A futball szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

A minap kezembe került a Börtönújság   (124. évfolyam, decemberi szám), a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának hivatalos lapja, a kortárs magyar sajtó egyik legizgalmasabb kiadványa. A Makula György bv. ezredes főszerkesztő nevével fémjelzett újság friss híreket, érdekességeket közöl a magyarországi börtönök mindennapjairól, megtudhatjuk például belőle, hogy tavaly a szegedi elítéltek órarendet rajzoltak az elsős általános iskolásoknak, a pálhalmai börtönben hangoskönyv készült a dunaújvárosi kórház gyerek­osztályán fekvőknek, Baracskán műveltségi vetélkedőt és népdaléneklési versenyt rendeztek, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai pedig a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny jó pontjaként kitakarították az egri Érsekkertet. Könnyű elmerülni a sokoldalú és feltűnően szépen tördelt lap ezerféle tartalmában, Arany János költészetétől a helyesírási útmutatón, hitéleti tanácsadáson át a könyvajánlóig számos rovat megfér egymás mellett, és a kellemetlen közérdekű tájékoztatás sem marad ki: külön oldal magyarázza a központilag szabályozott, 18 Celsius-fokos börtönhőmérséklet hátterét és velejáróit (a hirdetmény többlet meleg ruházatot ígér minden fogvatartottnak).

Futballról is esik szó a hasábokon, még ha nem is a hagyományos értelemben. Az úgynevezett börtönszínház Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zeneművész támogatásával a különböző intézetekben tíz színdarabot adott elő a Tízparancsolat témakörében, és a Szegedi Fegyház és Börtönben bemutatott Ne ölj! című darabban fontos szerep jutott egy labdarúgónak is. A társulat saját ismertetője a cselekmény hátterére is rávilágít: „A külvilág szemében a fogvatartotti társadalom olyannak tűnhet, mint hajósoknak a jéghegy. A vízfelszín feletti rész jól látható, és mint ilyen, könnyen megítélhető, ugyanakkor ez a nagy egésznek csak egy töredéke, ahogy mondani szokás, csak a jéghegy csúcsa. A víz alatti része viszont hatalmas, és a tapasztalatlan hajósok számára ismeretlen veszélyeket hordozhat. A hideg, ismeretlen mélység bemutatásához nyújtott remek platformot a Tízparancsolat című projekt.”

Hideg, ismeretlen mélységek pedig a futball viharos óceánjában is érzékelhetők. Amikor a 19. században a kemény kalapos, bajuszos brit gentle­manek népszerűsíteni kezdték a footballt, aligha sejtették, hogy játékuk majdan egy magyar vidéki börtön Ne ölj! című színművéhez szolgáltat kitűnő alapot, de – mint tudjuk – a labda gömbölyű. Bár rendkívüli módon érdekelt volna maga a produkció, a Csillagbörtönben tartott előadás a körülményekből adódóan úgymond zárt körű volt, így csupán a Börtönújság beszámolójából következtethetek a drámai cselekményben rejlő feszültségre. A beszámoló kétségtelenül figyelmet ébreszt: „A történet szerint Csillag József újságíró egy bűnügyben gyűjt információkat, miközben az apja, akivel nem tartja a kapcsolatot, gyilkosságért ül börtönben. Az események két szálon futnak, az egyiken az újságíró és az elítélt apa kapcsolata, a másikon egy léha futballsztár bűnügye tárul a néző elé. A két szálat a tudósító köti össze.”

