Menetelés Párizs felé – Bobory Balázs publicisztikája

A JÖVŐ HÉTEN ELKEZDŐDNEK a 2025-ös női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezői, a magyar válogatott újabb hosszú sorozat előtt áll. Székely Norbert csapata az idén magasra tette a lécet azzal, hogy a szlovéniai kontinensviadalon a negyedik helyig menetelt, így aztán a közvélemény is elvárja a lányoktól, ne lacafacázzanak, lendületből vegyék sikerrel a kvalifikációt.

Persze, mondani könnyű ezt, de rögtön az első ablakon, azaz két mérkőzésen sok múlik, hiszen előbb kvartettünk papíron második legerősebb alakulatát, a szlovén válogatottat látjuk vendégül, aztán megyünk Finnországba, ahol kötelező nyerni, de mint tudjuk, éppen az ilyen győzelmek szoktak a legnehezebben összejönni. Viszont ha sikerülne két nyert meccsel startolni, az meghatározhatja az egész selejtezősorozatot, és talán ennél is fontosabb, hogy jó alaphangulatot teremtene.

Akárhogy szeretnénk elterelni még a figyelmet, tény, hogy a magyar válogatott a közeljövőben nemcsak az Európa-bajnokságra, hanem egy másik világversenyre, történetesen az olimpiára is kijuthat. A kontinensviadalokról szerencsére csak ritkán hiányoztunk az elmúlt évtizedekben, ötkarikás játékokon viszont 43 éve nem jártunk, akkor Moszkvában a Boksay Zsuzsanna, Kiss Lenke fémjelezte együttes a negyedik helyen végzett. (És 1984-ben is kiharcolta a részvételt, de azt az olimpiát Magyarország bojkottálta.) Azóta az olimpia csak álom, igaz, legutóbb, a tokiói játékok előtt is volt az esélye a magyar válogatottnak a szereplésre, csak éppen a 2019-es szerbiai Eb-n a négy közé jutásért a britek egy hajszállal jobbnak bizonyultak, akkor még nem tudták Határ Bernadették megragadni életük lehetőségét. Talán most sikerül nekik.

A jövő heti selejtezőt bizonyos szempontból már a februári soproni olimpiai kvalifikációs torna szemüvegén keresztül is nézhetjük. Székely Norbert 2017 óta építi ezt a válogatottat, amely tényleg csapatként tűnik a legerősebbnek, és talán már valódi klasszisok is találhatók a keretben. A régi, megszokott szerkezet azonban kiegészülhet az egész magyar női kosárlabdázás egyik legnagyobb reménységével, Juhász Dorkával, aki a felnőttválogatottban még nem mutatta meg, mire képes, ellenben Észak-Amerikában, a női NBA-ben már első idényében tényezővé vált, és úgy tetszik, ragyogó pályafutás áll előtte. Ennek következő állomása lett az Euroliga egyik legerősebb csapata, a Famila Schio, amelynél az erőcsatár visszarázódhat abba a közegbe, stílusba, ami az öreg kontinens kosárlabdáját jellemzi, és megfelelő terep, hogy a válogatottbeli szereplésnek is megágyazzon.

Székely Norbert eddig sem panaszkodhatott a magas poszton a választékra, hiszen Határ Bernadett tavalyi térdsérülése előtt az Euroliga-győztes Sopron egyik legfontosabb láncszemévé váló Kiss Virág már a török sztárcsapatban, a Mersinben villog, honosítottként pedig Cyesha Goree volt, aki, ha esett, ha fújt, jött a hívó szóra, és született magyarokat megszégyenítő módon harcolt szívvel-lélekkel, mellesleg az egyik legeredményesebb játékosa is a keretnek.

Nos, ez a névsor egészül most ki Juhásszal, ami áldás, de egyben nehézség is a szövetségi kapitánynak, mert a rotáció bővülése változást is jelent, ám a közös célnak, az olimpia elérésének felül kell írnia minden egyéni érdeket, Székely Norbertnek pedig meg kell találnia azokat a formációkat, játékkapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően a legeredményesebb lehet a magyar csapat. A legtöbb szakember azt hangoztatja, hogy ilyen centersorral még a legerősebb európai válogatottak sem nagyon büszkélkedhetnek, most már csak a gyakorlatban kell demonstrálni a festékben az erőfölényt – előbb az Európa-bajnoki, majd az olimpiai selejtezőben.

