A Zete esete a Milan Zs-vel – Kiss Antal publicisztikája

Meleg nyári, hétvégi estéken az ember bevonul a lefüggönyözött szobába, valami hideg ital mellett szusszan egyet. Ha pedig valamilyen sportos csúcsesemény van, megnyomja a távirányító gombját és kényelembe helyezi magát, elindítja az „F-sport” programot, azaz a fotel öleléséből tekint előre a szurkoló.

Az elmúlt hétvégén a fiatalok szállították a magyar sikereket, így a sportot egy kicsit is figyelők örültek,

Az elmúlt hétvégén a fiatalok szállították a magyar sikereket, így a sportot egy kicsit is figyelők örültek,

hiszen ifjú kardozó hölgyeink Kairóban világbajnokok lettek. A magyar U18-as válogatott és a – „Székelyföldnek” nem nevezhető, szimplán – FK Csíkszereda fiataljai avatták fel a csapat stadionjának szép lelátóját és klubházát, de a habot a tortára az olasz bajnok Milan ellen kilenc, döntően magyar fiatallal felálló ZTE tette fel. Csodálatos gyep, telt ház, kiváló hangulat fogadta az aktuális olasz elsőt, amelynek alig változott a kerete, értéke a Transfermarkt szerint csaknem ötszázmillió euróra rúg (ez az összeg testvérek között is csaknem kétszázmilliárd forint), amelyben Zlatan Ibrahimovic élemedett focistakora miatt a maga hárommilliójával csak a futottak még kategóriában foglal helyet. Ha egy kis keresgélésre szánjuk el magunkat, annak is utánanézhetünk, hogy a zalaegerszegi meccsen pályára lépők lábában több mint 2500, európai top öt ligában lejátszott mérkőzés van. Az angol, francia, német, olasz, spanyol élvonalban már egy fellépésért is nagy elismerés jár, Olivier Giroud 357 meccsével kontinentális szinten is megsüve­gelendő „jelenség”. Az összeállításokat böngészve a meccsre látogatók zöme, de még a vérmes törzs- szurkoló sem értette, hogy a tizennyolc éves Németh Dániel és a nála két évvel „öregebb” Szalay Szabolcs, a Honvéd és a Haladás volt játékosai mit fognak csinálni a rutinos Alessandro Florenzivel a soraiban játszó Milan-védelem ellen. A stadionba kilátogatók nagy része sportkulturális élményre számított, tisztes helytállásra, szűk vereségre, jó meccsre, hideg sörre, popcornra.

Minden várakozás kilencvenkilenc százaléka ebbe az irányba mutatott, melyhez a magyar labdarúgás a helyszínen helyet foglaló szakértői is csatlakoztak. Mit akar a Zalaegerszeg az egy hete az 1. FC Kölnt eltángáló, a bajnokság utolsó öt meccsén két kapott és tizenegy rúgott góllal sorrendben a Laziót, a Fiorentinát, a Veronát, az Atalantát és a Sassuolót legyőző olasz bajnok ellen? A csapatot irányító Ricardo Moniz válasza egyszerű volt: nyerni. Ugyan a szakértők – udvarias emberek – nem mosolyogták meg a hollandust, azonban tátott szájjal figyelték a mérkőzés első perceit, a gyorsan megszerzett vezetés után summáztak is: „Ezt a tempót nem lehet fél óránál tovább bírni.” Az előbb említett két fiatal hihetetlen iramban focizott, csípett, kellemetlenkedett, a nézőtéren odavolt a majszolás élménye, a gólörömben már a második percben repültek a kukoricászacskók. Lehet itt nyerni? A szinte ismeretlen öt magyarral felálló csapatnak? A meccs alatt pályára lépő tizenöt kék mezes sportoló bizonyította: igen, lehet, hinni kell, akarni kell. Ők együttesen az NB I-ben 838 meccset játszottak, de láthatóan igen jó erőben voltak. Az első fél órában aztán a ZTE el is döntötte a meccset. Ha a hozzám hasonló földi halandónak lehetősége lenne a műholdas játékoskövető rendszerek adatai­hoz hozzájutni, azt hiszem, választ kapnék Moniz mester optimizmusára. Az olasz csapat hatvan perc után teljes sort cserélt, újabb sokmilliárdos, friss brigáddal próbálkozott megtörni az addigra már érthető okokból taktikát váltó, a – valóban egész mérkőzésen át nem tartható – magas presszinget felváltotta a tudatos területvédekezés. Persze kellett szerencse – kinek nem kell? –, kellett a VAR hiánya – kinek hiányzik? Aztán megtudtuk a „hozzáértőktől”, hogy ez a Milan Zs-csapat, a felkészülés elején jár, nincs csúcsformában, így egy hete „csak” 2–1-re verte meg a Kölnt, nem meglepő, hogy a Zalaegerszeg a „csikóival” 3–2-re nyerni tudott ellene, mert a játékosai már ki vannak hegyezve a Honvéd elleni bajnokira. Azonban talán maradhatunk annyiban, hogy a legélesebb zalaegerszegi és a legtompább Milan-labdarúgó közötti különbség még a Holdról is látható szabad szemmel.

