Olimpiai bajnokok mentalitása repítette a világűrbe Kapu Tibort
– Augusztus közepén érkezett vissza Magyarországra a sikeres űrmisszióját követően, és azóta szinte naponta szerepel a hírekben, hogy hová megy, mit csinál. Jut ideje azért arra is, hogy kipihenje magát?
– Akad néhány szabadnapom, olyankor igyekszem mindig utolérni magam. Az első néhány hét során a lakásomban hatalmas kupacban álltak a látogatásaimkor kapott gyerekrajzok, festmények és egyéb ajándékok. Amint tudtam, vettem polcokat, és mindet szépen elrendezgettem. Egyre jobban értem édesanyámat, aki azt vallja, hogy amíg otthon nincsen rend, addig az ember lelkében sincsen nyugalom.
– Gyerekként másként állt a dolgokhoz?
– Nem különösebben foglalkoztam ezzel. Sportos voltam, rengeteget mozogtam, igaz, sohasem vetődött fel a tanáraimban vagy a szüleimben, hogy élsportoló legyek. Aztán középiskolában rátaláltam a kosárlabdára. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba jártam, a harminchét tagú osztályból tizenegy-tizenkét fiúval állandóan kosaraztunk. Még az első és a második óra közötti ötperces szünetben is elrohantunk a portára elkérni a földrajzszertár kulcsát, ami történetesen a tesitermet is nyitotta. A portás csak nézett, miért a rossz irányba szaladunk, de sohasem lett belőle bajunk. Odaértünk, kivettünk néhány labdát, dobtunk hármat, majd siettünk vissza órára. Később jött a tíz-, a tizenöt perces szünet, és megismétlődött ugyanez. A srácokkal azt vallottuk, hogy ha száraz a beton, lehet játszani, ha szemerkél az eső, attól pattog a labda, ha kicsit fúj a szél, még lehet dobni. Egyik barátommal februárban arra is rávettük magunkat, hogy a másfél méteres havat ellapátoljuk a suli udvaráról. Délután kettőkor kezdtük, már a karbantartó is hazament, és besötétedett, mire a pálya felét letisztítottuk, és fél órát játszani tudtunk.
– Ez a fanatizmus később is megmaradt önben?
– A gimnáziumból többen felkerültek a nyíregyházi kosárcsapatba, ami most Blue Sharks néven ismert. Én nem, viszont a Műegyetemen az első félév után alapítottam egy kosárkört a Kármán Tódor Kollégiumban. Láttuk, hogy az öregfiúk rendszeresen lejárnak, kedvet kaptunk, és foglaltunk időpontot. Kármán New Generationnek hívtuk magunkat, a csapatot a gimis osztálytársak mellett főként gépészmérnökök és villamosmérnökök alkották. Hat év után adtam át a szervezést, a kör azóta is megvan, és ha tehetem, szívesen csatlakozom. Csak azért vagyok óvatosabb, mert 2019-ben elszakadt az elülső keresztszalag a térdemben.
– Emiatt váltott a futásra?
– Igen, az lett az új szerelem, különösen a félmaratoni táv. Büszke vagyok rá, hogy egy óra negyven perc körüli idővel teljesítettem többször is. Maratoni távot versenyen eddig egyszer futottam, 2023-ban Barcelonában, az űrhajóskiképzés második részének elkezdése előtt. Utána a sérülésveszély miatt már nem engedték, de nem is fért volna bele az intenzív felkészülési programba.
Kapu Tibor a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola diákjaként kezdte tanulmányait, osztálytársai közé tartozott Fucsovics Márton is. A kutatóűrhajós visszaemlékezése szerint a kétszeres junior Grand Slam-bajnok teniszezőn, aki a felnőttek között a 31. helyen is szerepelt a világranglistán, egészen fiatalon látszott, hogy fényes karrier előtt áll.  „A tanítók már első osztályban arról beszéltek, hogy Marcinak el kell mennie a tenisz irányába – mondta Kapu Tibor. – A negyediket még együtt jártuk, ezt követően magántanuló lett, hogy több időt fordíthasson a sportolásra. Gyerekként Facebook és hasonló lehetőségek híján nemigen tudtuk tartani a kapcsolatot, de amikor 2010-ben juniorként megnyerte Wimbledont, és hazatért, az egész városban tálcán hordoztuk végig. Az elmúlt néhány hónapban a szokottnál jóval többet beszélgettünk, várom, hogy hamarosan személyesen is találkozzunk.” |
– A sport szeretete mennyire ered a családjából?
