Labdarúgás: Az én szememben bűn volt, ha valaki nem szerette a futballt – Kiss Tibor

Vágólapra másolva!
2022.02.12. 10:12
null
Kiss Tibor (Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap)
Kiss Tibor korábbi NB I-es labdarúgó a heol.hu-nak nosztalgiázott az Egerben játékosként és edzőként eltöltött éveiről. A 73 esztendős szakember szavaiból kiderült, nehéz időszak elé néz, ugyanis súlyos betegség támadta meg a szervezetét.

 

„Hetvenhárom éves vagyok, de akadt olyan személy a napokban, aki megkérdezte: futballozok-e még? Mire én: igen, csak most a betegség miatt egy kis időt kihagyok. Mit mondtam volna?! Tizenegy éve nem jártam az egri stadionban. Egyszer megkérdeztem, kik játszanak az ESE II-ben? Akik azért vannak ott hogy fejlődjenek, vagy olyanok, akik visszafelé fejlődnek? Kimész az edzésre, és mintha szülői értekezleten lenne az ember vagy klubdélutánon. Hol van ilyen? Egy komoly edző elhajtja őket. Ha a magyar labdarúgás jelenlegi – igen jó – helyzetében a vezetők nem képesek rendet tenni, akkor el kell őket küldeni.

(…)

Ha hülye egy vezető, akkor maradjon csendben. Rend, fegyelem nélkül nem lehet eredményt elérni. Akadt még olyan edző rajtam kívül, aki reggel hatkor tartott megyei vagy NB III-as játékosoknak edzést, mert az iskola miatt csak akkor tudtak jönni? Megtettem. Érdekes módon a következő héten már nem nyolc órakor kezdődött az órájuk…

()

Már csak Csankkal (János – a szerk.) lehet a régi dolgokról beszélni, mert ő is átélte azt, amit én. Előbb Debrecenben, majd pedig Egerben.

()

Az én szememben bűnnek számított, ha valaki nem szerette a futballt. Azért lettem ilyen edző, mert más szemében nem láttam azt a tüzet, azt az örömet, az akaratot, hogy gólt akarok rúgni. Edzésen őrjöngtem. Az egyik klubelnök azt írta rólam: »utál edzeni, de mindene a futball, megdöglik érte.« Az, hogy mennyire vittem? Ennyire. Azt, hogy kinek, mennyi köze volt hozzá? Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Én a játékkal értem el azt, amit elértem. Most kemoterápia vár rám, de még véletlenül sem akarom magam sajnáltatni. Az nem én lennék.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

Vízilabda: Egerben egyre nagyobb szerepet kapnak a fiatalok

Utánpótlássport
2024.10.09. 17:42

Férfi kézilabda NB I: Egerben is győzött a címvédő Veszprém

Kézilabda
2024.10.06. 19:55

Először győzött az Eger, hibátlan maradt az ETO

Kézilabda
2024.09.20. 20:03

Kiütéses győzelemmel nyitotta a Szeged a férfi kézi NB I-et

Kézilabda
2024.08.31. 18:55

Férfi kézilabda NB I: kétgólos hátrányból két góllal nyert az Eger

Kézilabda
2024.05.10. 20:19

Para kajak: Kiss Tibor országkvótát szerzett a párizsi paralimpiára

Kajak-kenu
2024.05.10. 11:36

Női vízilabda ob I: az Eger került előnybe a bronzpárharcban

Vízilabda
2024.05.05. 18:34
Ezek is érdekelhetik