Hol keressük a titok nyitját? Noha a véleménycikk keretei nem alkalmasak egy alaposabb elemzésre, azért néhány, a siker asztaláról leeső apró morzsát érdemes felcsipegetni. Először is hinni kell a magyar fiatalokban, ahogy a női kardozók edzője, Gárdos Gábor is hitt lányaiban és Ricardo Moniz is a fiaiban. Ami a kardozóknál természetes, a magyar futbóliában kevésbé. A két sikeredző mindenesetre mester, aki tudja, akkor lesz nagybetűs CSAPATA, ha játékosait is emberként, társként, nem beosztottként, tárgyként, darabként, fehérjehalmazként kezeli. A holland szakember megérkezésével ez változott meg, s biztos vagyok benne – amit édesapám ötvenéves edzői múltja is igazol –, ez az egyetlen út. Az a fiatal, aki öt-hat éves korától kicsivel több mint tucatnyi esztendő után egy-egy kiemelt akadémián végez, esetlegesen többször eljut a korosztályos válogatottakba, a magyar labdarúgás kincse lehet. S nagyon nem mindegy, hogy az edzői karrierjét gyorsan az eredményesség oltárán égető szenesemberhez vagy gyémántcsiszolóhoz kerül. Az előbbi nem tud mit kezdeni a vele, az utóbbi javít rajta. Az előbbi önző érdeke okán elégeti magával őt is, az utóbbi közös munkával teszi értékessé. Van olyan edző, aki kijelenti egy fiatalnak, hogy „amíg itt vagy, nálam egy percet sem játszol”, van olyan, aki képes levegőnek nézni ifjú játékosát, és a köszönését sem fogadja, vereség esetén nyakán kidagadó erekkel teszi meg bűnbaknak a vereségért, s van, aki a csapat érdekében egyéniségként, hasznos tagként kezeli, hibája ellenére bizalmat ad neki, önbizalommal tölti fel őt. Az elmondások szerint ez történt és történik Zalaegerszegen. A másik morzsa a munka. A fiatal szervezet sokkal jobban terhelhető. Ilyen fizikai teljesítményt látva a háttérben olyan erőnléti, dinamikai és regenerációs tudású stábnak kell lennie, amely a magyaros totyogóst újra focicsárdássá tudta tenni. Ismeretlenül is kalapemelés neki. A harmadik morzsa a szülőké, akik hittek a fiaikban, a negyedik a nevelőedzőké és kis kluboké, az ötödik az akadémiáké, akik képzésüket teljessé tették. Így lett ez csillagos ötös.

A Zalaegerszeg Milan A-csapata elleni sikerének a tanulságaiból a legfontosabb: hinni kell magunkban, a magyar fiatalokban, lehet nekik a Paks és a ZTE mellett nagyobb számban is helyet adni, mert ez a magyar futball felemelkedésének záloga. Az is biztos, hogy az „F-sportoló” is szívesebben néz magyar focit, ha ilyen, megalkuvást nem tűrő teljesítményt lát a hazai ifjaktól.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!