A Bohn SC kikapott az Újpesttől, mégis nyert, majd amatőr bajnoki címig jutott

„Az egész környék autók tülkölésétől volt hangos, a közeli városokból teherautók, autóbuszok ontották a publikumot, amely a Középeurópa Kupa győztesére volt kíváncsi” – kezdte békéscsabai tudósítását a Nemzeti Sport 1930. március 26-án a Bohn SC–Újpest Magyar Kupa-mérkőzésről.

A városban és környékén joggal volt hatalmas az érdeklődés, hiszen az Újpest a prágai Slaviát legyőzve fölényesen lett első a KK-ban (5:1, 2:2), élen állt az NB I-ben (végül bajnok lett), de a Bohn SC-nek sem kellett szégyenkeznie.

Decemberben azt írta a Nemzeti Sport, hogy „egyetlen I. osztályú csapat van az országban, mely az őszi fordulót pontveszteség nélkül fejezi be: a Bohngyári SC”. Az amatőr bajnokság békéscsabai csoportjában szereplő gárda tavasszal is csupán két pontot vesztett, s végül országos döntőt játszhatott.

De itt még nem tartunk. Sőt. Mielőtt rátérnénk az Újpest elleni kupameccsre, érdemes felidézni a csapat múltját. Amely eléggé rövid, hiszen 1926-ban alakult a Bohn téglagyár saját munkásaiból, első felszerelésüket a játékosok maguk vásárolták. Először környékbeli csapatokkal meccseltek, majd a csabai alszövetség II. osztályában indultak, ahonnan 1929-ben jutottak fel az első vonalba.

Még ebben az évben feltűnő eredménnyel szolgáltak, 4:1-re legyőzték a Kairó néven nálunk túrázó egyiptomi válogatottat. Köszönhetően Jánosi Béla edzőnek, aki megtudta, hogy a vendégek román vízuma „távírónehézségek” miatt nem érkezett meg a határra, azonnal Lökösházára utazott, és sikerült megállapodni velük egy meccsben, plusz szállásban a Hotel Fiuméban. A történtekhez hozzátartozik, hogy előtte az Üllői úton a magyar Profi kombinált egy góllal kevesebbet lőtt a kairóiaknak (3:1).

Soraiban az Újpestből Dudás Gyulával, Harmath Imrével és P. Szabó Gáborral, akik ott voltak a békéscsabai kupameccsen is, térünk vissza 1930 márciusába. Hiányzott viszont a kapus Aknai János, a mezőnyből pedig Fogl III József, Borsányi Ferenc, Avar István és Spitz Illés. „Először az Újpest vonult ki s a közönség rögtön követelte az otthon hagyott nagyságokat”, ám aztán jöttek a helyiek, s őket kezdték ünnepelni. A kezdés előtt Sass István főjegyző, a Bohn SC elnöke köszöntötte a vendégeket, „átnyújtotta az egyesület selyemzászlóját”, válaszul Langfelder Ferenc újpesti ügyvezető „a reváns-zászlót »a leendő amatőrbajnoknak« nyújtotta át”.

A Bohn teljesen egyenrangú ellenfél volt, „támadott, helyenkint nagyon veszedelmesen”, a 26. percben mégis gólt kapott, „a védelem habozik és passzt vár”, Mészáros István pedig „a 16-osról ballábbal a jobb léc mellett váratlan gólt lő”. Szünet után is a Bohn játszott fölényben, sőt az 55. percben tizenegyeshez jutott, ám Szaniszló János „nagy megrökönyödésre mellé vágja”. Aztán újra ő próbálkozik, de fejesét bravúrral védte a mezőny legjobbja, az újpesti Huba Rezső kapus. Aztán a 80. percben Szigeti egyenlít, „a 16-osról a túlsó alsó sarokba éles gólt lő”, ám csak két percig tart az öröm, mert „Harmath egy-két driblit csinál a merevedő védelemben és félmagas lövése utat talál a balsarokba” – ezzel a góllal nyert (2:1) és jutott tovább az Újpest.

A lényeg azonban, hogy az „Újpestnek csak a trikóját látták itt ezen a mérkőzésen”, Langfelder megfogalmazásában: „Haszontalankodott a csapat.” Ha Huba nem remekel, nagy bajba került volna a gárda, főként, hogy a csabaiaknál „Szaniszló (...) pillanatnyilag a legjobb magyar center, (...) tele ötlettel, nagyszerűen lő mindkét lábbal és úgy osztogat labdát, hogy öröm nézni”. Ráadásul „a csabai csapat játékában csíráját sem fedezhetjük fel azoknak a rossz tulajdonságoknak, amelyek hemzsegnek mostanában profi csapataink játékában”.

