a labdát. Imádtam futballozni, s nem is voltam ügyetlen, bizonyság rá, hogy a ferencvárosi legenda, Rákosi Gyula egyik rokona – aki édesapám munkatársa volt – felfigyelt rám egy vállalati meccsen, ahová apám kissrácként elvitt magával. Ő ajánlott be a Fradihoz. Abban az időben még állt az Üllői úton a falelátós stadion, én is ott edzettem. Már amikor az iskola meg a zene mellett jutott rá időm, mert viszonylag gyorsan világossá vált, hogy egyszerre nem tudok két vasat tartani a tűzben. Alsó-Gödön jártam általános iskolába, majd naponta bevonatoztam Budapestre a zeneórára, így a hétvégéken már hullafáradt voltam. Ráadásul a futball sérülésveszélyes, azt pedig nem akartam megkockáztatni, hogy egy peches esés miatt eltörjön a kezem, így végül csak tréningeztem a Fradiban. A klub viszont egyszer és mindenkorra az életem része lett; ha nyer a csapat, repkedek, ha kikap, megkönnyezem. Büszke vagyok rá, hogy a klub százéves születésnapjára megjelent Fradi volt, Fradi lesz! című CD-re két dalt én énekelhettem fel.

– Van kedvenc játékosa?
– Albert Flóriánt nem véletlenül becézték Császárnak, de zseniális futballista volt Varga Zoltán is. Nagyon sok kiváló labdarúgót láthattam zöld-fehérben Juhász Istvántól Mátrai Sándoron, Pusztai Lászlón, Simon Tiboron át Nyilasi Tiborig, és még sorolhatnám a neveket, hiszen amikor a zenei elfoglaltságaim engedték, a lelátóról szurkoltam a csapatnak – lehetőleg persze a kemény magból! Az is örök emlék, hogy a szintén fanatikus fradista Nagy Feró és a klub ikonja, Dalnoki Jenő társaságában nézhettem végig 1996-ban az FTC–Newcastle UEFA-kupa-mérkőzést, amelyet három kettőre nyert meg a Varga Zoli vezette Fradi. Megjegyzem, az angolok kispadján is egy legenda ült Kevin Keegan személyében. A maiakat, Dibuszékat is szeretem, de fáj a szívem, milyen kevés magyar játékos jut szóhoz a csapatban.

– Noha a futballkarrierjét feladta, a Rockválogatottnak azért nem tudott nemet mondani.
– Micsoda csapatunk volt! Nagy Feró, Török Ádám, Frenreisz Károly, Pataky Attila, Solymos Antal, szegény Komár László – csak néhány név a társulatból. Jártuk az országot, különböző sportcsarnokokban fociztunk a színészek-újságírók válogatottjával. A játékvezető szerepét az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő vállalta magára. Jenő bácsival nagyon jóban voltam, ha az ellenfél játékosa elment mellettem, máris szabadrúgást ítélt a javamra... Sok emlékezetes mérkőzésünk volt, de ha egyet kell kiemelnem, az a Jack Daniel's együtteshez kötődik. Ezzel a formációval 1991 szeptemberében a Deep Purple előzenekaraként léptünk fel Nyíregyházán. A városi stadionban volt a buli, s már kora délután a helyszínen voltunk, hogy rendben menjenek az előkészületek. A beállásunkat azonban kétszer is félbeszakították. Először azért, mert Ritchie Blackmore-nak kedve támadt gyakorolni a színpadon.

– Ő volt a Deep Purple virtuóz gitárosa...
– ...másodszor pedig azért, mert Blackmore-nak kedve támadt focizni. Mondanom sem kell, egyikünk sem készült arra, hogy futballozni is fogunk, bár kétségkívül egy labdarúgó-stadion adott otthont a koncertnek. De nem zavartattam magam, csizmában, alsógatyában is beálltam játszani. Már vezettünk kettő egyre, amikor én is betaláltam. Akkor történt, hogy Blackmore – aki ügyesen futballozott, ám roppant egoista fickó hírében állt, ebből volt is konfliktusa bőven a Deep Purple-ben – finoman alám rúgott, hogy elvegye a kedvemet a játéktól. Alig vártam, hogy bejöjjön az utcámba! Talán egyedüliként a világon keményen odaléptem neki, néhányat még bukfencezett is. Röpködtek a kötőszavak, a meccset egyből lefújták, a koncerten meg éppen csak kaptunk egy kis világítást, a hangerőt is visszavették, viszont a közönség velünk énekelt, s ez mindenért kárpótolt.

– Ha már kárpótlás: a betiltott és kitiltott Beatrice hajdani zenészéből mára az ország ünnepelt rockorgonistája lett, aki tavaly augusztus huszadikán a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a Pesti Vigadóban.
– Határtalan boldogságot éreztem, mert ezzel az állami díjjal szakmailag ismerték el a zenei munkásságomat. Nagy öröm volt 2021-ben a Karthago tagjaival együtt a Máté Péter-díjat megkapni, amelyet a könnyűzene és a dzsessz területén nyújtott kiemelkedő előadói teljesítményért adományoznak. S tavalyelőtt ért az a megtiszteltetés is, hogy a kecskeméti Nagytemplomban a Kárpát-medencei Vitézi Rend tagjává avattak. Ha jobban belegondolok, végső soron a futballnak köszönhetem, hogy ezeket a kitüntetéseket átvehettem.

– Mert?
– Érden lakom, és írtam a helyi kézilabdázólányoknak egy indulót. Ezután megkerestek a törökbálinti utánpótlástól, hogy ők is szeretnének indulót. Megkomponáltam azt is, a „sárkányok” pedig 2014-ben meghívtak a farsangi kupájukra, amelyre nyolc-tizenkét éves gyerekek alkotta csapatok érkeztek az egész országból. Ha már ott voltam, a szervezők rábeszéltek, álljak be kicsit a srácok közé. El is kezdtem melegíteni, ám néhány dekázás után összecsuklottam. Mint kiderült, kettétört az L5-ös csigolyám, amelyet megtámadott a gyilkos kór. Ha nincs ez a „baleset”, talán csak akkor derül ki a baj, amikor már késő... Hálás vagyok az orvosoknak, hogy talpra állítottak, s gyógyulás közben rájöttem, hogy valami még hiányzik a bakancslistámról.

– Mi volt az?
– Szerettem volna pecsétes papírt arról, hogy futballedzőként is megállom a helyem. Hatvanhárom évesen, 2015-ben letettem a sportedzői vizsgát. Nem csupán a polcra tettem ki a bizonyítványt, lejártam Zuglóba tréninget tartani a Csakacsel Focisuliba; a korábbi profi bokszvilágbajnok, Erdei Zsolt fia, Viktor is oda járt focizni. Sajnos csak a hétközi foglalkozásokat tudtam levezényelni, mert hétvégente koncerteztem, de talán így is sikerült valamit átadni a gyerekeknek az értékrendemből, a futball iránti tiszteletemből.

– Maradt még ki nem pipált pont a bakancslistáján?
– Az év végén az MVM Dome-ban tartja negyvenötödik születésnapi koncertjét a Beatrice, amire Nagy Ferótól már megjött a meghívás; azt a bulit nagyon várom. S van még egy álmom is: szeretném egyszer egy asztalhoz ültetni a világban szétszóródott Gidófalvykat, hogy egymás szemébe nézhessünk, s egy társaságban, közösen örülhessünk egymásnak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 4-i lapszámában jelent meg.)