– Apai ágon a papám futballozott és edzősködött Pusztadoboson, emlékszem, kis könyvekből nézegette a taktikát. Édesapám nem játszott olyan szinten, mint ő, de bárhol is dolgozott, fontosnak tartotta, hogy heti egyszer elmenjen a kollégáival focizni, és a mai napig nagyon szereti. Engem inkább hagyjunk: a lábam és a labda két külön világ, nézni viszont egyre jobban élvezem, ráadásul apával is összehoz. Édesanyám kézilabdázott, vele hasonlóan jó közös program az olimpia. Számtalan olyan balatoni nyárra emlékszem, hogy ülünk a strandon, be sem megyünk a vízbe órák óta, falom a lángost, és Szilágyi Áron éppen vív.
– Ez az alap mekkora szerepet játszott abban, hogy kellő önbizalommal vágjon bele a HUNOR-programba?
– Amikor 2022 nyarán a kiválasztás egészségügyi részéhez értünk, már csak huszonöten maradtunk versenyben. Sokan úgy voltak vele, hogy ez adottság, ilyen génjeim vannak, ha találnak valamit, az ellen sokat nem lehet tenni. Szerintem ez mérsékelten igaz. Az ember már azzal, hogy egészségesen él és a mozgás az élete része, rengeteget tehet azért, hogy jól szerepeljen a teszteken. Én például hízékony vagyok, és akkor tudom kordában tartani magam, ha rendszeresen sportolok. És ha már mozgok, figyelek az étkezésre is, mivel nem akarom a befektetett munkámat veszni hagyni. A sport rengeteg mindenre nevel, bizonyos fokú kitartást, fegyelmet ad, fejleszti a csapatban gondolkozást.
– Mi a helyzet a versenyszellemmel?
– Ez elgondolkodtató téma. Lehetséges, hogy az élsport azért sem illett hozzám, mert nem tartom magam versenyzőtípusnak. Az űrhajóskiképzés ideje alatt jó barátságot kötöttem Kós Huberttel, amíg ő Austinban edzett, én egy évet a közelben lévő Houstonban töltöttem. Több alkalommal találkoztunk, megismertem. A srác még kártyajátékban sem tud kikapni! Az úszótehetsége nyilvánvaló, de a tűz, amit magában hordoz, hogy teljes mértékben kiakad, ha nem nyer valamiben, sokkal fontosabb ennél. Na, én nem ilyen vagyok! A hasonló szituációkat sokkal könnyebben el tudom engedni, az állandó versengés helyett szívesebben dolgozom együtt másokkal. Inkább csapatjátékosnak tartom magam, ami az űrhajózásban talán pozitívabb üzenet.
– Mégis, ahhoz, hogy 247 jelentkezőből önre essen a választás, elkerülhetetlen volt, hogy időnként megméresse magát. Hogyan készült fel ezekre a helyzetekre?
– A kiválasztás során először Hamburgban találkoztam személyesen a többiekkel, ekkor még negyvennégy jelölt volt. Bemutatkoztunk, beszélgettünk egymással, és rádöbbentem, hogy mind rendkívül okosak, a szakmájuk csúcsán állnak – akadt, aki summa cum laude végzett asztrofizikából Genfben… Ahhoz, hogy felvegyem velük a versenyt, mentálisan rengeteget kellett fejlődnöm. Sportpszichológusoktól próbáltam tanulni, podcasteket hallgattam, és olyan barátoktól kértem segítséget, akiknek kellő tapasztalatuk van hasonló téren.
– Mi a legjobb tanács, amit kapott?
– Többen javasolták, hogy nézzem meg Szilágyi Áron dokumentumfilmjét, ebben hangzik el, hogy ami ma elég, holnap már nem lesz az – persze ő sokkal jobban fogalmazza meg. Ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy támaszkodj a saját erődre, állj ki magadért, mutasd meg, ami te vagy, és bízz abban, hogy ez elég lesz. Mindenkinek vannak értékei, elvei, erkölcse, amit a neveltetéséből hoz, amiért küzdött, és amit felépített magában. Erre alapozva kell minden nap egyre többet és többet tenni. Az élsportolók is ezen a pályán mozognak a pályafutásuk során, és napról napra tanulnak, fejlődnek. Úgy álltam hozzá, hogy nekem sincs más lehetőségem, mint felülni erre a vonatra, és egyre jobbnak lenni. A kiválasztás során sokszor ez a gondolat motivált.
– Mi jelentette a legnagyobb megterhelést a fizikai felkészítés alatt?
