Lelik Réka: A változást fel lehet fogni pozitívumként is

– Hogyan jellemezné a 2024-es esztendőt?
– Tanulságos és fárasztó év volt, örülök, hogy sok mindent megtapasztalhattam a DVTK-val és a válogatottal. Az elsődleges célom a játékom stabilitásának megteremtése volt, ami nagyjából szeptemberig sikerült is. Ekkor hullámvölgybe kerültem, ilyesmi megesik minden játékossal, de bevallom, nehéz volt elfogadni, hogy vannak ilyen periódusok is. Főleg nekem, mert maximalista vagyok, minden negatív fejleményt kudarcként élek meg, nehezen dolgozok fel. 2024 januárjában egyfajta mélypontra kerültünk DVTK-val, de túljutottunk rajta, s februárban már a final fourért küzdöttünk az Euroligában. Végül nem sikerült, de nem is tekinteném kudarcnak, mert úgy vélem, túl nagy falat lett volna nekünk, nem voltunk azon a szinten, ami a négyes döntőben szükséges. Ettől még jó lett volna…

– Aztán következett a Magyar Kupa…
– Hatalmas csalódással ért véget a finálé, amit részben azért vesztettünk el, mert a házigazda Győr elleni elődöntő sokat kivett belőlünk. Azóta revansot vettünk a Sopronon idén a negyeddöntőben.

– Mindenért kárpótolta a csapatot a májusban megszerzett, klubtörténelmi bajnoki cím?
– Nagy boldogságot jelentett, alaposan megünnepeltük, megadtuk a módját, hiszen a klub első bajnoki aranyérmét szereztük meg. Örülök, hogy részese lehettem a csodának, mert elképesztő, mennyire együtt volt minden: a csapat, a klub, az alkalmazottak, a szurkolók. Csodás érzés, ha ilyen közösséghez tartozik az ember, főleg, mert ez olyan város, ahol megbecsülik a sikert, szeretik, amit csinálunk. Örülök, hogy átélhettem ezt a DVTK-val. Szeptembertől hullámvölgybe kerültünk, nekem is akadtak kisebb problémáim, pedig nem vagyok sérülékeny. De megsérült Aho Nina is, aki a játékunk szervezője, s a védekezésünk alappillére, a kiesése erősen visszavetette a csapatot. Szóval az év java része sikeres volt, semmiképpen sem mondanám rossz esztendőnek, leginkább hullámvasutazáshoz hasonlítanám.

– Február elején rendezték meg az év legfontosabb eseményét Sopronban, ám az olimpiai selejtező utolsó meccsén 21 pontos vezetésről kikapott a válogatott a már továbbjutott spanyoloktól és lemaradt Párizsról. Meg tudták fejteni, hogy mi történt?
– Rohadtul fájt… Nem tudhatjuk, lesz-e még ilyen lehetőségünk. A kezünkben volt a győzelem, a lefújás után borzasztóan csalódottak voltunk. Utólag megvizsgálva és objektíven elemezve nem biztos, hogy tényleg ott lett volna a helyünk Párizsban. Persze hatalmas élmény lett volna, még ha minden meccset elvesztünk is. Ez a torna rámutatott, csapatszinten fejlődnünk kell – s a mostani olyan generáció, amely hosszabb ideig együtt maradhat, így van is lehetősége jobbá válni.

– Hogy érezte, szükséges volt a kapitányváltás a fiaskó után? Kiállt a csapat Székely Norbert mellett, vagy netán elfáradt a munkakapcsolatuk?
– Lehet mondani, hogy elfáradt a kapcsolat – a keretet nem lehet leváltani, a kudarc következményeként az edzőt cserélik le. Meg kell keresni ilyenkor azt a kapitányt, aki megtalálja a közös hangot a játékosokkal, Norbi ideje alatt volt egy generációváltás, de a mag alighanem együtt marad Völgyi Péternél is. A változást fel lehet fogni pozitívumként is.

– Völgyi Péter először a Ruandában megrendezett nyári világbajnoki előselejtezőn irányította a válogatottat. Milyen emlékei vannak a tornáról, amelyet megnyertek és ön lett az MVP-je?
– Bevallom, amikor februárban, nem sokkal az olimpiai selejtező után megtudtuk, hogy mennünk kell Afrikába, nyűgnek éreztük, mert akkor az „inkább hagyjatok békén” lelkiállapot jellemzett minket. Sokan kötődünk Péterhez, aki ugye a DVTK edzője is, de tudtuk, nagy váltás előtt állunk, hiszen új rendszerben játszunk, új lesz a környezet, a stáb a válogatottnál. Amikor kiderült, a nyáron Közép-Afrikában rendezik meg a tornát, sokan nem örültek, de óriási élményt jelentett a selejtező, kellemes meglepetést, s nem csak a győzelem miatt. Amit átéltünk, rácáfolt a várakozásainkra, az új korszak kezdete tele volt pozitív töltettel.