Ahogyan most, ebben a cikkben is Csillag tudósító kapcsolja össze a börtön és a labdarúgás világát, amely csak látszólag áll távol egymástól. Személyes (látogatói) tapasztalatból tudom, hogy rács mögött a játék más értelmezést nyer, a szerepe nem ugyanaz, mint odakint, a színdarabot ihlető léha futballsztárok vagy éppen a tisztességes, elhivatott sportemberek körében. Először Márianosztrán, a Hátsó füves országjáró sorozat 2015-ös indulása idején volt alkalmam megismerni belülről egy büntetés-végrehajtási intézet viszonyait, és az akkori riportban egyebek mellett szó esett a börzsönyi intézmény sporttörténeti büszkeségéről is: 1966 és 2010 között a falak között működött a híres labdavarró üzem, amelyben a hetvenes évekbeli csúcsidőszakban évente 80-85 ezer futball-labdát is gyártottak a rabok. Meséltek a börtön nevelő-motiváló céllal megrendezett házi bajnokságáról is, amelyben a különböző körleteket olyan csapatok képviselték, mint a Láncszem, az Anonimok vagy a Gólrablók. Végül külön engedéllyel és szigorú megkötésekkel interjút készíthettem három futballozó elítélttel. Közülük az akkor már öt és fél éve Márianosztrán raboskodó, 28 éves István így foglalta össze a benti salakos pálya vonzerejét: „A foci segít visszaidézni a szabadon töltött időt, kicsit kinti embernek érezhetjük magunkat. A szürke zárkából kilépve felszabadultságot ad.” Miután megjelent a cikk, egy online hozzászóló megjegyezte: „Inkább mezítláb, vasgolyóval a bokájukon kéne nyomniuk...”

A bűnelkövetőkkel szembeni helyes társadalmi hozzáállásról lehet és talán érdemes is vitatkozni, azonban fontos szempont a bennfentes hozzáértők tapasztalata. Éppen a márianosztrai cikkben hangsúlyozta annak idején Szép Tamás őrnagy, reintegrációs tiszt: „A laikus azt gondolja, hogy ha a háromszoros gyilkos és az embercsempész pályára lép, valami rendkívülinek kell történnie. Mi inkább az emberi oldalt nézzük, azt, hogy a fogvatartott a neki szánt fejlődési úton meddig jutott el. A kívülálló felmordulhat, amikor meghallja, hogy a börtönben futballoznak, és nem követ fejtenek. A sportnak azonban olyan szerepe van itt, amely segít az általunk kitűzött célokat elérni. A jutalmak és fenyítések rendszerében a sportolási lehetőség motivációs erővel bír, akár a hétköznapi munka során is. Ha valaki sikeres a csapatsportban, azt mutatja, hogy képes együttműködni, a feladatára összpontosítani, és van kitartása.” Hasonló tanulságokkal szolgált a 2017-es Hátsó füves-riport a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, valamint a 2019-es az Aszódi Javítóintézetben: a futball vonzereje, a játék öröme, felszabadító élménye, a csapathoz tartozás felelőssége kivételes eszköz, ha a cél az ösztönzés, a nevelés, a társadalmi szabályok újratanítása. Ugyanúgy, ahogyan a cikk elején említett börtönszínház is segíthet az együttműködés, a csapatmunka, a helyes önértékelés kialakításában, az egyéni tehetség kibontakoztatásában. Vagy hogy egy közelebbi, sportos példát említsek: a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön fogvatartottai tavaly tavasszal társadalmi jóvátételi munka keretében tervezték, formázták, festették a míves plaketteket, varrták, díszítették az alkalmi csapatzászlókat, amelyeket a Hátsó füves futballmentő túra zempléni helyszínein a csapatok és a vendégek emlékbe kaptak. És nem tudhatjuk, hogy a falak mögül így nem éppen egy falubeli küldött-e személyes ajándékot kinti lakóhelye közösségének, a társadalmi visszatagozódás jelképes, mínusz egyedik lépéseként.

Mottót jellemzően cikk elejére illik szerkeszteni, ezúttal az idézet mégis a végére kívánkozik. A téma távolinak tűnhet, ám bármily furcsa, a magyar labdarúgás születéséről szóló, majdnem százéves szövegben már ott bújik a kulcsgondolat. A teremtés története, Földessy János 1926-os könyve szerint: „A »rúgó labda«, amely addig csak mellékes kedvtelése volt a tattersaali, Orczy-kerti és szénatéri atléták és tornászok zártkörű társaságának, vagy be volt szorítva néhány iskola torna-udvarának szűk keretei és a »tornajátékok« bilincsei közé, a levegőre, önnállóságra vágyott. És a Millennáris-pálya homokján megszületett a magyar futball szabadsága.”

A megfogalmazás nem is lehetne pontosabb: a futball azóta is szabadságra tör, szabadságot varázsol, sőt a futball maga a szabadság.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!