Olimpiai történetek: két athéni magyar aranyéremmel kevesebb…

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 08:30
Annus Adrián (balra) és Fazekas Róbert
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

A MAGYAR VERSENYZŐK nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel fejezték be szereplésüket a 2004-es athéni olimpián. A legfényesebb medáliák száma kettővel több volt – legalábbis néhány napig…

Annus Adrián (balra) kalapácsvetésben, míg Fazekas Róbert diszkoszvetésben ért fel a csúcsra a görög fővárosban, doppingvétség miatt azonban mindkettejüket megfosztották aranyérmüktől. A Szombathelyi Haladás két kiválóságának kálváriája húsz évvel ezelőtt napokig, sőt, hetekig lázban tartotta a hazai és a nemzetközi sportéletet és a sajtót.

„Először csak azt hittük, hogy valamilyen félreértés vagy tréfa áldozatai vagyunk – áll az Athén 2004 kiadvány visszaemlékezésében a Fazekas döntőjét követő 2004. augusztus 24-i napról. – Amikor délután fél négy körül egy görög televíziós állomás azt tette közzé, hogy dopping­gyanúba keveredett diszkoszvető olimpiai bajnokunk, Fazekas Róbert, még nem vettük komolyan a hírt. Aztán amikor a Reu­tersnél is »hír lett« Fazekas, már igazán volt miért aggódnunk, hogy estére, amikor néhányan ötkarikás küldöttségünkből is megszólaltak az ügyben, tudhattuk: a helyzet legalábbis aggodalomra ad okot. A diszkoszvetés eredményhirdetése aztán maga volt a bizonyosság: a dobogó tetejére ugyanis a versenyen másodikként végző litván Virgilijus Alekna állhatott fel…”

A kötet rögzíti, hogy a verseny után Fazekas több órán át próbálkozott a doppingvizsgálathoz szükséges vizeletminta adásával, ám négy és fél órával később, miután az előírt mennyiségnek csupán a harmadát tudta produkálni, elhagyta a vizsgálat helyszínét – ez pedig a szabályok szerint egyenértékű volt azzal, mintha pozitív mintát adott volna. Fazekas után aztán a szakágában egy nappal korábban aranyat nyerő jó barátja és klubtársa, Annus is gyanúba keveredett. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai a már említett augusztus 24-i napon hiába keresték az olimpiai faluban Annust, aki akkor már Magyarország felé tartott autóval. A WADA doppingellenőrei később sem érték el, nem találták otthon a magyar kalapácsvetőt, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még Athénba is visszarendelte, hogy jelenjen meg a fegyelmi bizottság előtt. Ez azonban nem történt meg, az ülésen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori elnöke és a NOB tagja képviselte a doppingvétséggel vádolt Annust – hiába érvelt azzal Schmitt, hogy a magyar atléta tesztje a döntő előtt és után is valamennyi vizsgálatnál negatív lett, a fegyelmi testület javaslatára a NOB végrehajtó bizottsága (a doppingszabály megsértése, konkrétan az utólagos ellenőrzés megtagadása miatt) 16:0-s szavazási arányban kizárta Annus Adriánt az olimpiáról és elvette az aranyérmét.

A megfosztás után a diszkoszvetésben Fazekas és Alekna mögött eredetileg harmadik Kővágó Zoltán ezüstérmes lett a 2004-es játékokon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik