Banánhéjkeringő – S. Tóth János publicisztikája

Néhány napja Amerika erős izgalmi állapotban leledzik. Már legalábbis az a része, amely érdeklődik a kosárlabda iránt. S mivel az idei NBA-döntő ötödik, sorsdöntő összecsapásának televíziós nézőserege huszonötmilliósra szaporodott az Egyesült Államokban, nehéz lenne az ottani basketballt virgonc szubkultúraként leírni.

Az izgalom tárgyát pediglen az képezi, vajon elmegy-e az újdonsült NBA-bajnok Golden State Warriors a profi ligák nyerteseinek hagyományos elnöki fogadására. A tippelgetés kissé korai, hiszen egyelőre nem érkezett Oaklandbe fehér házi meghívó, azaz nincs mire rábólintani, s nincs mit visszautasítani. A látogatást nem is szokás elkapkodni: a New England Patriots február elején nyerte meg a Super Bowlt, s áprilisban kereste fel a Fehér Házat, de a Cleveland Cavaliers a tavaly nyári NBA-bajnoki diadala után csak idén februárban iktatta be a washingtoni látogatást, amikor a menetrend amúgy is a fővárosba szólította. S mivel Donald Trump nemigen vádolható azzal, hogy egy hittérítő konokságával mártózna meg a tradíciókban – szemrebbenés nélkül ignorálta például a fehér házi tudósítók szokásos évi gálaestjét –, még az is benne van a pakliban, hogy a poentőr prezident elsumákolja e találkozást.

A kosarasok dilemmája, hogy a rózsakerti fényképezkedés Trumppal vajon azonos-e az elnök és a politikája melletti hálateli csasztuskázással, vagy csupán a hivatalt megillető tisztelet megadása? A kérdés a legkevésbé sem elméleti. Amikor Colin Kaepernick az egyik NFL-meccs előtt ülve hallgatta végig a The Star-Spangled Bannert, vagyis a himnuszt, valósággal kettészakadt az amerikai társadalom: az Egyesült Államok polgárainak egy része rábólintott az akkoriban a San Francisco 49ers csapatában futballozó irányító salto mortaléjára, mely szerint a kisebbségekkel, különösen az afroamerikaiakkal szembeni atrocitások, rendőri túlkapások ellen tiltakozott. Sokak szemében azonban a quarterback szilajkodása a himnuszt meggyalázó hazafiatlanság lett; el is lepték az internetet a Kaepernick-mezek égetéséről készített fotók és videók.

A Warriors helyzete e tekintetben különleges: manapság közmegegyezésszerűen Amerika legkedveltebb csapata. Nincs még egy olyan együttes az amerikai profi ligákban, amelyre az idegenbeli fellépésein annyi szeretet áradna a lelátókról, mint az oaklandi kosaras alakulatra. Steph Curry 30-as számú meze a legkapósabb relikvia, a legtöbb gyerek Curry mindentudás egyetemére vágyna, a Golden State szakvezetője, Steve Kerr pedig a leginkább elfogadott edző. E kivételezett státusnak – legalábbis ezt sugallná a Kaepernick-ügy – nem használnak az érintettek aktuálpolitikai tornamutatványai, de a tengerentúlon más srófra járnak az agyak: Kerr és a köztudottan kosárlabda-rajongó Barack Obamával jó viszonyt ápoló Curry egyaránt Trump eltántoríthatatlan kritikusai, ahogy a kerettagok közül Shaun Livingston és David West is.

Nincs benne körmönfontság: teljesítményük, eddigi eredményeik így is hitelessé teszik őket.

Bizonyság erre a New York Knicks és a Houston Rockets egykori trénere, az ESPN-szakkommentátor Jeff Van Gundy lapidáris értékítélete a Golden State sikerét hozó minapi döntősorozat után: a Steph Curry, Kevin Durant páros felkeringőzte magát minden idők legjobb NBA-duójának trónjára. Merész igazlátás ez annak fényében, hogy például a Bill Russell, Bob Cousy, a Michael Jordan, Scottie Pippen, a Larry Bird, Kevin McHale, a John Stockton, Karl Malone vagy éppen a Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar tandem sem napszámos epigonok gyülekezete. Ráadásul Curry és Durant fején egyelőre saját mesterükkel, Steve Kerr-rel összevetve is billeg az alkalmi korona: a szakember már hétszer emelhette magasba a Larry O'Brien Trophyt – a Chicago Bulls és a San Antonio Spurs kosarasaként összesen ötször, míg a Golden State szakvezetőjeként kétszer. Így olyan lángelmék nyomában csillog, mint K. C. Jones (nyolc bajnoki cím játékosként, kettő-kettő vezető- és pályaedzőként), Bill Russell (tizenegyszeres bajnok kosarasként, kétszeres edzőként), Phil Jackson (kétszeres bajnok játékosként, tizenegyszeres edzőként) vagy épp Tommy Heinson (nyolcszoros bajnok kosarasként, kétszeres trénerként).

