Szúnyogból óriás – Moncz Attila publicisztikája

A múlt vasárnapra olyan kézilabda-sajtótájékoztatóra kézbesítettek meghívót a média helyi képviselőinek, amely „...Tröndelag régió és Norvégia sportjában is történelmi mértékű”. A norvég közmédia, az NRK streamközvetítéssel készült, látva, mekkora felhajtás kíséri a projektet. Mindenki tudta, mit jelentenek be, de nagyjából senki sem hitte el, hogy megtörténik, elvégre Norvégiában (zömében északon) a teremsportokra, illetve úgy általában a labdajátékokra nem szórják két kézzel a pénzt, ezekhez nem kell síléc és hó, így bár – főleg a válogatottak iránt – jelentős az érdeklődés, a klubok üzleti alapú, jelentős összegű támogatására legalábbis alacsony a hajlandóság. Különösen igaz ez olyan csapatra, amely mindössze 2015 óta szerepel a norvég élvonalban, és semmiféle jegyzett eredménye sincs.

A Kolstad Handball ilyen múlttal október utolsó napján bejelentette, hogy 2022, illetve 2023 nyarán Torbjörn Bergerud, Magnus Gullerud, a két izlandi, Janus Smarason és Sigvaldi Gudjónsson (ők jönnek előbb), majd pedig Magnus Röd, valamint a szupersztár Sander Sagosen is csatlakozik a keretéhez. A négy norvég 2017 óta két világbajnoki ezüst-, valamint egy Európa-bajnoki bronzérmet nyert a válogatottal. A kézilabdában kevésbé járatosakat képbe helyezendő hazatérésük nagyjából olyan, mintha Luka Modric, Mateo Kovacic, Marcelo Brozovic és Andrej Kramaric egyszerre menne vissza Horvátországba, hogy megpróbálja bajnoki címhez, majd pedig Bajnokok Ligája-győzelemhez segíteni a Sibeniket. Mert a norvégok által elhagyott THW Kiel (Sagosen), Flensburg (Röd), Magdeburg (Gullerud), GOG (Bergerud) négyes nagyjából megfeleltethető a Real Madrid, Chelsea, Internazionale, Hoffenheim kvartettnek.

„A Kolstad eddig egy szúnyog volt Európa kézilabdatérképén, ma viszont elindítjuk Norvégia legvadabb sportkísérletét. A Kolstad célja, hogy 2024-re Norvégia legjobb kézilabda-együttese legyen. A klub vezetői és játékosai azt szeretnék, hogy a Kolstad nemzetközi élcsapat legyen, amely a Bajnokok Ligája csúcsára is feljuthat” – jelentette ki Jostein Sivertsen, a klub általános igazgatója. A 2005-ben elinduló férfiszakosztálynak ő a motorja, 2008-tól dolgozik ott, és az első pillanattól kezdve arra törekedett, hogy széles körből jussanak bevételhez. Merthogy az egy-egy mecénás kénye-kedvének kitett egyletek sanyarú sorsáról nem csupán a mi régiónkban (ne menjünk messzebb a Vardar Szkopjénál) tudnak mesélni, hanem északon is. A nőknél a kétezres évek elején három BL-sikert is besöprő dán Slagelse másfél évtizedet élt, a férfiaknál meg a legismertebb és legcifrább történet talán az AG Köbenhavné. A klubot fúziót követően egy dán ékszerkereskedő, Jesper „Kasi” Nielsen hozta létre 2010-ben (később ő próbálta meg gründolni a kézilabda Szuperligát is, azzal még annyi sikere sem lett), fennállása két évébe még egy 2012-es final four szereplés, illetve az ott szerzett bronzérem is belefért, mielőtt azon év júniusában feloszlott volna. Pedig az a projekt is hatalmas sztárparádéval indult, két nyár alatt többek között Steinar Ege, Niclas Ekberg, Valur Sigurdsson, Olafur Stefansson, Mikkel Hansen, Mads Mensah Larsen és René Toft Hansen csatlakozott a csapathoz – abban a korszakban ez a névsor vidáman megfelelt a mostani „sagoseninek”.

Sivertsen amondó, jó 15 év alatt felépítették a klubot, most pedig szintet szeretnének lépni. Egyből többet is. Mert azért az nem normális, hogy egyelőre bajnoki cím nélkül állva már az a cél, hogy 2024-re a Kolstad legyen Európa legjobb csapata. Ehhez önmagában nem elég, hogy a Kolstad rendezi meg immár Európa legnagyobb ifjúsági kézilabda-fesztiválját, hogy a mostani lesz sorozatban már a tizedik gazdasági év, amelyet nyereséggel zár, hogy a Tröndelag régió ontja magából a tehetségeket. Itt már vaskos eurókötegek (és többek között a jelenlegi kilenc fizetett alkalmazott többszöröse...) kellenek, nem pedig az az 1.7 millió eurós büdzsé, amivel jelenleg a klub üzemel. És Sivertsen a jelek szerint itt alkotott nagyot, mert ezt az összeget növelik meg hamarosan minimum hétmillió euróval. Norvég lapértesülések szerint nagyságrendileg ez már a THW Kiel és a Barcelona szintje, csak a néhány éve még 17.5 millió euróból gazdálkodó, a következő idénytől szerényebb keretek között, 12 milliós büdzsével lavírozó PSG működik ennél lényegesen több pénzből.

