F1: Ricciardo Jägermeister helyett mással ünnepelné a dobogós helyezést

HORVÁTH LILIÁNA, PUSZTAI VIOLAHORVÁTH LILIÁNA, PUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 06:43
Daniel Ricciardónak nem voltak „őrült” elvárásai az első renault-s évében, már azt is nagy sikerként élte meg, hogy Kanadában a negyedik helyről rajtolhatott. Bizakodva várja a Magyar Nagydíjat is, amelyhez szép emlékek kötik. De ha esetleg idén felállhatna a dobogóra, akkor sem ünnepelne Jägermeisterrel.    

Az NSO Tv 2017-es interjújában beszélt arról, hogy 2008-ban nagyon rossz tapasztalatot szerzett Budapesten a sokak által kedvelt itallal. S bár két éve azt mondta, soha többé nem iszik az említett gyomorkeserűből, tettünk egy próbát, hátha megváltozott a véleménye.

Nos, mint az a videónkból is kiderül, a válasza most is határozott nem volt. De ha esetleg dobogóra állna, akkor minden más italra nyitott, amivel ezt megünnepelheti.

Bár a Német Nagydíj neki, és csapattársának, Nico Hülkenbergnek sem sikerült jól,a hungaroringi futam előtt bizakodó. És nemcsak amiatt, mert gyorsabb lett a Renault autója, hanem az istállónál hisznek abban, hogy képesek az élmezőnyhöz tartozni, idővel esetleg futamot nyerni. Mint elmondta, amikor 2014-ben csatlakozott az akkor már négy egyéni világbajnoki címet szerző Red Bullhoz, ott azt tapasztalta, hogy a csapat magában hordozta a győztes mentalitást. Hozzátette, nem is várhatta el, hogy hasonló önbizalmat tapasztal a Renault-nál, hiszen versenyautóik régóta nem nyertek futamot.

Kitért arra is, hogy mennyire látja volt csapattársa, Sebastian Vettel helyzetét a Ferrarinál ahhoz hasonlónak, amikor az első Red Bull-os évében több pontot szerzett, mint az akkor már négyszeres világbajnok német.

„Charles Leclerc személyében a fiatal pilóta jön fel, sikereket ér el, nyomást helyez rá, ő az idősebb, emiatt még több nyomás van rajta, hogy teljesítsen. Igen, ez hasonló szituáció, mint ami az enyém volt Sebbel a Red Bullnál. Most szerintem talán ez a legnagyobb kihívás neki. A Kanadai Nagydíjon történteket nehezen élte meg, és látszólag nehezen is dolgozta fel lelkileg. A Német Nagydíj jól sikerült számára, bár ugye az időmérőn akadtak problémái. Ha kilábal ebből a gödörből, és a következő hetekben futamokat nyer, akkor nagyon gyorsan túljut ezen. De rajta múlik, hogyan kezeli ezt a helyzetet.”

Jelenlegi csapattársával, Nico Hülkenberggel készült interjúnkat egyébként alaposan felforgatta, mint az az alábbi videóban is látható.

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
6 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
14 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25
Ezek is érdekelhetik