Kieli csodák – Moncz Attila publicisztikája

Remélem, Kiel városát annyira nem utáltad meg az elmúlt hetek miatt. Néhány napja ezt az üzenetet kaptam a közösségi médián keresztül. Merthogy előbb a THW Kiel fosztotta meg a Bajnokok Ligája-győzelem esélyétől egyik kedvenc kézilabdacsapatomat, a Telekom Veszprémet, majd a labdarúgó Német Kupában a Holstein Kiel tett róla, hogy 2020-szal ellentétben 2021-ben a Bayern München ne nyerhessen meg minden olyan sorozatot, amelyben rajthoz állt. Metropoliszok esetében is ritka, hogy rövid időn belül két népszerű csapatsport képviselője az egész világ figyelmét kivívó eredményt érjen el, nemhogy egy 246 ezres településnél.

Különösen úgy, hogy Kiel néhány évvel ezelőttig csak a kézilabdájáról volt ismert, az északnémet városban volt a THW (mai állás szerint 21-szeres bajnok, 11-szeres Német Kupa-, valamint négy-négy alkalommal BL-, illetve EHF-kupa-győztes), mögötte pedig alaposan leszakadva minden más. Ehhez képest, 2017 nyarán a Holstein Kiel megérkezett a Bundesliga másodosztályába (semmiség, 36 év után szívhatott ismét ennyire magaslati levegőt), minden szinten (elsősorban a nézők és a szponzorok terén) vetélytársa lett a világ egyik legismertebb kézilabdacsapatának, és az eredményeket is elkezdte szállítani. Az élvonalba jutásért egyszer már dörömbölt a kapun (2018-ban osztályozón bukott el a Wolfsburggal szemben), harmadik helyezettként most is ott tanyázik a feljutásra ácsingózók között, ráadásul január közepén jött ugye a fentebb említett, Bayern elleni bravúr. Amire még annyi esélyt sem adtak, mint arra, hogy a THW a Veszprém és a Barcelona legyőzésével elhódítsa a Bajnokok Ligája-trófeát.

„A THW sikerei sokáig árnyékban tartottak más sportágakat, ahogyan más városokban a futball tette ezt másokkal. Ez persze jó is lehetett, mert a THW eredményei tényleg különlegesek voltak. Talán ezért is tartott olyan sokáig, hogy a Holstein Kiel magasabb osztályba lépett” – fejtegette Jens Flatau, a Christian Albrechts Universität sportgazdaság és sportszociológiai professzora. De most már ott van, és még ha elsőre hihetetlen is, részben a kézilabdának köszönhetően.

Merthogy Wolfgang Schwenke a THW-val öt bajnokságot, három kupát és egy EHF-kupát nyert, majd 2009-ben ő lett az akkoriban a harmadik és a negyedik vonal között pendliző Holstein Kiel ügyvezetője. A csapatnak kétszáz bérletese volt, a stadionba pedig alig ezren mentek ki a meccsekre. A klubot 2013-ra sikerült stabilizálni, akkor jutott fel a harmadosztályba, és attól kezdve hátrafelé nem kellett nézegetnie. Az ébresztő pofont még korábban megkapta, Schwenke szerint 2012. február 7-én, amikor a Dortmund a Német Kupa negyeddöntőjében 4–0-val átlépett a társaságon. Ha akkor nincsenek erőfeszítések, azt a meccset nem a városban, hanem Hamburgban, a St. Pauli stadionjában rendezik meg, de a Holstein Kiel vezérkara inkább invesztált. „Nem volt fűtött pályánk. Angliából kellett hoznunk egy sátrat, hogy felülről tudjuk fűteni a gyepet. Ebből aztán óriási esemény lett, olyan, amiről évek óta álmodtunk” – emlékezett vissza Schwenke.

Igazából akkoriban jöttek rá, hogy hiába a focicsapat 2000-es újrastrukturálása, hiába a két tehetős szponzor, ha a következetesség hiányzik a gazdasági társaság működéséből, megette a fene az egészet. Bár talán helyesebb, ha az előző mondatban a szponzor helyett a mecénás szót használom. Merthogy Gerhard Lütje és Hermann Langness egyaránt egy nagy kereskedelmi lánc tulajdonosa, és ha a szükség úgy hozta, bármikor készek voltak az éves támogatás fölött is pénzt folyósítani a klubnak. Kellett is, mert a konszolidált működés előtti években tízmilliós nagyságrendű összeg érkezett tőlük a támogatásra, illetve a veszteségek eltüntetésére. Úgy, hogy körülbelül 15 esztendeig négymillió euró volt a csapat éves költségvetése...

