„Velocipédisták”, „czéllövészet” és az „angol labda” – könyv a baranyai sportélet hőskoráról

Tavaly jelent meg a Dél-dunántúli Történelmi és Sajtótörténeti Egyesület gondozásában a Mozaikok a pécsi sportélet első világháború előtti történetéből (1877–1914) című kiadványa. A kötetet két újságíró, Horváth L. Balázs és Pucz Péter, továbbá dr. Szalánczi József Krisztián történész szerkesztette értő módon.Tavaly jelent meg a Dél-dunántúli Történelmi és Sajtótörténeti Egyesület gondozásában a Mozaikok a pécsi sportélet első világháború előtti történetéből (1877–1914) című kiadványa. A kötetet két újságíró, Horváth L. Balázs és Pucz Péter, továbbá dr. Szalánczi József Krisztián történész szerkesztette értő módon.

Talán mondani sem kell, mindhárman a baranyai város lokálpatriótái, akik fontosnak tartották rögzíteni, honnan indult, merre tart a pécsi sportélet, amelyből mazsolázva az is kiderül, Burján Csaba és Knoch Viktor személyében két pécsi gyökerű sportoló is helyet kapott a pjongcsangi téli játékokon olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltóban.

Ám egyelőre a XIX. század végén járunk, a sport akkoriban a szövegkörnyezettől függően jelenthetett szórakozást is. Az 1890-es években Pécs a kerékpárosok vagy korabeli elnevezéssel a „velocipédisták” fellegvára volt, telente pedig a korcsolyázás volt a legnépszerűbb időtöltés – hja, kérem, voltak még telek.

Nemsokára a labdarúgás is helyet követelt magának a vívással, a tornával és a lovaglással egyetemben. A Pécsi Figyelő 1898. február 13-i száma sport- és sajtótörténeti jelentőségű: ez a legkorábbi pécsi újságcikk, amely „foot-bal”, illetve „angol labda” néven említi a labdarúgást. Az első találkozón a Pécsi Atlétikai Club és a kerékpáros-egyesület, a PBSE lépett pályára 1898. május elsején. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni, a korcsolyázás, a kerékpározás, mi több, a birkózás és a „czéllövészet” már két-három évvel korábban is megjelent a helyi sajtóban, a Pécsi Napló 1895. szeptember 29-i száma egy érdekes esetet is rögzített:    „(...) nem kis feltűnést keltett egy vasparipán ügető Amazon. (...) De az »Otthon « kávéház előtt megbokrosodott a vasparipa, s úgy a falhoz vágta a bátor lovagló hölgyet, hogy leesett a frizurája.”    Talán ebből az idézetből is érthető, a századfordulón miért jártak a hölgyek inkább teniszezni a Zsolnay-kertbe...

Ami a XXI. századból visszatekintve meglepő, az akkori sajtó mennyire precízen rögzítette a sporteseményeket, a különböző klubok megalakulását. Ismét jó rádöbbenni: előttünk is volt sportélet – nem is akármilyen! Szóval, nincs új a nap alatt. Manapság például, amikor futószalagon játsszák a futballmérkőzéseket, bizony be-becsúszik egy-egy unalmasabb meccs. Vagy ez nem csupán manapság esik meg? Idézem a Pécsi Napló egy számát 1899-ből: „Másfél óra! Modern embernek véghetetlen örökké valóság, folytonos újabb és újabb izgalom, változatosság nélkül. De a közönségen mégsem csodálkozom annyira, mint a játszókon.”

Nincs pécsi kötődés a város szülötte, Lauber Dezső nélkül: a sportpolihisztorról, olimpikonról, az 1924-es játékokon a szellemi versenyben Hajós Alfréddal közös stadiontervével ezüstérmesről, sportvezetőről nevezték el már 1997-ben a helyi sportcsarnokot.

S hogy honnan tudjuk meg, hogy kitört az első világháború? Az 1914. július 28-án, a Szerbiának küldött hadüzenet napján a Pécsi Napló arról írt, elmaradt az országos atlétikai verseny. Hogy miért? „A rendezőség az utolsó órában úgy határozott, hogy a költségekkel nem törődve, a versenyeket tekintettel az izgatott kedélyállapotokra, nem tartja meg. Elmaradtak azok is jobb időkre.”

Végül egy személyes megjegyzés: az egyik szerző, a szakmai lektor Pucz Péter megtisztelt egy példánnyal dedikálva, remélve, olvashatok új dolgokat a sportról. Igaza lett.

(Mozaikok a pécsi sportélet első világháború előtti történetéből (1877–1914), Dél-dunántúli Történelmi és Sajtótörténeti Egyesület, 2022)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 21-i lapszámában jelent meg.)