Labdarúgás: Az én szememben bűn volt, ha valaki nem szerette a futballt – Kiss Tibor

„Hetvenhárom éves vagyok, de akadt olyan személy a napokban, aki megkérdezte: futballozok-e még? Mire én: igen, csak most a betegség miatt egy kis időt kihagyok. Mit mondtam volna?! Tizenegy éve nem jártam az egri stadionban. Egyszer megkérdeztem, kik játszanak az ESE II-ben? Akik azért vannak ott hogy fejlődjenek, vagy olyanok, akik visszafelé fejlődnek? Kimész az edzésre, és mintha szülői értekezleten lenne az ember vagy klubdélutánon. Hol van ilyen? Egy komoly edző elhajtja őket. Ha a magyar labdarúgás jelenlegi – igen jó – helyzetében a vezetők nem képesek rendet tenni, akkor el kell őket küldeni.

(…)

Ha hülye egy vezető, akkor maradjon csendben. Rend, fegyelem nélkül nem lehet eredményt elérni. Akadt még olyan edző rajtam kívül, aki reggel hatkor tartott megyei vagy NB III-as játékosoknak edzést, mert az iskola miatt csak akkor tudtak jönni? Megtettem. Érdekes módon a következő héten már nem nyolc órakor kezdődött az órájuk…

(…)

Már csak Csankkal (János – a szerk.) lehet a régi dolgokról beszélni, mert ő is átélte azt, amit én. Előbb Debrecenben, majd pedig Egerben.

(…)

Az én szememben bűnnek számított, ha valaki nem szerette a futballt. Azért lettem ilyen edző, mert más szemében nem láttam azt a tüzet, azt az örömet, az akaratot, hogy gólt akarok rúgni. Edzésen őrjöngtem. Az egyik klubelnök azt írta rólam: »utál edzeni, de mindene a futball, megdöglik érte.« Az, hogy mennyire vittem? Ennyire. Azt, hogy kinek, mennyi köze volt hozzá? Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Én a játékkal értem el azt, amit elértem. Most kemoterápia vár rám, de még véletlenül sem akarom magam sajnáltatni. Az nem én lennék.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!