– Egyértelműen a műrepülés. A kiképzés során kisgépes pilótajogosítványt szereztünk, amint ez megvolt, beültettek minket a műrepülőgépbe. A gyakorlatok során speciális G-ruhát viseltünk, ebben a 4G elvileg 1G-nek érződik, tehát a gravitációs terhelés egy részét elveszi, de nem tanúskodnék emellett… A műrepülőben a fej irányából érkeznek a gravitációs erők, a gyorsulás ki akarja vinni a vért a fejedből a lábad felé, és ahhoz, hogy ezt megakadályozd, minden izmodat meg kell feszítened. Rengeteg erőnléti edzést végeztünk, amitől idővel kissé könnyebb lett, és az emberi test is hozzászokik a terheléshez, ennek ellenére sohasem felejtem el az utolsó vizsgámat. Felszálltunk, az oktató megmutatta, mi a koreográfia, mit kell repülni, majd átvettem a kormányzást, és a tőlem telhető legjobb módon mindent megcsináltam. Nagyon büszke voltam magamra, mire az oktató megszólalt, hogy akkor megmutatja, hogyan nézne ki mindez versenyen. Ahogy elkezdte, a fejem összevissza rázkódott a kabinban, és rájöttem, hogy ez a szint nagyon messze áll tőlem… Kibírtam, végigcsináltam, de fizikailag nagyon megterhelt.
– A kiképzés részét képezték úszóedzések is, amely során együtt dolgozott Gyurta Dániellel. Sikerült hasznos dolgokat ellesnie az olimpiai bajnoktól?
– Ha valaki meglát egy képet arról, ahogyan Dani edzett minket, nyilván arra gondol, hogy főként az úszással foglalkoztunk. Ez így is volt, viszont amit a képek nem jelenítenek meg, hogy mennyi tanácsot adott közben. Elmondta, milyen mentalitással dolgozta végig a versenyzői karrierjét, milyen fegyelmet kellett tartania a sikerhez, és mekkora feltétel nélküli bizalommal kellett lennie az edzője iránt. Nem mindig értette, miért kell egy feladatot megcsinálnia az edzésen, viszont elfogadta, hogy ez így van rendjén, hiszen a felkészítését nem neki kellett átlátnia, az ő dolga, hogy végezze a feladatát. Az űrhajósképzéshez – Dani hatására – hasonlóan álltam hozzá. Elfogadtam, hogy a pozíciómból adódóan nem láthatom a teljes képet, én az alanya, résztvevője vagyok a folyamatnak. Nehéz is lett volna másként, hiszen gondoljunk bele: egy átlagos nap reggelén felkeltem, elmentem edzeni, majd szaladtam interjút adni, aztán oroszul tanultam valamit, ezután jött az űrjog, este újabb interjú, és másnap kezdődött minden elölről… Szintén Dani hangsúlyozta, hogy a sportban a legfontosabb az alvás és a pihenés. Ő például a legkeményebb edzéseinél, az olimpia előtt is minden vasárnapot regenerációval töltött. Kós Hubert is hasonló elv alapján készül. Edzés után tessék hazamenni, lefeküdni, és akkor keljél fel legközelebb, amikor megint edzés van. Ha élsportolóként eredményeket akarsz, a lehető „legdurvábban” pihenj.
– A felkészülés végeztével hogyan élte meg a SpaceX Dragon űrhajó fellövését?
– A kiképzés során a centrifugában többször átéltük a G-erőket, amelyek felbocsátás során érik az embert, és a terhelés teljes mértékben ugyanaz – ezt már csak azért is szeretném kiemelni, mivel elképesztő mérnöki teljesítmény ennek a szimulálása. A centrifuga hatalmas szobában működik, tizenkét tonnás acélkara másfél tonnás gondolát tart, és az egész szerkezet olyan sebességgel és pályán mozog a legnagyobb biztonsággal, amit ezredmilliméter pontossággal kell beállítani. A terhelés tehát megegyezik, de aztán jön a valóság… Ahogy lejár a tíz másodperces visszaszámláló, „felébred a sárkány”. Egyből elkezdenek jönni a G-erők, vibrál minden, és annak ellenére, hogy a szkafander valamennyire kiszűri a zajt, elképesztő a hanghatás. Az élmények összessége bőven meghaladja a katartikust, és az első ezredmásodperctől kezdve, mint a kisgyerekek, úgy örülünk mindennek. Aztán nyolc és fél perc elteltével, amikor már 4.5 G-nél járunk, tehát a saját testsúlyunk négy és félszerese nehezedik a mellkasunkra, egy pillanat alatt megszűnik minden. A sebesség megmarad, de a legnagyobb vibrációt a tükörsima siklás, a legnagyobb hangot a világűr csendje váltja fel. Akkora a kontraszt egy pillanaton belül, hogy lehetetlen elfelejteni, zseniális élmény, nagyon imádtam.