– A novemberi Európa-bajnoki selejtező két találkozója viszont rémálommá vált… Mi lehet az oka a két váratlan vereségnek, ami után nagy veszélybe került az idei Eb-szereplés?
– Sokan azt feltételezték, félvállról vettük a bolgárokat és a szlovénokat, de nem így volt, egyszerűen nem voltunk elég kemények, rosszul játszottunk. Megérdemelten nyert az ellenfél mindkét meccsen, de maradt még esélyünk a kvalifikációra.

– Ami itt van a nyakunkon: február hatodikán Diósgyőrben a finneket fogadjuk, három nappal később a bolgárokkal zárunk idegenben.
– Szeretném, ha úgy jönnénk le a pályáról, hogy mindent megtettünk – attól függetlenül, hogy Európa-bajnoki szereplést ér-e vagy sem. Meg akarjuk nyerni mindkét meccset, hogy megmutassuk, a kontinens elitjéhez tartozunk, jó lenne büszkén zárni a sorozatot!

– Ugorjunk vissza az időben: 2022 nyarán, huszonhárom évesen Belgiumba igazolt.
– Úgy éreztem, ki kell szakadnom a hazai környezetből. Olyan külföldi klubot kerestem, amelynél nem kerülök rögtön túl nehéz helyzetbe, de azért a nemzetközi kupában is szerepelhetek. A tapasztalatszerzés volt a legfontosabb szempont, akár jól, akár rosszul végződik a kaland. A pályán kívül is sokat lehet tanulni légiósként, másfajta szerepbe kerül ilyenkor a játékos. Hasznos évad volt, s bár nem ez volt a legjobb évem, sokat adott a személyiségemhez.

– A DVTK-hoz jött haza, amelyben szinte azonnal kulcsember lett. Ez a belgiumi év eredménye is volt?
– Nem volt tervben, inkább maradni akartam külföldön, de szimpatikus volt, amit a DVTK-nál láttam. Kányási Veronikával Cegléden már csapattársak voltunk, jobban ismertem a többieknél, s tudtam, ahol ő van, ott jó a kohézió – Diósgyőrben csapatkapitányként ez neki egyfajta küldetése. Nem csalódtam, sőt, rendkívül befogadó a közösség. Nehezebb beilleszkedésre számítottam, a rendszerkosárlabda miatt és azért is, mert Völgyi Peti nem ígért fix játékpercet.

– Az Euroligában a 2023–2024-es volt az első idénye. Mi a véleménye az elitsorozatról, lesz-e esélye a közeljövőben magyar csapatnak ismét nyerni, miközben a török élklubok elképesztő összegeket költenek légiósokra és uralják a terepet a Sopron 2022-ben aratott győzelme óta?
– Nemzetközi kupát nyerni nagyon nehéz, egész évben magas szinten kell teljesíteni, amihez rendkívül erős keretre van szükség. Nem hinném, hogy a következő években sok esély lenne rá, hogy valamelyik sorozatot magyar klub nyerje meg. A török és spanyol egyesületekéhez mérhető büdzsével nemigen rendelkezik a jövőben magyar klub – ami a Sopronnal történt, kisebb csoda volt. Az elmúlt évek tendenciája alapján a magyar kosárlabdázás nem ebbe az irányba halad. Ettől függetlenül van több meghatározó klubunk, ennél többre jelenleg nem vagyunk képesek.

– Elképesztő körülmények közepette, 19 pontos előnyt leadva estek ki januárban az Európa-kupa nyolcaddöntőjében a spanyol Ferrol ellen, amikor az idegenbeli ötpontos vereséget követően Diósgyőrben döntetlent játszottak vele. Hogyan élték meg a kiesést?
– A párharc az utolsó hét percben dőlt el, de már az első meccset is meg kellett volna nyernünk… Kellemetlen stílusban kosárlabdázó együttes a Ferrol, amely megérdemelten jutott tovább. Nekünk óriási csalódás a búcsú, ennél többre voltunk hivatva. Amilyen szép volt az előző évadunk, olyan csúnyán alakul a mostani, de ebből is tanulnunk kell, nem roskadhatunk össze. Az idény hátralévő része megmutatja, mennyire alkotunk egységes csapatot, hiszen már az Euroliga-búcsúnk is fájdalmas volt, a kiesés az Európa-kupából még inkább. A bajnoki címünket meg akarjuk védeni és a Magyar Kupát is megnyerni – a nemzetközi szereplés hiányában már nem lehet kifogás, és több időnk is marad készülni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 1-i lapszámában jelent meg.)