Megyei foci: Gálhidi György lett a Dunaharaszti új edzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.20. 14:46
null
Gálhidi György még a Nyíregyháza edzőjeként (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló, archív)
Gálhidi György lett a Pest megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Dunaharaszti MTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakember szombaton már be is mutatkozott új csapata kispadján, méghozzá győzelemmel.


A 67 esztendős szakember a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy nyáron Algériából akadt lehetősége, de a bizonytalan politikai helyzet miatt nem vállalta el a feladatot. Most a Dunaharaszti irányítását vette át, ahol Schőn László utódja lett. Az afrikai munkavállalás egyébként nem lett volna újdonság Gálhidi számára, hiszen már dolgozott Kuvaitban, Vietnámban és Egyiptomban is, ezek mellett külföldön korábban az akkor a román harmadik ligában szereplő Székelyudvarhely együttesét irányította.

Gálhidi György legutóbb az NB II-es Nyíregyházánál dolgozott, de idén április végén közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.

A tréner szombaton már be is mutatkozott új csapata kispadján, méghozzá győzelemmel, hiszen a Dunaharaszti 4–1-re győzött a korábban Gálhidi által már irányított Taksony ellen.

A többek között a korábbi NB I-es gólkirályt, Simon Attilát, illetve Eszlátyi Istvánt és Gulyás Mátét is a keretében tudó Dunaharaszti célja a feljutás az NB III-ba. Az együttes hat forduló után 14 ponttal vezeti a Pest megyei I. osztályú bajnokságot.

Legfrissebb hírek

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

1276 nap után szakadt meg az Istenmezeje hazai veretlenségi szériája

Minden más foci
2025.03.12. 14:22

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 18:12

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Urbányi István az Egyesült Államokban kapott vezetőedzői munkát

Légiósok
2025.01.30. 20:06
Ezek is érdekelhetik