Ez a játék! – a Gamma–Törekvés meccs az angol rendszer prototípusa lett

A lesszabály módosítása (1925) új irányt szabott a futballnak, hosszabb elemzés helyett legyen elég annyi, hogy Angliából elindulva – honnan máshonnan… – egyre többen próbálkoztak a WM-rendszernek elnevezett formációval tehát a 2–3–5-ös felállás (két hátvéd, három fedezet, öt csatár) helyett jött a 3–2–5, amelyben a középső fedezet lett a harmadik hátvéd (középhátvéd, korabeli nevén: kullancs).

Az új szisztémát a Nemzeti Sport ifjú újságírója, Feleki László egyesztendős angliai tanulmányútja (1938–1939) során nem csupán megfigyelte, hanem üdvözítőnek is tartotta, mi több, könyvet írt róla, amelyet az edzők testülete adott ki.

A megjelenés éve 1941, benne részletes leírása az egyes posztok követelményeinek, de akkorra már akadt néhány csapat, amely az újjal próbálkozott. Nem a nagycsapatok (Ferencváros, Hungária, Újpest), ők még mindig az úgynevezett Duna-menti iskolára esküdtek, esetünkben arra a részletére, hogy szépen kell futballozni. Ne vessünk rájuk követ, hiszen mindhárom klub klasszis futballistákat vonultatott fel – Ferencváros: Polgár Gyula, Sárosi György dr., Sárosi III Béla, Kiszely István; Hungária: Bíró Sándor, Turay I József, Wudi Müller, Titkos Pál; Újpest: Szalay Antal, Szűcs György, Zsengellér Gyula – hogy csak néhányat említsünk az 1939–1940-es idényből.

A Nemzeti Sport is elismerte, hogy „a nagycsapatok nem akarnak változást, őket sokkal jobban nyomja a múlt, mint a közép- avagy a kiscsapatokat”. Ugyanakkor „vannak csapataink, amelyek véglegesen az angol rendszer mellett kötötték le magukat (Törekvés, Gamma, Bocskai), s ezt játsszák, a kezdeti hibákkal természetesen”.

Nos, a három példaként kiemelt együttes közül az NB I 17. fordulójában a Gamma és a Törekvés egymással csapott össze. „Az angol rendszer szerint játszó két csapat küzdelme még akkor is érdekesnek ígérkezik, ha a Törekvés támadósora gyengébbnek bizonyulna a Gammáénál” – írta a tavaszi 4. fordulót beharangozva a Nemzeti Sport.

Az előző három játéknapon veretlen maradt mindkét gárda. A Gamma csak nyert (Elektromos: 2:1, Bocskai 4:1, Kassa: 6:0), a Törekvésnél egy döntetlen akadt (Szombathely: 3:1, Szolnok: 1:1, Újpest: 2:1). A Gammát kiemelt figyelem övezte egyébként is, nemcsak azért, mert vezérigazgatója, Juhász István elkötelezett híve volt a futballnak, azért is, mert a gyár ekkor már kiemelt hadiüzem volt, ne feledjük, 1940-et írtunk, s már benne jártunk a II. világháborúban.

Ugyanakkor a Gammát csak mértékkel nevezhetjük kiscsapatnak, hiszen soraiban tudhatott három egykori válogatott Fradi-játékost, a kapuban Háda Józsefet (136 bajnoki az Üllői úton), Kemény Tibort (100) és Toldi Gézát (314). Nem kiöregedett futballistákról volt szó, hiszen Háda 29, Kemény 27, Toldi 30 éves volt ekkor. És hogy a Törekvésről is essék szó, kiemelendő, hogy amatőr csapat, sőt munkáscsapat. „A most amúgy is sérült Keszei II-n kívül Tagányi az egyetlen tisztviselő-játékosunk, a többi valamennyi nehéz testi munkát végző munkás” – mondja a meccs előtti napon Tasnády József intéző.

„Ragyogó játék, végig óriási iram” – ez a Nemzeti Sport címe a 2:2-re végződő mérkőzésről, „az első félidőben a Gamma, a másodikban a Törekvés támadott többet, a Gamma egy hajszállal jobb volt” – így a folytatás. Noha a WM-rendszer melletti bizonyítékként tálalja a lap a meccset, az összeállításokat még 2–3–5-ös formációban írja le. A későbbiekben viszont már középhátvédként értékeli a középfedezetként jelölt Tóth Lajos (Gamma) és Roják Gyula (Törekvés) teljesítményét. Elismerően, hiszen Tóth „nagyképességű játékos, félelmetes szabadrúgáslövő”, Roják pedig „a mezőny egyik legjobbjának bizonyulva” bizonyított.

Az edzőalosztály ügyvezetője, Senkey Imre is lelkendezett („Az idény legszebb mérkőzése volt”), az általános vélemény pedig az, hogy a két csapat „kitűnő szolgálatot tett a korszerű játék népszerűsítésének”.

A Nemzeti Sport egy nappal később visszatér a mérkőzésre, megállapítva: „Ez a játék!” Sokan kételkedtek abban, hogy jó-e az angol rendszer, még többen, hogy való-e a magyar csapatoknak, ám „amit ezen a mérkőzésen látni lehetett, az felülmúlta minden néző várakozását”. Főként azzal, hogy „mindkét csapat angol rendszert játszott. Tisztán, minden megalkuvás nélkül”. Mint kiderül, már az őszi idényben is kacérkodtak a módival, „de egy-két játékos kedvetlensége megbontotta a vezetők elgondolását”. Aztán a téli felkészülés során mindenki beállt a sorba mindkét csapatnál.

A kétkedők – folytatja a lap – most láthatták, hogy az angol rendszer igenis támadó szellemű. A középhátvéd „hátul kullancskodik ugyan, de a szélsőfedezetek annyira követhetik a támadást, hogy gyakran kerülnek lövőhelyzetbe is”, nem véletlen, hogy Szűcs Gyula 30 méterről szerezte a Törekvés első gólját. Ugyanakkor gyorsabb a játék. „A labdától megválni nem akaró összekötő főleg azért cipeli a labdát, mert – hagyják”. Ez az általános kép, de itt a fedezetek nem hagyják, így az összekötők kénytelenek hamarabb passzolni. És még egy fontos érv: „A Gamma játékáról lerí, hogy tudja, mit csinál. A rendszer öntudatot ad.” Ugyanakkor semmit sem adnak ingyen, hiszen ahogy Szeder István, a Törekvés edzője mondja: „Visszagondolok most a januári farkasordító hidegre, amikor keskeny futópályát kapartunk magunknak a méteres hóban, hogy folytathassuk erős edzésünket.”

Abban is bízik a Nemzeti Sport, hogy a Gamma és a Törekvés példája ösztönzőleg hat majd – a nagycsapatokra is. „Talán fölébrednek. Talán kigombolják és még egyszer begombolják a rosszul begombolt mellényt. Ha ez megtörténik, akkor ez a két csapat teljesíti a legnagyobb hivatást a magyar labdarúgásban.” A cikket természetesen Feleki László jegyzi, aki hozzáteszi, mindez nem jelenti azt, hogy az „angolok” egyértelműen esélyesek a nagycsapatok ellen, elvégre ott „még mindig több az úgynevezett nagy klasszis, mint rendszeresen edző és játszó középcsapatokban”. Így is történt, hiszen a bajnokság során a Gamma a Fraditól (0:3, 1:3) és az Újpesttől (3:4, 1:4) kétszer kikapott, a Hungáriától egyszer (1:2) egy döntetlen mellett (2:2). A Törekvés sem volt sokkal acélosabb (Ferencváros: 0:6, 1:3; Hungária: 0:1, 0:3; Újpest: 2:1, 1:3) a nagyok ellen.

Ráadásul egy héttel később, a 18. fordulóban mindkét csapat kikapott. A Gamma a Kispesttől (3:4), a Törekvés Szegeden a SZAK-tól (2:3), ám érdekesség, hogy a Gamma 3:1-es, a Törekvés 2:0-s vezetés után. A Gammáról azt írja a tudósító, hogy „játékán határozott visszaesés jelentkezett. Különösen a második kispesti gól után fogta el valami feltűnő kislelkűség a csapatot. Nyilván ennek számlájára írható az a zavarodottság, amely az addig nagy igyekezettel betartott hadrend teljes felbomlásához vezetett. Ezzel biztosnak látszó két pontot engedett ki kezéből a csapat”. Szegeden pedig: „A II. félidő elején esett két gyors szegedi gól (…) kihozta a sodrából a fiatal csapatot s amikor a Szeged belőtte a harmadikat is, a Törekvés nem arra gondolt, hogy egyenlítenie lehetne és kellene, hanem idegességében sorra követte el fegyelmezetlenségeit, ami végeredményben két emberének kiállításába került.”

Az új rendszer ezzel együtt lassan-lassan kezdett teret nyerni, más kérdés, hogy a bőréből senki sem bújhatott ki, vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány sem: „Mint sportember elismerem, hogy az angol rendszer a legjobb, de mint szövetségi kapitánynak egyelőre nem áll módomban, hogy bevezessem. Áthárítom az angol rendszerre való áttérés munkáját és felelősségét az edzőkre.”

A kör bezárult.