Az elmúlt években talán a mezőnysora volt némileg gyengébb a mieinknek, de jó hír, hogy ezen a téren is hatalmas fejlődés látható. Végre beérik, hogy klubcsapataink néha a lehetőségeik határán táncolva vagy azokat át is lépve igyekeztek és igyekeznek a legmagasabb szinten szerepelni a nemzetközi hadszíntéren, ám ennél is örvendetesebb, hogy a magyar játékosok meghatározó szerepet játszanak, vállalják a felelősséget a legélesebb játékhelyzetekben is. A DVTK például öt sikerrel kezdte az Euroliga-idényt, a menetelésben kulcs­szerepet játszik a két hátvéd, Aho Nina és Kányási Veronika, valamint az egy év légióskodás után visszatérő bedobó, Lelik Réka. Győrben Dubei Debóra ugyanúgy csapatkapitányként vezeti az övéit, mint a válogatottban, és a még mindig csak 21 éves Dombai Rékának is nagyon jót tesz a megméretés a legmagasabb szinten. Emellett azt se felejtsük el, hogy első számú irányítónk, Studer Ágnes is magasabb polcra helyezte magát, a nyáron kiszakadt a szekszárdi burokból, és Kiss Virág csapattársaként a Mersinnel a legmerészebb álmait is megvalósíthatja klubszinten.

Székely Norbertnek tehát kellemes gondjai vannak, viszont az elmúlt évek eredményei tényleg felelősséggel járnak. És nagyobb reflektorfénnyel is, mert az Eb-4. hely, azzal együtt az olimpiai kvalifikációs tornán szereplés ráirányítja a szakágra a figyelmet.

A téthelyzetekhez a közelmúltban alaposan hozzászokhatott a magyar válogatott, de most ezen a téren is szintlépés következik, mert immár az Európa-bajnoki szereplés sem összehasonlítható azzal a nyomással, amely az olimpiai kvalifikációs tornán nehezedik majd a mieinkre. A lányok viszont megmutathatják, nem véletlenül lettek a szemünkben nagybetűs sportemberek, és inkább feldobja őket a lehetőség. A tudatalatti énjüket kell legyőzniük, mert a gondolat nyilván ott motoszkál mindenkiben: egy pályafutás alatt talán ez lesz az egyetlen lehetőség eljutni az olimpiára. Ráadásul a szereplés jogát februárban hazai pályán, Sopronban lehet megszerezni, ahová a szurkolók bizonyosan azért mennek, hogy szemtanúi legyenek a sporttörténelmi sikernek, mi több, együtt ünnepeljenek a lányokkal, akik jövő nyáron Párizsba nem a kedveseikkel mennének a Szajna partjára romantikázni, hanem harcolni, küzdeni a világ legjobb kosárlabdacsapatai ellen.

Azt ugye még nem tudjuk, a tengerentúlról melyik csapat érkezik negyedikként a kvalifikációs tornára – minden emberi számítás szerint a világbajnoki 4. Kanada –, de a legutóbbi olimpia másodikja, Japán és az idei Eb-ezüstérmes Spanyolország részvétele már mutatja, mennyire bitang erős mezőnyben kellene megtenni a lépést, amely az olimpiára vezet. Ám ahogy Székely Norbert is hangsúlyozta: az, hogy Sopronban lesz a viadal, óriási előny, mert nem kell utazni, megküzdeni az esetleges átállással, akklimatizálódni a körülményekhez, a leghűségesebb városban minden ismerős és komfortos, a helyszínen pedig több ezer magyar áll majd Lelikék mögött: kell-e ennél jó értelemben véve hátborzongatóbb élmény egy sportolónak karrierje során?

A magyar csapatnak az „ide nekem az oroszlánt” attitűddel kell nekimennie a februári olimpiai kvalifikációs tornának, de az alapokat a jövő héten az Európa-bajnoki selejtezőn, aztán mindenkinek a saját klubjában, az Euroligában kell lerakni, és persze reménykedni, hogy nem lesz súlyos sérülés, amely keresztülhúzhatná számításainkat.

Magyar kosárlabdázó nem jár minden négy évben olimpiára, és a lehetőség kapujában ez nagyon is érződik a szakág berkein belül: a hangulat egyre elszántabb, óriási a várakozás. A női kosárlabdázásnak ebből a helyzetből nagyot kell merítenie – és nem csak a következő hónapokra –, mert hosszú évekre, akár évtizedekre le lehet rakni az alapokat egy sikeres sorozattal, kvalifikációval.

A jövő héten kezdődhet a menetelés!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!