– Közel három hetet töltött el a Nemzetközi Űrállomáson. Figyelt ezalatt arra, hogy fizikailag karbantartsa magát?
– Azoknak az űrhajósoknak, akik hosszú távú küldetésre mennek, és általában hat hónapot tartózkodnak az űrállomáson, kötelességük napi két órát edzeniük, hogy a szervezetük elviselje a súlytalanságot. Ez be van építve a napirendjükbe. Mi viszont rövid időre érkeztünk, kvázi vendégként, és teljesen más beosztás szerint dolgoztunk. Nekem elsődlegesen kísérleteket kellett végrehajtanom, némelyiket naponta megismételve, ezért inkább arra helyeztük a hangsúlyt, hogy minél jobb fizikai állapotban menjek fel, és bevállaltuk, hogy az űrállomáson tartózkodás alatt veszítek az izmomból. A szobabiciklit egy kísérlet során azért kipróbáltam, és nagyon jó gyakorlatokat lehet végezni a gumiszalagokkal is, de ahogyan említettem, nálam a magyar kutatók kísérletei élveztek elsőbbséget.
 …futballcsapata? Nyíregyháza Spartacus |
– Mennyire érezte magát gyengének, miután visszaérkezett a Földre?
– Sohasem felejtem el: amikor jöttünk vissza, és az űrhajó elkezdett a légkör sűrűbb részével ütközni, próbáltam kinézni a talpam alatti kis ablakon, de alig bírtam el a nyakam. Rápillantottam a mellettünk lévő monitorra, 1G-s terhelésnél jártunk. Ezt érezzük mindannyian a Földön, nekem húsz nap súlytalanság után mégis borzalmasan nehéznek tűnt, talán 1.8G-ig bírtam tartani a fejem. Nagyon érdekes, mennyire megviseli az embert az űrben tartózkodás. Mindenki tudja, mi az a fáradtság, de talán csak idős korunkban szembesülünk azzal, milyen érzés, amikor nincs erő az izmainkban. Ilyesmit éltem át. A visszaérkezés után annyira legyengültem, hogy az első tizenkét órából nyolcat ágyban töltöttem, és már annak örültem, amikor a karomat megemeltem, és ott maradt a levegőben. A rehabilitáció idővel felgyorsult, lenyűgöző, hogy az emberi test mennyire gyorsan elkezd alkalmazkodni a gravitációs környezethez. Néhány nap alatt visszaépült az izmok egy része, egy-két hetet követően pedig az egyensúlyrendszer is helyreállt.
Az Axiom-4 küldetés négytagú legénységének tagjaként Kapu Tibor június 26-án dokkolt a Nemzetközi Űrállomásra, és mielőtt július 14-én visszaindult volna a Földre, huszonöt magyar tudományos kísérletet hajtott végre. Melyikkel foglalkozott a legszívesebben? „Nem tudok kedvencet választani, mindegyikhez szorosan kötődöm – válaszolta a kutatóűrhajós. – Ami meglepett, az a növénykísérletünk, palántákat vittünk fel, hogy bizonyos előkezelés és nemesítés után megnézzük, jobban fejlődnek-e. Mérnökként sohasem gondolkodtam azon, hogy hobbikertész legyek, ezért nagy boldogságot jelentett, amikor láttam, hogy a retkek, búzák, paprikák elkezdtek nőni! Külön büszkeség, hogy a kísérlet kollaboráció eredményeként jött létre. Amíg a Debreceni Egyetem a növényekért felelt, a Szegedi Tudományegyetemen megépítették a szükséges eszközöket.”  |
– Hogyan képzeli a jövőjét, elindulna egy újabb küldetés keretében ismét a világűrbe?
– Még fiatalnak érzem és gondolom magam, így állok elébe! Az űrutazás egyre olcsóbb, jobb és jobb technológia áll rendelkezésre, így meggyő-
ződésem, hogy a közeljövőben hatalmas fejlődés megy végbe a nemzetközi űrszektorban, rengeteg lehetőséggel. Lesznek új űrállomások, űrhajók, rakéták, visszamegyünk a Holdra, és még az én életemben lesz emberi lábnyom a Marson. Ha bármilyen szempontból részt vehetek ezek megvalósításában, annak örülök, a tapasztalatommal pedig nagyon szívesen segítek a magyar űrkutatási szegmens megerősítésében is.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. november 8-i lapszámában jelent meg.)