És nem volt megállás. Júliusban amatőr bajnoki döntőt játszott a csapat, a címvédő Törekvés érkezett Békéscsabára. Óriási volt az érdeklődés, nézőcsúcsot (4000) hozott a meccs, „amelyen a Bohn balszerencsével küzd, a Törekvés védekezve is tud gólokat rúgni”. Ez döntött. Pedig Szaniszló ezúttal gólt lőtt, ráadásul vezetőt (1:0), ám összességében „csak akkor élt, ha nem volt ellenfél a közelében”. Egyébként roppant feszült meccs volt, Klein Árpád játékvezető „nem ütötte meg azt a mértéket, amit amatőrbajnoki döntőknél elképzelünk”. Eyler Antal, a Bohn alelnöke egyszerre reális és indulatos: „A csapat mélyen formája alatt játszott. A Törekvés megérdemelte a győzelmet. Amíg viszont a BT ilyen bírókat küld ki, lehetetlen, hogy vidéki csapat győzzön pesti ellen.”

A csapat életében nem okozott törést a vereség. Olyannyira nem, hogy két évvel később (1932) újra amatőr bajnoki döntőt játszott a csapat. Emlékezetes meccs volt, de az előzmények sem nélkülözték az izgalmakat. Az elődöntőben a Fradi-amatőrökkel, az FTC-vel került össze a Bohn. Békéscsabán 2:2-es állásnál egy hazai szabadrúgásnál Engelhardt beállt a Fradi sorfalába, „hirtelen nagy ordítás hallatszik a sorfalból és Engelhardt összerogy. Hirtelen minden oldalról befutnak egyleti vezetők, rendőrök, orvosok és néhány néző is. Miután egypár néző a bíróra támadt, a rendőrök nyomban védelmükbe vették a bírót, aki akkor lefújta a mérkőzést.” Stern Tibor húszpercnyi szünet után engedte tovább a játékot, a feszültség maradt, az eredmény sem változott. A megismételt mérkőzésen az Üllői úton aztán a Bohn igazán kitett magáért, 2:0-ra győzött. Az 57. percben lőtte az első gólt, s utána az FTC-nek már nem volt esélye, szétesően futballozott.

A döntőben az ETO volt a Bohn ellenfele – Békéscsabán. A győriek aggódtak, hogy nem lesz elég néző, nem lesz nyereség, így nem kaphatják meg az útiköltséget, ezért előbb javasolták, hogy másutt legyen a meccs, majd lemondták. Aztán az MLSZ-ben meggyőzték őket, a hír szerint: „Az MLSz megígérte, hogy ha deficit lesz, még akkor is megkapják azt a pénzt, ami a hazautazáshoz szükséges. Miután az anyagiakat így elintézték, semmi akadálya sincs már annak, hogy nemes harc keretében dőljön el az a kérdés, hogy melyik vidéki csapat nyerje először az ország amatőr bajnokságát.”

Nos, a Bohn SC lett az első vidéki országos amatőr bajnok. „Bajnoki címhez méltó hatalmas küzdelem keretében dőlt el a nagy díj sorsa – A győri csapat játszotta a szebb futballt, de a csabai küzdőképesebb” – állt a Nemzeti Sportban a hosszabbításban eldőlt, 3:2-es Bohn-győzelemmel végződő csata után. A tudósító, Pluhár István roppant elégedett: „A játéktudás, a lendület, az akarat mind felvonult szemünk előtt. (...) Nagy volt a tét, de méltó volt hozzá a jó játék, a szép idő, a kitűnő bíró, csak a sporttelep szegényes mivolta tükrözte vissza a mai gazdasági helyzetet.”

Hihetünk Pluhárnak, lévén elismert szakíró, és elfogadhatjuk a „mai gazdasági helyzetre” tett utalását is, ugyanis a döntő utáni őszön a Bohn-téglagyár csődbe ment, a továbbra is menetelő csapatot megszüntették, a játékosokat szélnek eresztették. Feltehetően nem volt más választásuk, hiszen a Bohn család arról (is) híres volt, hogy az emberei megtartásáért sokat tett: munkáslakásokat építtetett, munkáskonyhát üzemeltetett, termény- és pénzjutalommal serkentette a dolgozókat.

A futballcsapat is ennek jegyében fogant – és hunyt ki csillaga hat esztendő elmúltával. De a játékosoknak felejthetetlen élmény volt ez a néhány esztendő, elég, ha csak azt említjük, hogy kétszer is portyázhattak Olaszországban, ahol szintén helytálltak, veretlenül tértek haza.

A tényekhez pedig hozzátartozik, hogy 1933-ban a Bohn egykori helyi riválisa, az Előre vitézkedett az amatőr bajnokságban, az elődöntőig jutott, ahol a Törekvés búcsúztatta.

A Törekvés – már megint.