Ugyanakkor az is igaz, hogy a harmadosztályban már tervszerű volt a gazdálkodás a futballcsapatnál, azon kevés együttesek (rajta kívül még a Sonnenhof és a Wehen Wiesbaden mondhatta el ezt magáról) egyike volt a Holstein Kiel, amelyek televíziós pénzek nélkül is képesek lettek volna túlélni bármelyik idényt. A 2017-es feljutást követően a büdzsé már 6.2 millió euróra nőtt, de túl nagy kockázatot akkor sem vállaltak, a profi csapat költségvetése nem haladhatta meg a tévés jogdíjakból érkező bevételeket. A két nagy támogatótól, valamint a sikerek hatására 70 cégesről 270-esre növekvő szponzori csoporttól származó pénzeket az infrastruktúrára, az utánpótlásra és a hasonló, alapvetően nem profitorientált tevékenységekre költik. Az infrastruktúra fontosságát Schleswig-Holstein tartomány is felismerte, a 2017-es feljutáskor 8.7 millió eurót adott a stadion modernizálására az „adóforintokból”. De hogy ebből ne legyen társadalmi probléma, a térség egyéb sportlétesítményeinek felújítására pontosan ugyanakkora összeget fordítottak. „Igen, valóban, egy klubnak, egy sportágnak adtunk ennyi pénzt. De szeretném, ha megértené mindenki, ez a sport támogatása volt, a sporté és a társadalomé” – jelentette ki a fentebb már idézett Flatau professzor.

A befektetés megérte, a nézettségi szempontból eddig utolsó értékelhető szezonban, a 2018–2019-es másodosztályú idényben a Holstein Kiel hazai mérkőzéseinek átlagnézőszáma 9873 volt, körülbelül annyi, mint a kézisztároké. „Ha eredményes vagy, az szexi. Az emberek természetesen tömegesen az eredményes dolgok iránt érdeklődnek” – mondta erre Schwenke. Az egyensúly tehát itt már megvan, ahogyan a település turisztikai központjában is (a feljutás óta a főépületben két-két önálló polc jut a futballistáknak és a kézilabdázóknak, egy pedig közös), a szponzorok terén pedig zajlik a harc.

„Ha a THW Kielnek egy évben ötmillió euróra van szüksége a környékbeli piacról, aztán a Holsteinnek is ugyanennyire egy olyan körből, ahol összesen talán ötmillió van, akkor nem könnyű a helyzet. Mert azonnal biztosan nem lesz ott kétszer akkora összeg. Kemény a verseny. Mindketten a sportszponzorációért hajtunk. Olyan partnerekért, akik a sport mellett akarják elkötelezni magukat. Szerintem mindketten meg tudjuk vetni a lábunkat, de nem szabad elfelejteni, hogy ez konkurenciaharc is. De nem negatív konkurenciaharc” – jelentette ki ezzel kapcsolatban Christian Robohm, a THW sajtófőnöke. Eltérő érvrendszerrel „támadhatják be” az ügyfeleket, a kézilabdázók a sikerekkel, a futballisták a fiatalok körében egyre növekvő népszerűséggel kampányolnak.

A Holstein szponzori klubja, a Störche-Club segítségével kétmillió euróra számíthat évente, a THW-nek ennél azért többre van szüksége. Különösen jelenleg, hiszen kézilabdában a jegybevételek a költségvetés legalább 50 százalékát teszik ki, ezzel pedig mostanában nem kalkulálhat a csapat, míg az éves szinten 200 ezer eurós tévés bevétel csak a büdzsé 1.49 százalékát fedezi. Ha úgy tetszik, az utóbbi összegből háromszor tudják kibérelni a Sparkassen-Arenát. Nem véletlen, hogy a kézis vezetők a válságban 50 százalékos fizetéscsökkentésre vették rá a játékosokat. Persze a legjobban kereső kézilabdázó, Sander Sagosen még így is 21 ezer eurót visz haza havonta. Bár az is igaz, hogy a THW-nél már hozzászoktak a feszesebb gazdálkodáshoz, hiszen amikor a gárda a 2018–2019-es idényben nem szerepelhetett a BL-ben, egymillió euró azonnal eltűnt a kasszából. Emiatt a pénzügyi osztály 500 ezer eurós mínusszal kalkulált, a vége azonban „csak” 150 ezer euró lett, annak köszönhetően, hogy a hűséges szurkolói bázist sikerült meggyőzni az EHF-kupa-mérkőzések fontosságáról.

Ezek miatt a THW-nek a saját koordinátarendszerében továbbra is a világelit a célja, nem úgy a Holsteinnek. „Tudjuk, hol a helyünk. Ha mi lehetnénk észak Freiburgja, az nagyszerű lenne” – vázolta a tervet Schwenke. Már az is stabil élvonalbeli tagságot és rentábilis működést jelent.