Szombathelyi pofon a Debrecennek

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 19:28
null
A fehér mezes Debrecen nem tudta megállítani a Haladást (Fotó: Avran Zoltán)
Címkék
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a harmadik helyért és egyben az Európa-liga-indulásért küzdő Debrecen a Haladást fogadta. A hazaiak a 26. percben Adamo Coulibaly büntetőjével szereztek vezetést, de a második félidőben a vendégek Sipos Norbert és Halmosi Péter góljával fordítani tudtak. Veresége, illetve a Fradi és a ZTE győzelme miatt a Loki csak az ötödik helyen zárta a bajnokságot.


A két csapat közül tulajdonképpen már csak a debreceniek számára volt tétje a találkozónak, hiszen ha ők győznek, a Fradi pedig nem, a Loki lett volna a harmadik, és megszerezte volna a jogot az Európa-ligában való indulásra. Az is a debreceniek mellett szólt, hogy hazai pályán mindössze egy találkozót vesztettek, míg a Haladás csak egyszer nyert idegenben. A vendégeknél ráadásul több sérült játékosra, így Keneseire sem számíthatott Aczél Zoltán.

Ennek megfelelően a hajdúságiak kezdték aktívabban a meccset, de Szakály fejesét és Yannick lövését is magabiztosan védte Rózsa. A 26. percben azonban már ő is tehetetlen volt, igaz, ekkor 11-est kellett volna hárítania, miután Rajos buktatta Szakályt a 16-oson belül. Coulibaly büntetőjét azonban – bár jó felé indult – nem tudta megfogni (1–0).

A második félidőre már a vendégek jöttek ki aktívabban, s ennek az 57. percben meg is lett az eredménye, mert egy előreívelt szabadrúgást Fodrek visszatett Siposnak, aki 14 méterről, estében a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1–1).

A vendégek az egyenlítés után sem álltak le, Fodrek lövését kellett bravúrral védenie Verpecznek, aki a 67. percben már nem tudott hárítani. Nagy Gábor és Sipos kényszerítőzése után előbbi remek labdával ugratta ki Halmosit, aki 12 méterről nem is hibázta el a ziccert (1–2).

Mintha a debreceniek csak ekkor ébredtek volna, ekkor kezdték csak csipkedni magukat, de ez elsősorban csak meddő mezőnyfölényhez volt elegendő, sőt a túloldalon Sipos távoli lövésénél Verpecz bravúrjára volt szükség, hogy ne legyen kétgólos a Haladás előnye. Salami és Coulibaly akár egyenlíthetett volna, de előbbi nem találta el a kaput, utóbbi lövésénél pedig Rózsa védett.

A vereséggel a Debrecen csak az ötödik helyen zárta a bajnokságot, míg a Haladás egészen a nyolcadik helyre lépett előre.

HÁLÁS HALMOSI, KRITIKUS CZVITKOVICS

 

DEBRECEN–HALADÁS 1–2

 

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 30 18 7 5 59–29 +30 61
2. Paksi FC 30 17 5 8 54–38 +16 56
3. Ferencvárosi TC 30 15 5 10 50–43 +7 50
4. ZTE FC 30 14 6 10 51–47 +4 48
5. DVSC-TEVA 30 12 10 8 53–43 +10 46
6. Újpest FC 30 13 6 11 50–38 +12 45
7. Kaposvári Rákóczi 30 13 4 13 41–42 –1 43
8. Szombathelyi Haladás 30 11 8 11 41–36 +5 41
9. Győri ETO FC 30 10 11 9 40–35 +5 41
10. Budapest Honvéd 30 11 7 12 36–39 –3 40
11. Vasas 30 11 7 12 34–45 –11 40
12. Kecskeméti TE-ERECO 30 11 3 16 51–56 –5 36
13. Lombard Pápa Termál FC 30 10 5 15 39–52 –13 35
14. BFC Siófok 30 8 10 12 29–41 –12 34
15. MTK Budapest 30 8 6 16 35–49 –14 30
16. Szolnoki MÁV FC 30 5 6 19 26–56 –30 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik