A nagy fürdetés: a bíró négy játékost kiállított, a Rákos vizében végezte

„Ha egy játékosnak rossz napja van, kikerül a csapatból, ha egy játékvezetőnek rossz napja van, bekerül a Rákospatakba“ – ragadta meg a bírói sors hálátlanságát Klein Árpád játékvezető 1937-ben. Ma már talán hihetetlennek tetszik, ám az utalás egy nagyon is valós, kilenc évvel korábbi esetre vonatkozott: Steiner sporttárs csúfos megfürdetésére.

Olvassuk a történtekről a Nemzeti Sport tárgyilagos beszámolóját...

„Felten–TSE 6:2 (2:1). Tatai-út. Bíró: Steiner B. A Felten csak akkor került fölénybe, amikor ellenfelének négy játékosát kiállította a bíró. A mérkőzés után távozó Steiner B. bírót ismeretlen drukkerek a Rákospatak mellett megtámadták, alaposan helybenhagyták és a patakba dobták. A MÁV Előre vezetősége kötötte be sebeit és húzta ki a patakból.”

A pórul járt bíró megfürdetése még a negyedosztály hírhedt kültelki pályáin is kirívó esetnek számított, a civilben egy villamossági vállalat fiatal tisztviselőjeként dolgozó Steiner Béla igyekezett is orvosolni sérelmét. Hivatalos játékvezetői jelentésében részletesen felelevenítette lefújás utáni hányattatásait.

„A pályát Nánássy Bélával hagytam el és a Rákospatak mentén a villamosmegállóhoz tartottam – rögzítette a hivatalos jegyzőkönyvben. – A pályától circa 100–150 méternyi távolságra az úttest túlsó oldaláról átjött többedmagával Cserven István, a TSE volt intézője és jelenleg játékosa, és a következőket kiáltotta felém: »Most leszámolunk, most elintézhetjük!« Ezzel teljes erejéből arcul ütött. Botomat, amelyet védekezésül felemeltem, kicsavarta a kezemből, majd társával együtt azzal ütöttek tovább és rugdostak, végül a partról ledobtak. Társa Szabó Gyula volt, a TSE játékosa. Amidőn a zsebemből elővett sípomba fújtam, hogy ezzel segítségre tegyek szert, a támadók futva elmenekültek. Én onnan Nánássy kíséretében a pálya bíróöltözőjébe mentem, ahol sérült kezemet és térdemet bekötözték. A pályáról a főkapitányságra mentem és ott a megnevezett támadóim ellen testi sértés miatt feljelentést tettem.''

Azonnal megkezdték az ügy kivizsgálását, a Budapesti Labdarúgó-szövetség IV. fegyelmi bizottsága berendelte a kulcsszereplőket, így a Terézvárosi Sport Egylet valamennyi kiállított játékosát. Baranyay Ferenc, a TSE pénztárosa sajátos érvvel próbálta bizonygatni egyesülete ártatlanságát: „Mi a pályát csak béreltük erre a délutánra. Ha előre sejtettük volna az esetet, készségesen elkísértük volna a bírót. Pedig nagyon gyöngén vezette a mérkőzést. Tessék megírni, hogy mi nem vagyunk okai semminek.”

Mivel a bekötött kézzel megjelent játékvezető megtámadói közül csupán Cserven Istvánt tudta felismerni a terézvárosi delegáció tagjai között, az ítéletet elnapolták. A fegyelmi bizottság elnökét, Pethő Ferencet vizsgálódásai során amúgy sem a vízbe vetett játékvezető sorsa hozta lázba: „Valóban kétségbe kellene esnünk a felháborító eset hallatára. Engem különben az ügy más vonatkozásban is érdekel. A pálya ugyanis egy vasutas egyesület, a MÁV Előre SC tulajdona, és én, mint a vasutas sporttársadalom egyik vezetője, úgy érzem, nem haladhatok el az ügy mellett érzéketlenül.”

A Rákos-patak környékének rossz hírét minden kültelki futballista ismerte, ilyen tekintetben nem volt különbség a balul végződött mérkőzésnek otthont adó Tatai úti és az attól légvonalban alig egy kilométerre, a mai Vasas-sporttelephez közel fekvő Hajdú utcai pálya között, amelynek balladai titkaira Tabi László is célzott 1938-ban: „A Hajdu utca ama hírhedt Rákospatak mellett van, ahol egykoron vízbe dobták a játékvezetőt. Azt rebesgetik, a Hajdu utcai pálya körül játékvezetők elszórt csontjaival találkozik a tikkadt vándor, éjfélnek óráján pedig messzire hangzik az elkárhozott lelkek sóhajtása.”

Steiner sporttárs sóhajtása nem hangzott messzire, panaszát még felettesei is csak megmosolyogták. A budapesti szövetségben kihallgatott beszélgetést a Nemzeti Sport kürtölte világgá.

„A Rákospatakba dobott bíró hétfőn megjelent a BLASz-ban Harsády titkárnál. Mialatt tárgyalt, a következő párbeszéd folyt le a háta mögött, de a füle hallatára Elek tisztviselő és Lénárt főtitkár közt:
– Hallotta, főtitkár úr, hogy egy bíró megint elvette méltó jutalmát?
– ??
– A Rákospatakba dobták!
– Belefulladt?
– Nem!
– Kár!”

Óriási botrány kerekedett a megszellőztetett csevejből, Sulzer Vilmos, a Bírók Testületének elnöke azonnal lemondott a BLASz amatőr zsűrijében viselt tisztségéről, és levélben tette világossá: „Amíg Lénárt Ernő áll a BLASz élén, mi nem állunk rendelkezésére az amatőr szövetségnek.” A kárörvendő főtitkár nem győzött magyarázkodni gúnyolódása miatt a BLASz elnöki ülésén: „Elmondtam, hogy hétfőn este mesélték nekem itt a BLASz-ban a Steiner-esetet. Megkérdeztem, megvan-e a tettes. Azt válaszolták: nincs. Kár – mondtam erre én. Ez volt az egész. Hogy ezt hogyan és miért ferdítették el, nem tudom. Hozzáteszem, érdekes, a BT elnöke maga is szokott tréfálkozni a bírák rovására, azt bezzeg nem veszik rossz néven...” Utóbbi kiszólást olvasva nem egyértelmű: most akkor tréfálkozott a főtitkár úr, vagy sem?

Kanyarodjunk vissza azonban a megvadult terézvárosi futballisták fegyelmi ügyéhez, amely a garázda terézvárosi meghallgatásával folytatódott. Cserven István sajátos alapra helyezte védekezését: állította, ő a legtisztességesebb módon verte meg a bírót, nem folyamodott sportszerűtlen eszközökhöz. „A pályáról hazafelé tartva együtt mentem több, szintén a pályáról jövő egyénnel. Közel a villamosmegállóhoz találkoztunk a bíróval. Ekkor én egyedül átmentem és a mérkőzés egyes fázisairól erélyes hangon gesztikulálva kezdtem vele beszélni. Azt a kijelentést, hogy »Most leszámolunk! Most elintézhetjük!« – nem tettem, csupán a mérkőzésre vonatkozó rosszindulatú és károsan befolyásoló ténykedéseiről beszéltem. A bíró erre reprodukálhatatlan kifejezéseket használva botjával megütött, mire én a botot kezéből kicsavartam és erős felindultságomban visszaütöttem. Ebből formális verekedés támadt, tehát nem felel meg a tényeknek, hogy Steiner bíró csupán szenvedő alanya volt a verekedésnek. Valótlan továbbá az, hogy a bírót a Rákospatakba dobtam volna, hanem a verekedés közben tőlem hátrálva egy gödörbe esett. Felkelve zsebében kezdett kotorászni, mire én abban a hiszemben, hogy revolvere után nyúl, ijedtemben megfutamodtam.”

A becsületes bíróverés változatát nem méltányolták a döntéshozók, tíz nappal a patakba mártás után megszületett a vádlottra nézve igen kemény ítélet. „Eszerint az egyesület az ebben az évben lejátszandó minden olyan meccsén, melyen ő a pályaválasztó, köteles két felelős vezetőségi tagját kirendelni a bíró védelmére s azok kötelesek a bírót a legközelebbi közlekedési eszközig (villamos, autóbusz stb.) elkísérni – számolt be a sajtó a szokatlan büntetésről. – Cserven István játékost örökre eltiltották a pályák látogatásától, a szövetséggel és az egyesületekkel szemben viselendő mindennemű tisztség gyakorlásától és a játékjogától. A bíró által panaszolt másik támadó kilétét nem sikerült megállapítani. A meccs folyamán tanúsított viselkedésük miatt eltiltották Krémert két hétre, Tóthot egy hónapra, míg Müllert megdorgálták.”

A patakba dobott bíró igaz története itt véget is ér, a legenda azonban még hosszú évekig járt szájról szájra a futballpályák szélén. A könyörtelen drukkernép első utalgatásáról már a TSE–Felten mérkőzés után egy héttel hírt adott a Nemzeti Sport.

„A Thököly-úti pályán, amely a vasúti sínek mellett van, vasárnap három amatőr derbi követte egymást. Legizgalmasabb volt a hangulat a ZAC–RTK mérkőzés alatt, mert a zuglói tábor nagyon erősen volt képviselve. A bíró egyik ítéletével nem értett egyet a hazai sereg, mire öblös hang dübörgött be a pályára.
– Bíró úr, nem hallotta hírét a Rákospataknak? Vigyázzon!
– De hiszen innen messze van a Rákospatak – mondták neki.
– Sebaj – dörmögött az elégedetlen, – majd a vonat alá tesszük. A sínek közel vannak!”

Egy hónappal később, november végén a játékvezetők a Palace kávéházban töltötték az estét, és amikor fizetésre került sor, a főpincér a számla mellett egy szemtelen kérdéssel is előállt: „Vasárnap nem dobtak be senkit a Rákospatakba?”

Ha hihetünk Az Est négy évvel későbbi cikkének, a pesti fürdetésnek messze földön híre ment, egészen a Tisza partjáig...

„Amióta a feldühödött nézők a Rákospatakba dobtak egy futballbírót, a Rákos vize fogalom lett a sportban. Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is. Sőt: már nemcsak a futballban, hanem a vízipólóban is. Egy szegedi vízipólómeccsen történt, hogy amikor nézeteltérés volt a bíró és a közönség között, egyszerre csak megszólalt egy öblös hang: »Bíró úr, vigyázzon, itt nagyobb folyó van, mint a Rákospatak!«”

S hogy mi történt később az örökre eltiltott fürdetővel? Cserven István, a Szondi utca 70. alatt lakó terézvárosi rendbontó az 1928-as eset után hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, mígnem sok év múltán váratlan helyen és alkalomból újra felbukkant. Érdemes fellapozni az interjút, amelyet a Sporthírlap készített Ligeti Jenővel, a hátvédből lett játékbolt-tulajdonossal 1937-ben...

„Magas úr jött az üzletbe. Fekete télikabát. Keménykalap. Esernyő. Hajasbabát kért. A kislánya megbetegedett... »Azért viszem ezt neki: már most, karácsony előtt... Jövő héten még bejövök a feleségemmel együtt.«
Távozott a hóna alatt a babával...
– Valamikor egy csapatban játszottunk – mondja Ligeti;
– Úgy?... Ő már nem játszik?...
– Nem, örökre eltiltották.
– Nocsak. Miért?
– Ő volt az, aki bedobta a játékvezetőt a Rákospatakba.”