Igaz, Kerrnek tavasszal nem amiatt kellett összeszorított fogakkal küzdenie, hogy meglegyen a hetedik bajnoki gyűrűje is. A két éve gerincoperáción áteső, emiatt korábban már hosszabb kihagyásra kényszerülő szakembernek áprilisban folyadék kezdett szivárogni a csigolyái közül, ami fájdalommal járt, szédülést okozott, s a járásban is erősen akadályozta. Kénytelen is volt segítőjére, Mike Brownra bízni a csapatot, s csak a playoff hajrájában ülhetett le újra a kispadra. Ám visszatérése korántsem volt pusztán szimbolikus. Egyik pályaedzője, Ron Adams szerint „tiszta a szerepvezetése, őszintén, tömören beszél, nem untatja szótekeréssel a játékosait, mindig a szemükbe néz, nem járkál fel és alá. Igazi vezérként jelöli ki a követendő stratégiát”. Az egykori chicagói mesteréhez, Phil Jacksonhoz hasonlóan a zen-tanokban elmerülő Kerr 207 győzelemnél és 39 vereségnél jár, azaz 84.1 százalékos hatékonyságot akrobatikuskodott össze; ez eddig a legkiemelkedőbb az NBA történetében.

Most úgy fest, folytathatja a munkát, s ha így lesz, jó esély mutatkozik rá, hogy a Boston Celtics, a Chicago Bulls és a Los Angeles Lakers után a Warriors is dinasztiát építsen – igaz, már a Bay Area egy másik pontján, mert a franchise Oaklandből átköltözik San Franciscóba. Noha a székhelyváltás cirkalmatlan üzleti megfontolásokon alapul, korántsem kockázatmentes. Jó példa erre a Szilikon-völgy csábításának ellenállni képtelen, Santa Clarába áttelepülő 49ers tragikomédiája. Az 1.3 milliárd dollárból felhúzott Levi's Stadiumban megvan minden profitot hajtó klisé: luxusboxok, bárok, éttermek. A banánhéj: elveszett a genius loci, azaz a hely szelleme, ami szimpla stadionból otthonná tette az azóta lerombolt Candlestick Parkot.

Hogy a Warriorsnak mibe kerül majd az elkalandozás az East Bayből, még nem tudni. Előrelapozva annyi látszik, hogy a játékosállomány alapján a Golden State három-négy évig is uralhatja az NBA-t; az alapemberek közül Curry 29, Durant 28, Klay Thompson és Draymond Green csak 27-27 éves. Igaz, Durant elvben kiléphetne a szerződéséből, Currynek pedig lejárt a kontraktusa, de semmi sem indokolja, hogy más tüllfüggönyök mögé lessenek be, Greennek és Thompsonnak pedig még három, illetve két évig érvényes megállapodása van a klubbal. Persze semmi sem tart örökké, s végképp nem az NBA-ben. A leghosszabb sikersorozattal eddig a Boston dicsekedhet, a Celtics 1959 és 1966 között uralta a ligát, a triplázás pedig – kétszer-kétszer – mindössze a Chicago Bullsnak és a Los Angeles Lakersnek jött össze. Az erőviszonyok kiegyenlítése, az esélyegyenlőség megteremtése, a bajnoki végkimenetel bizonytalanságának fenntartása az NBA egyik legfőbb sportgazdasági érdeke. Ám időlegesen megfordult a szél: a legutóbbi három bajnoki döntőt a Golden State és a Cleveland vívta, s a minap véget érő évad első percétől kezdve az volt a közóhaj, hogy jöjjön össze harmadszorra is a Warriors és a Cavaliers összesen tizenegy All Star-játékost felvonultató csatája! Ilyen piaci környezetben el lehet kérni egyetlen belépőjegyért 389 dollárt (110 ezer forintot) az oaklandi Oracle Arena kakasülőjére, 7445 dollárt (2.084 millió forintot) a pálya szélére s 10 784 dollárt (hárommillió forintot) a VIP-páholyba.

Lássuk be: vannak kivételek, amelyek kizökkentenek a hagyományok blazírt kényelméből…