F1: megvan a Sauber 2016-os párosa; Ecclestone dönt a gumikról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 12:14
A Brit Nagydíj óta majdnem három hét telt el, viszonylag hosszú szünet után gyűlik össze ismét az F1-es mezőny, így nem csoda, hogy már a hétvége előtt több hír lát napvilágot. A Sauber például  bejelentette, kik lesznek a pilótái 2016-ban, s az is eldőlt, hogy jövőre az eddiginél sokkal kevesebb tesztlehetőséget kapnak a csapatok. Rövid hírek egy csokorban.

A Sauber-istálló ma a Hungaroringen bejelentette, hogy jövőre is a brazil Felipe Nasr és a svéd Marcus Ericsson lesz a két pilótája. Mindkét versenyző az idén mutatkozott be a svájciaknál, Nasr újoncként, míg Ericsson egy caterhames szezont követően. A brazilt a napokban a Williamsszel hozták hírbe, a pletykák szerint ő váltaná Valtteri Bottast, ha a finn a Ferrarihoz igazolna Kimi Räikkönen esetleg megüresedő helyére.

ÖSSZESEN NYOLC TESZTNAP LESZ 2016-BAN

Jövőre csak két négynapos tesztet tarthatnak az F1-es alakulatok. Mindkettő kollektív lesz, a szezon előtt, Barcelonában. Az elsőre március 1. és 4. között, a másodikra március 15. és 18. között kerül sor, a csapatoknak ez a nyolc napjuk lesz arra, hogy felkészüljenek az április 3-án Ausztráliában rajtoló idényre. Az évad közben nem tartanak teszteket, így a fiatal pilóták gyakorlási lehetőségeit gyakorlatilag megszüntetik.

PLUSZ PÉNZT KAPHAT A RENAULT A SAJÁT CSAPATÉRT

A Formula–1 jogtulajdonosa adhat lökést a Renault-nak, amely még mindig azt vizsgálja, hogy motorszállítói szerepe helyett teljes gyári csapattal vegyen részt az F1-ben, vagy elhagyja a sportágat. Az Autosport szerint a Formula One Management azzal venné rá a francia gyárat saját team indítására, hogy a Ferrari, Williams, Mercedes, Red Bull, McLaren ötöshöz hasonló történelmi alapú plusz juttatást kapna, ami évente több tízmillió dolláros többletbevételt jelentene.

Bernie Ecclestone megerősítette az értesülést, de arra is utalt, hogy a Lotus felvásárlását fontolgató Renault-nak az összes csapat támogatására szüksége van a plusz juttatáshoz, ami jelen állás szerint nem megvalósíthatatlan.

A McLAREN TÁMOGATNÁ A B-CSAPATOS RENDSZERT

A McLaren-istálló szerint működőképes lenne a Formula–1, ha GP2-es istállóknak engedélyeznék más konstruktőröktől megvásárolt kész autók versenyeztetését.

„Tetszik az ötlet, hogy egy GP2-es csapat, esetünkben az ART, venne vagy bérelne két McLarent. Nem kellene milliókat ölniük a fejlesztésbe, azonnal versenyképesek lennének. A fiataljaink, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne lehetőséghez jutnának versenyképes autóban. Ez több szempontból is életképes ötlet" – mondta Eric Boullier csapatfőnök. A többség, elsősorban a kiscsapatok, amelyek emiatt minden esélyüket elveszítenék a pontszerzésre, ellenzik a B-csapatos rendszer ötletét.

ECCLESTONE VÁLASZT A PIRELLI ÉS A MICHELIN KÖZÜL

Bernie Ecclestone kezébe került a döntés arról, hogy 2017 és 2019 között melyik gumigyártó legyen a Formula–1 beszállítója. A csapatokat 2011 óta abroncsokkal ellátó Pirelli mellett a Michelin pályázott, az FIA mindkét tendert elfogadta, és továbbküldte a FOM-nak, hogy piaci és sportszakmai alapon döntsön a két ajánlat közül. Azaz már az a fő szempont, melyik gyártó milyen szabálymódosítási követelésekkel (a Michelin például 18 colos felniket szeretne) áll elő, illetve milyen szponzorációs terveik vannak az F1-gyel.

A Magyar Nagydíjra belépők kaphatók a jegyed.hu oldalon!

 

Legfrissebb hírek

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
8 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
23 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
Tegnap, 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
Tegnap, 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07
Ezek is érdekelhetik