„Bosszús vagyok Szakály Dénes sérülése miatt, jól futballozott, de nagyon valószínű, hogy az egész szezonra elveszítettük, lehetséges, hogy szárkapocscsonttörést szenvedett – kezdte a ZTE elleni sikert követő nyilatkozatát a sajtótájékoztatón a Videoton vezetőedzője, Mezey György. – Nem tudok mást mondani, nagyon bánt az eset." „Az első játékrészben hibátlanul védekezett a Zalaegerszeg, nem találtunk rajta fogást. A fordulás után már sorra alakítottuk ki a helyzeteket, be kellett darálnunk a ZTE-t, s ez sikerült is. Sok nemzetközi mérkőzést láttam már, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez a kilencven perc megállta volna külföldön is a helyét" – mondta a szakember, aki a bajnoki címmel kapcsolatos kérdésre nem kívánt válaszolni.
„Nem szeretnék a játékvezetőkkel foglalkozni, de az első gólt is úgy kaptuk, hogy tízen voltunk a pályán, ugyanis a negyedik játékvezető nem engedte vissza Leon Panikvart a pályára" – mondta a két zalai kiállítást hozó találkozót követően a vendégek mestere. |
A Videoton számára nehezen indult be a gólgyártás a ZTE ellen, de miután Dusan Vasziljevics a 73. percben betalált, már megindult a szekér, az utolsó tíz percben André Alves kétszer is eredményes volt (a csatár előbb büntetőből talált be, majd harcossága révén szerzett újabb gólt), igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a zalaiak két kiállítás és egy sérülés miatt a hajrában nyolc emberrel játszottak.
Ez persze semmit nem von le a brazil támadó érdemeiből, aki immár 20 góllal vezeti a góllövőlistát, és nyolc forduló még hátra van az idényből.
Az elmúlt tíz évben négyen lettek úgy gólkirályok, hogy 20 gólnál többet szereztek. Közülük a legeredményesebb Tököli Attila volt28 találattal a Dunaferr játékosaként a 2001–2002-es szezonban, de akkor még a mostaninál több meccsből, 38 találkozóból állt a szezon (Tököli 36 meccsen szerezte a 28 gólját, mérkőzésenkénti átlaga: 0.777).
Tökölinél több gólt az elmúlt harminc (!) évben csak Nyilasi Tibor szerzett egy idényben – a Ferencváros legendája az 1980–1981-es évadban harmincszor köszönt be, és akkor az európai ezüstcipőt is kiérdemelte teljesítményével. Abban a kiírásban 34 fordulóból állt az NB I, Nyilasi mind a 34 mérkőzésen pályára lépett, gólátlaga 0.882 volt.
Nyilasi teljesítményével egyébként lezárult egy remek korszak a magyar labdarúgásban, az 1976-tól 1981-ig lejátszott öt bajnoki kiírásból négyszer a magyar gólkirály érdemelte ki az ezüstcipőt az európai mesterlövészek között: az 1976–1977-es szezonban Várady Béla (Vasas) 36, az 1978–1979-es bajnokságban Fekete László (Újpesti Dózsa) 31, az 1979–1980-as kiírásban Fazekas László (Újpesti Dózsa) 36 találattal lett ezüstcipős, hozzájuk jött a már említett Nyilasi Tibor. Egyikük sem brazil légiós volt…
Tököli mellett Détári Lajos tudta megközelíteni az utóbbi három évtizedben Nyilasit – a Honvéd klasszisa 1986-ban 27 találattal ünnepelt gólkirályi címet. Döme a kispestiek 30 bajnoki mérkőzéséből„csak" 27 találkozón lépett pályára, tehát a meccsenkénti egygólos átlagot hozta!
André Alves tavasszal a Vasas elleni, 0–0-s találkozót leszámítva mindegyik bajnokin betalált, tegnap pedig először ebben a naptári évben duplázott is (a szezon során ötödször ért el két gólt egy NB I-es mérkőzésen).
A jelenleg 21 bajnokin 20 gólnál tartó, fejjel és lábbal egyaránt veszélyes támadó, ha ilyen ütemben termeli a gólokat, akkor Détárit, Tökölit, de ha fokozni tudja a tempót, akár még Nyilasit is utolérheti.
A legtöbb gólt egy szezonon belül Deák Ferenc, a népszerű„Bamba" jegyezte, aki az 1945–1946-os kiírásban a lexikonok szerint 66-szor volt eredményes (más kérdés, hogy ha a Nemzeti Sport korabeli tudósításait végignézve egyesével „strigulázzuk" a Szentlőrinci AC mérkőzéseit és Deák góljait, nem jön ki a 66 találat. Ez is a magyar futballstatisztika egyik sajátossága…).
1980–1981 | Nyilasi Tibor | Ferencváros | 30 gól |
1981–1982 | Hannich Péter | Rába ETO | 22 gól |
1982–1983 | Dobány Lajos | Pécsi MSC, Haladás VSE | 23 gól |
1983–1984 | Szabó József | Videoton SC | 19 gól |
1984–1985 | Détári Lajos és Kiprich József | Bp. Honvéd és Tatabányai Bányász | 18 gól |
1985–1986 | Détári Lajos | Bp. Honvéd | 27 gól |
1986–1987 | Détári Lajos | Bp. Honvéd | 19 gól |
1987–1988 | Melis Béla | Debreceni MVSC | 19 gól |
1988–1989 | Petres Tamás | Videoton SC | 19 gól |
1989–1990 | Dzurják József | Ferencváros | 18 gól |
1990–1991 | Gregor József | Kispest-Honvéd FC | 19 gól |
1991–1992 | Fischer Pál és Orosz Ferenc | Siófoki Bányász és Vác FC-Samsung | 16 gól |
1992–1993 | Répási László | Vác FC-Samsung | 16 gól |
1993–1994 | Illés Béla | Kispest-Honvéd FC | 17 gól |
1994–1995 | Preisinger Sándor | Zalaegerszegi TE | 21 gól |
1995–1996 | Igor Nicsenko (ukrán) | Ferencváros, Stadler FC | 18 gól |
1996–1997 | Illés Béla | MTK FC | 23 gól |
1997–1998 | Tiber Krisztián | Gázszer FC | 20 gól |
1998–1999 | Illés Béla | MTK Hungária | 22 gól |
1999–2000 | Tököli Attila | Dunaferr | 22 gól |
2000–2001 | Kabát Péter | Vasas | 24 gól |
2001–2002 | Tököli Attila | Dunaferr | 28 gól |
2002–2003 | Kenesei Krisztián | Zalaegerszegi TE FC | 23 gól |
2003–2004 | Tóth Mihály | Matáv FC Sopron | 17 gól |
2004–2005 | Tomás Medved (szlovák) | Lombard Pápa TFC | 18 gól |
2005–2006 | Rajczi Péter | Újpest FC | 23 gól |
2006–2007 | Bajzát Péter | Győri ETO FC | 18 gól |
2007–2008 | Waltner Róbert | Zalaegerszegi TE FC | 18 gól |
2008–2009 | Bajzát Péter | Győri ETO FC | 20 gól |
2009–2010 | Nemanja Nikolics (szerb) | Videoton FC | 18 gól |