Robbie Keane: Remekül kezdtünk, viszont a játékosok hullafáradtak

2026.04.22. 23:39
null
Robbie Keane szerint több játékosa is meccshiányal küzd (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a Ferencváros 2–2-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban 3–2-re legyőzte az ETO FC-t a MOL Magyar Kupa szerdai elődöntőjében, ezzel bejutott a májusi fináléba, ahol majd a Zalaegerszeg lesz az ellenfele. A meccset követően értékelt a két vezetőedző.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője:

– Tíz külföldivel, az Európa-liga-csapatával kezdett a Ferencváros. Azt kapta, amit várt?
– Remekül kezdtünk, viszont a játékosok hullafáradtak. Cadu, Callum O'Dowda, vagy Cebrail Makreckis sokkal kevesebbet játszanak a bajnokságban, így az erőnlétük visszaesett, teljesen más a meccsfitnesz, mint amelyet edzésen lehet összeszedni. Dicséretet érdemelnek a teljesítményükért.

– Volt, olyan, akinek a játéka különösen tetszett a 120 perc alatt?
– Mindenki beleadott, amit tudott, elvégezve a feladatát. Jó volt látni a harcot.

– Lelkileg és fizikailag is nagy csapás érte az ellenfelet. Lehet ez egy újabb fordulópont a bajnokságban is?
– Nem tudom, remélem. Nálunk biztosan lesznek változások, mert ugye nincs más lehetőségünk.

Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője:

– Ilyen fájdalmas végkimenetel mellett is tud pozitívumokat felsorolni?
– Abszolút, hiszen tisztességesen helytálltunk, a magyar futballnak igazi reklámot szolgáltatott a szerdai, és a múlt vasárnapi mérkőzés is. Gólok, gyönyörű akciók, klasszis megoldások, és dráma a végén. Sajnos ebből nem mi jöttünk ki győztesen.

– Fel tud idézni olyan pillanatot, amikor megnyerhették volna a mérkőzést?
– A hosszabbítás első félidejében mi voltunk jobbak, fizikailag mi bírtuk jobban, Vitális klasszis ollózó mozdulata után gyönyörű védést mutatott be Dibusz Dénes. Ott volt a lesgól is, megrúghattuk volna a győztes gólt, ám végül tizenegyesek döntöttek, az pedig a hazai csapatnak kedvezett.

– Rotálta a csapatát, de a kulcsemberek nagy része így is 60-120 percet játszott. Elég lesz ez a néhány nap regenerálódni?
– Meglátjuk vasárnap. Muszáj lesz... Idegesen kezdtünk, főleg azok, akik régebben játszottak, vagy kevesebb lehetőséget kapnak. A korai gól végképp megfogta a csapatot, s bár fordítottunk, nagy kár a gyors egyenlítésért, mert elkerülhető lett volna. Sok jó teljesítményt láttam, rengeteg pozitívumot. Nincs olyan bő keretünk, mint a Ferencvárosnak, nekünk ezekkel a srácokat kell helyretennünk. Hiszek benne, hogy Debrecenben is magas szintű teljesítményt nyújtanak majd!

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 22:50

Végletekig nyílt volt: a Ferencváros tizenegyespárbajban győzte le az ETO-t, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Gavrics a kapufára panenkázta az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest; a fővárosiak klasszikus kupacsatában harcolták ki a továbbjutást.
Labdarúgó NB I
2026.04.22. 23:59

Őrségváltás helyett revans – Deák Zsigmond jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. A tizenegyespárbaj döntött ebben az elődöntőben is.

MOL MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
FERENCVÁROSI TC–ETO FC 2–2 (2–2, 2–2, 2–2) – 11-esekkel 3–2
Budapest, Groupama Aréna, 12 122 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Georgiou Theodoros)
FTC: Dibusz – Makreckis, M. Gómez, Raemaekers, O'Dowda (Szalai G., 89.) – Levi (Abu Fani, 58.), Zachariassen (Corbu, 106.), J. Romao (Rommens, 58.) – Cadu (Nagy B., 94.), Kovacevic (Gruber, 91.), Joseph. Vezetőedző: Robbie Keane
ETO: Megyeri – Vladoiu (Huszár M., 97.), Csinger (Krpics, a szünetben), Miangue, Stefulj – Tóth R., Vitális – Bánáti (Njie, a szünetben; Bíró B., 85.), Bumba (Gavrics, 77.), Schön – Piscsur (Benbuali, 60.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Kovacevic (4.), Levi (45+4.), ill. Csinger (40.), Bumba (45+1.)

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
15 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
16 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 09:40

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 07:54

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15
Ezek is érdekelhetik