A Kolstad szupersztárokra és tehetségekre épülő víziója pedig meggyőzte a norvég vállalatok többségét. Sivertsen szerint a megkeresettek többsége igent mondott, és bár felvetődött, hogy egyetlen tőkeerős támogatóval (Reitan-csoport) próbálják meghódítani a világot, végül továbbra is a több lábon állás politikáját követik. A Reitan zászlóshajója, a norvég bajnokságot névadó szponzorként segítő Rema 1000 szupermarket-hálózat a fő­szponzori jogokra azért lecsapott, de például jelentős összegű tőke érkezik a DNB-től, az ország legnagyobb pénzügyi szolgáltatói csoportjától, illetve a Tröndelagkraft energetikai cégtől is. „Ambiciózus, bátor és profi – Sivertsen így jellemezte az összeálló gazdasági háttérstábot. – Az volt a célunk, hogy példaképeket hozzunk haza, és megmutassuk, innen indulva is megvalósíthatjuk az álmainkat. Azt szeretnénk, hogy a Kolstadot az ország minden tájáról támogassák a szurkolók, amikor az európai címért játszik.”

A fő hangsúly persze a talán legtöbb norvég tehetséget nevelő Tröndelag régió, illetve Trondheim (Kolstad a város egyik kerülete) lehetőségei­nek kiaknázásán van. Részben az infrastruktúra okán (nehezen hihető, hogy a csapat hosszú távon a 2500-as Kolstad Arenában marad, amikor játszhatna Európa egyik legszebb csarnokában, a hét­ezres Trondheim Spektrumban is), részben meg a környékbeli „tehetséggyárak” miatt. Mert bár jelenleg még az Elverum a legismertebb norvég gárda, a Sagosen feltűnése óta a legnagyobb norvég tehetségnek tartott Simen Lyse például már a Kolstadban szórja a gólokat. Az érkezők pedig mágnesként vonzhatják ide a többieket.

Persze a sztárokra áldozni is kell. Ha pedig a racionálisan, de jelentős költségvetéssel működő német klubok nem tudnak, illetve nem akarnak lépést tartani a norvégokkal, az jelzésértékű. Szilágyi Viktor, a Kiel sportigazgatója például sohasem titkolta, Sagosent szánták a THW következő korszaka arcának, de aztán „...olyan érvek jöttek, amelyekkel nem tudtunk lépést tartani”. Az irányító-átlövő a hírek szerint legalább 40 ezer eurót keresett havonta a „zebráknál”, ha ennél többért sem sikerült maradásra bírni, ott azért a Kolstadnak nem csupán a családi környezetet kellett felajánlania Sagosennek... Persze a família sem elhanyagolható esetében, hiszen a Kolstadban nevelkedett, édesapja, Erlend ma is a klub edzői stábjának tagja – de csak ezekből lehetetlen megélni.

„Elsőre azt hittem, Jostein hülyéskedik velem. Most pedig ott tartunk, hogy a kedvenc városomban hozzuk létre a világ legjobb kézilabdacsapatát. Hogy miért vágok bele? Mert a pályafutásom végén nem akarom feltenni magamnak a mi lett volna, ha kérdést. Most már innen szeretnék visszavonulni” – árulta el Sagosen. A kapus Bergerud az alapítók felelősségével indokolta meg a hazatérését: „Ha a kolstadi befektetés hozzájárul ahhoz, hogy még inkább megmozgassuk a norvég kézilabdát, illetve más klubokat is invesztícióra ösztönözzünk, akkor nagyszerű lesz tudni, hogy mi már a kezdetek kezdeténél ott voltunk.” Röd pedig a gyakorlati részét fogta meg az egésznek, hiszen a Bundesliga taposómalma és a rengeteg utazás eltűnése révén akár évekkel is meghosszabbodhat a karrierje.

A kontinens elitklubjai, köztük az északi játékosokat ugyancsak szívesen foglalkoztató Veszprémmel és Szegeddel, meg foghatják a fejüket. Nem elég, hogy Aron Pálmarssonnal és Mikkel Hansennel már a legutóbb BL-döntős Aalborg is alaposan odatette-odateszi magát, már dörömböl az új szuperhatalom.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!