Varga József: Ennél talán több tiszteletet érdemeltem volna

– Hirtelen történt...
– A kívülálló csakugyan így gondolhatja, de hosszabb folyamat eredménye a váltás – árulta el a Nemzeti Sport érdeklődésére a 34-szeres válogatott Varga József, aki előbb szerződést bontott a Mol Vidi FC-vel, majd három esztendőre elkötelezte magát Felcsútra. – Két évet töltöttem Székesfehérváron, a másodikban megéltem jó és kevésbé jó időszakokat. Nem volt egyszerű. Az ősszel még alapember voltam, jöttek az eredmények, és úgy éreztem, én sem maradtam adós a megfelelő teljesítménnyel. Bizakodó voltam a folytatást illetően, csakhogy a tavaszi idényben kikerültem a csapatból. Egyfelől értetlenül álltam Marko Nikolics döntése előtt, másfelől tudomásul vettem, hiszen engem még arra neveltek, hogy az edző szava szent. Hajtottam tovább becsülettel, vártam a lehetőségre. Az élet úgy hozta, hogy a bajnokság hajrájában meg is kaptam, akkor mindent megtettem, hogy megmutassam, lehet rám számítani. A végén mégis azt vettem észre, hogy ez sem elegendő, az utolsó fordulóban megint csere voltam. Ezek után, nem tagadom, már a nyár elején megfordult a fejemben, hogy ha fájó szívvel is, de el kellene búcsúznom a Viditől.

– Miért hagyta ezt az utolsó pillanatra?
– Mert a felkészülés kezdetén úgy tértem vissza Fehérvárra, hogy bizonyítom, helyem van a csapatban. Nem vagyok az a fajta, aki feladja. A bajnokság első két fordulójában kezdőként léphettem pályára, és bár a Dudelange elleni párharcban csak néhány perc jutott nekem, a Ludogorec elleni mindkét mérkőzést végigjátszottam, kivettem a részem a sikerből. Ezt követően azonban partvonalon kívülre kerültem. Beszéltem Marko Nikoliccsal, ám nem jutottam előrébb. Ő nem jelentette ki, hogy nem számít rám. Azt mondta, határozzak én, ha maradni akarok, maradhatok, ám ha menni szeretnék, nem gördít akadályt a távozásom elé.

– Nehéz döntés volt?
– Még úgy is, hogy tudtam, a csapatba kerülésért folytatott harc az új játékosok érkezésével még nehezebbé válik. Vállaltam a harcot, de napról napra hátrébb szorultam. Sokan támogattak, miközben többször egyeztettem a klubbal és a vezetőedzővel is. Az ugyanakkor már nem esett jól, hogy a végén Marko Nikolics az első keret edzéseitől is eltiltott. Ennél talán több tiszteletet érdemeltem volna.

– Miért nem látogathatta az edzéseket?
– A szakember azt mondta, hogy rossz a hozzáállásom.

– Tényleg az volt?
– Dehogy! Mint mindenkinek, nyilván nekem is voltak jó és rossz meccseim, ám a hozzáállásomat sosem érhette kritika – az elmúlt időszakban sem. Ugyanakkor megint csak azt tudom mondani, amit korábban: elfogadtam az edző döntését. Az eredmények egyébként is őt igazolják. Tudomásul kell venni, a mai Vidibe nagyon nehéz bekerülni, az ezért folytatott szüntelen küzdelem tökéletes fizikai és mentális állapotot igényel. A csapatban ragadni még nehezebb. Kikerülni pedig óriási veszteség, amelyet – legyünk őszinték – nem könnyű feldolgozni.

– Mindent összevetve azért szép emlékekkel távozik?
– Amikor Debrecenből Fehérvárra kerültem, egyértelmű célokat fogalmaztam meg, és meg is valósítottam őket. A Lokival nyert trófeák mellé újabbakat akartam szerezni, a bajnoki cím elhódításával ez sikerült. Közben mindent elkövettem, hogy a Vidiben nyújtott teljesítményemmel a mindenkori szövetségi kapitány figyelmét is felhívjam – Szélesi Zoltán, majd Georges Leekens is megtisztelt a bizalmával. Feltett szándékom volt az is, hogy a csapatomat hozzásegítsem ahhoz, hogy valamelyik nemzetközi kupasorozatban eljusson a főtábláig – hála az égnek, ez is sikerült. Tekintsük a sors fintorának, hogy már nem játszhatok a csoportkörben. Amit a Vidinél elértem, annak köszönhetően több lettem, a jövőben ebből is tudok építkezni.

– Miért éppen Felcsúton? Máshonnan megközelítve a kérdést: nem vetődött fel, hogy visszatérjen a szülővárosába?
– A szívem egy része Debrecenben maradt, remélem, egyszer még lesz lehetőségem arra, hogy otthon futballozzak, de ennek még nem jött el az ideje. Jóformán az utolsó percben bontottunk szerződést, időm sem volt gondolkodni, hol folytassam. Akadt szlovák és horvát érdeklődés is, szakmailag még érdekesnek is tűntek, ám nem akartam elhamarkodottan dönteni. Tudni kell, a Puskás Akadémia már a nyár elején is jelezte, hogy szívesen látna, és az átigazolási időszak végén is kapaszkodót nyújtott.

– Nem tartja visszalépésnek, hogy a bajnoki cím megszerzése helyett a kiesés elkerüléséért kell küzdenie?
– A tabella azt sugallja, hogy a Puskás Akadémia valóban a bennmaradásért hajt, de aki kicsit is benne van a magyar fociban, tudja, ezzel a játékosállománnyal nem ott kellene állnia, ahol most áll. A Fehérváron történteken túl kell lépnem, immár arra összpontosítok, hogy új klubomban is megálljam a helyem. Sőt! Vezérré szeretnék válni. Mindent megteszek, hogy mihamarabb elmozduljunk a kieső helyről. Kihívást kerestem, és meg is kaptam, harmincévesen ég bennem a vágy, hogy megmutassam mindenkinek: Varga Józsefet nem lehet leírni! Bizonyítanom kell újra? Hát, legyen!

– Tétmérkőzésen jövő szombaton mutatkozhat be új csapatában – a Vidi ellen.
– Az élet így hozta. Jobb is, hogy gyorsan túlesek rajta. Tudom, milyen erős ellenfél vár ránk, ám erre nem lehetünk tekintettel. Mint ahogy én sem rágódhatok azon, mi volt az elmúlt két évben. Szép volt, jó volt, de lezártam ezt a fejezetet. Immár a saját magam által támasztott elvárásnak szeretnék megfelelni. Ha sikerül, Marco Rossi keretébe is bekerülhetek – merthogy a válogatottságról sem mondtam le. Ha minden célomat elérem, egyszer majd elégedett emberként térek vissza oda, ahonnan valamikor elindultam.