Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

„Mint a magyar sportnak és a magyar ifjúságnak egyik lelkes fanatikusa, a legnagyobb szeretettel állok én is, mint az egyesület jelenlegi vezetője, ennek a békés, de mindenekelőtt nemes harcnak a szolgálatába, amely a sport vetélkedésein keresztül példát ad a legszélesebb tömegeknek, miként kell odaadással, önzetlenül küzdeni a sport ideáljaiért, mely (…) egymást megbecsülni és szeretni tudó igaz magyar embereket nevel hazánknak.” 

Így vallott a sporthoz fűződő viszonyáról 1935-ben Aschner Lipót, az Újpesti Torna Egylet elnöke, egyben a klub gazdasági-anyagi bázisát jelentő Egyesült Izzó és Villamossági Rt. elnök-vezérigazgatója. Ezt az embert, aki egymást tisztelő, igaz magyarokat akart nevelni a sport által, néhány év múlva – számtalan sorstársával együtt – megfosztották vagyonától, jogaitól, magyarságától és kevés híján az életétől is. De mielőtt az iparmágnás életének legkeservesebb hónapjait felidéznénk, nézzük meg, honnan indult, hogyan alakult ez a kivételes gazdasági, sportvezetői karrier.

1872. január 27-én a felvidéki Assakürt (ma Nové Sady) izraelita kocsmárosa, Aschner Ármin második gyermeke világra jöttének örülhetett, s Lipót születése után még hét alkalommal köszöntött gyermekáldás az Aschner családra. A jó eszű fiú a négy elemi és polgári – ennyit bírt el anyagilag a család – után gyakornokként, majd hivatalnokként a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasműben, azután a pozsonyi Taussig és Fiai textilüzemben helyezkedett el. 1894-ben kapott állást a budapesti Egger Béla és Társa elektrotechnikai cégnél, a későbbi Egyesült Izzó elődjénél. Aschner igen ritka lapinterjúinak egyikében, 1937-ben mesélt fővárosba kerülése meglehetősen regényes történetéről.

Pozsonyi munkahelyén egy hivatalnoktársa kártyaadósságai és egy pesti állásígéret miatt jobbnak látta elhagyni a várost, de mivel a télikabátját zálogba adta, december lévén, Aschnerét kérte kölcsön azzal az ígérettel, hogy két nap múlva feladja postán. Fel nem, inkább eladta azt is Budapesten, de volt annyi betyárbecsület benne, hogy erről levélben értesítette a volt kollégát, biztosítva arról, hogy cserébe állást szerzett neki a villamossági vállalatnál, ahol dolgozik.

Az Egger cég a XIX. század végén elképesztő gyorsasággal fejlődött, terebélyesedett, köszönhetően elsősorban annak, hogy a hazai szénszálas izzólámpagyártás nagyüzemi úttörője volt. A pesti, Huszár utcai telephelyet hamar kinőtte, és 1896-ban európai mércével is az egyik legnagyobb és legkorszerűbb villamossági-elektronikai gyárat építették fel Eggerék az akkor még a fővároson kívüli Újpesten, egyúttal részvénytársasággá alakították a céget Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. néven. Aschner Lipót szervezőkészsége és kreativitása hamar feltűnt a vállalat vezetőinek, 1904-ben aligazgató, négy évre rá már kereskedelmi igazgató a titulusa. 1921-ben ért a csúcsra a szegény falusi zsidó italmérő mindössze négy polgárit végzett fia: a részvénytársaság vezérigazgatója lett. Vezetésével – exportértékben a holland Philipset megelőzve – Európa legjelentősebb villamossági konszernje jött létre, az Aschner által létrehozott, fémszálas izzóiról híres Tungsram márkanév fogalommá vált. A cég olyan nemzetközi kartell oszlopává vált, amelynek tagja volt még a német Osram, az amerikai General Electric és a Philips… Az „Izzó” versenyképességét az garantálta, hogy a vezér a legjobb szakembereket szerződtette és nevelte ki, valamint a kor legkorszerűbb kutatólaboratóriumát szerelte fel nekik, a kiemelkedő anyagi juttatásról nem is beszélve.

És még valamire rájött. „Aki megnézi munkásainkat, tisztviselőinket, amint munkába mennek, azonnal meg kell állapítania, hogy a sport edz. Az aktív sportolók, de a versenyek nézői is egészen más kedvvel mennek hétfőn újra munkába. Jó hangulatban, kiegyensúlyozott fizikummal állnak a munkapadhoz, ülnek oda az íróasztalhoz. A munkás többet dolgozik, többet keres, és a munkaadó is megtalálja a számításait”  – nyilatkozta a Nemzeti Sport 1932. december 28-i számában. S hogy a munkások, hivatalnokok jól érezzék magukat, és mindenki megtalálja a számításait, Aschner elképesztő összegeket költött Újpest és a gyár infrastruktúrájának fejlesztésére, kiemelten a sportlétesítményekre.

1921-ben, első vezérigazgatói évében megbízta athéni olimpiai bajnokunkat, az építészmérnök Hajós Alfrédot az ország első vasbeton szerkezetű stadionjának megtervezésével. Tehetős újpesti polgárok, vállalatok is beszálltak a költségekbe, és egy év múlva, 1922. szeptember 17-én a vadonatúj létesítményben (amelyben 200 fedett páholy is helyet kapott) húszezer néző előtt 2:1-re győzött az UTE az FTC ellen a stadionavatón. Aschner Lipót a lila-fehér klubnak előbb titkára, majd 1925-től elnöke lett, s a legnépszerűbb szakosztály, a labdarúgócsapat megerősítését „házon belül” kezdte: a Tungsram Labdarúgó Egyletből átirányította a két legjobbat, Priboj Istvánt és Schaller Józsefet. Az újpesti futball (első) aranykora köszöntött be: 1930 és 1942 között öt bajnoki cím, Közép-európai Kupa- (1929) és Bajnokok Tornája-győzelem (1930) jelzi többek között a felívelést olyan legendákkal a pályán, mint Zsengellér Gyula, Vincze Jenő, Avar István („Ricsi) vagy Szalay Antal.

Az 1926-tól, a profizmus bevezetése után Újpest FC-ként szereplő klubot természetesen Aschner finanszírozta, aki játékosainak állást adott a gyárban (munkaidő-kedvezménnyel), illetve lakáshoz segítette őket, ami hatalmas szó volt akkoriban. A stadiont 1925-től átépíttette, kerékpár- és atlétikai pálya is helyet kapott benne. 1938-ban adták át a vízilabdázók és az úszók vízisport-telepét (a „Tungsram strandot”) a Trianoni-gáton három medencével, amelyek közül az egyik nemzetközi szabvány szerinti, alulról megvilágított (!) ötvenméteres versenymedence volt. A létesítményhez 4000 látogatót kiszolgáló öltözőkomplexum is tartozott, a Népszigeten felhúzott csónakházban pedig az egyesület evezősei kaptak európai színvonalú bázist.

Aschner Lipót mecénási bőkezűségét, mint maga is elmondta, a sportszereteten túl gyakorlatias szempontok is vezérelték, volt viszont „szíve csücske” neki is: a tenisz. Maga is szívesen ütögetett, hatvanéves kora után is napi egy órát játszott, fia, Pál nevét pedig az 1929-es Davis-kupa-sorozatban elődöntőig jutó magyar válogatottban is megtaláljuk. Az Egyesült Izzó kultúrháza több UTE-szakosztálynak (birkózás, ökölvívás, torna, asztalitenisz) helyet adott, de az igazi kuriózuma az ország első fedett, villanyvilágítással ellátott teniszpályája volt, az épületet ezen kívül tíz salakos pálya vette körül.

Az 1939-es, második zsidótörvény azon rendelkezését, amely 12%-ban maximalizálta az ipari üzemekben a zsidó alkalmazottak arányát, Aschner oly módon védte ki, hogy elbocsátások helyett keresztény munkaerő-felvételt hirdetett, 88%-ra növelve az arányukat. 1943-ban még Németország hadianyag-megrendelését is sikerült ideiglenesen elhárítania termelési telítettségre hivatkozva, de a vég elkerülhetetlenül közeledett. 1944. március 19-én a németek megszállták az országot, Aschner Lipótot még aznap őrizetbe vették, rózsadombi, Apostol utcai villájába Adolf Eichmann, a zsidódeportálás főszervezője költözött.

A vállalatvezetőt májusban szállították a mauthauseni koncentrációs táborba. Az Egyesült Izzó vezérkara minden követ megmozgatott a kiszabadítása érdekében; az SS magyarországi gazdasági vezetőjéről, Kurt Becherről köztudott volt, hogy „emberkereskedelemmel” is foglalkozik, megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében frekventált személyek szabadon bocsátását el lehetett nála intézni. 100 ezer svájci frankba került Aschner Lipót élete…

A 73 éves iparmágnást 1944. december 18-án Mauthausenből Svájcba vitték, ahonnan csak majd’ három év múlva, 1947 májusában engedte hazatérni az új, „demokratikus” hatalom. Bár egyértelmű volt az augusztusi elcsalt – „kékcédulás” – választáson győztes kommunista párt szándéka, hogy Aschnert kiszorítsa a bonyolult nemzetközi tulajdonviszonyok miatt nem államosított Izzó Rt. vezetőségéből, nem tudta. Nem, mert a külföldi partnerek ragaszkodtak a számukra üzleti garanciát jelentő idős vezetőhöz, aki – hivatalosan – az igazgatótanács alelnökeként haláláig, 1952. január 18-ig minden munkanap bement dolgozni a gyárban lévő irodájába.

Haláláról egyetlen sor sem jelent meg az országos lapokban, de még az üzemi újság sem adott hírt róla. A magyar ipar- és sporttörténet nagyságának temetésén sem az Egyesült Izzó, sem az akkor már Budapesti Dózsa elnevezésű újpesti klub hivatalosan nem képviseltette magát.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. április 4-i lapszámában jelent meg.)