Népsport: kilencven éve született Ilku István

Ötévesen került Dorogra, a család Budapestről a bányászvárosba költözése meghatározta egész életét. Az a fajta játékos volt, aki nem véletlenül került a kapuba, eleve ezt a posztot választotta, 187 centis magassága megvolt hozzá.

A bányászvárosban mutatkozott be 20 évesen a felnőttek között. Első NB I-es meccsén Dorogon a Bp. Honvéd 2:0-ra nyert, a Népsport szerint: „Nagyszerűen védett. Biztos a labdafogása, kitűnően helyezkedik, két gólnak látszó lövést is hárított.”Sebes Gusztáv szövetségi kapitány jelölte az 1953. augusztusi bukaresti VIT-en szereplő csapatba: „Ez az esemény nagyszerű alkalom volt az 1956-os olimpiai reménységek kipróbálására.”A négy győztes meccs közül három alkalommal állt a kapuban, a románok ellen 4:3-ra megnyert döntőben is. Tulajdonképpen az utánpótlás-válogatott játszott, három hónappal az angol–magyar (3:6) előtt érdemes böngészni az összeállítást: Ilku – Kárpáti (Rajna), Mednyánszky, Várhidi – Szojka, Dékány – Tóth II, Machos, Csordás, Szolnok, Virág.

Végigjárva a különböző válogatottak grádicsait, a legjobbak között Libanon ellen mutatkozott be Bejrútban (1956. február 29., 4:1). Brüsszelben (1956. június 3.), a Belgium elleni 5:4-es vesztes meccsen a 38. percben Remy Vandeweyer megrúgta, le kellett támogatni a pályáról, helyére Gellér Sándor állt be. Addigi teljesítményét így értékelték: „Jól védett, kifutásai sikerültek, biztosan fogta a labdákat, látszott, hogy jó formában van.”Június 9-én Lisszabonban – Sebes utolsó mérkőzése szövetségi kapitányként – is ő állt a kapuban Portugália ellen (2:2). „Néhány alkalommal igen nehéz helyzeteket oldott meg. Kitűnő teljesítményt nyújtott.”Negyedik válogatottságára már az 1958-as svédországi vb-n a Mexikó ellen 4:0-ra megnyert találkozón került sor. A vb-csoportmérkőzésen mutatott védéseiről a svédországi eseményt értékelő Népsport-cikkben ez állt: „Bár gólt eredményező hibát nem követett el, nem volt megnyugtató, nem volt labdabiztos.”

Az 1960–1961-es bajnoki idény első mérkőzésén július 31-én Dorogon a Ferencváros ellen 5:2-re elvesztett találkozón 4:1-es vendégvezetésnél ő értékesítette a Mátrai Sándor által elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt. Összességében: „Rengeteg dolga akadt, mentett, amit menthetett.”Egy évaddal később az 1962-es vb miatt áprilisban befejeződött a bajnokság, a Dorog második legjobb vidéki együttesként a 6. helyen végzett, az utolsó fordulóban a bányászrangadón otthon 2:2-re végzett a Tatabányával, „Ilku kifogástalanul védett”. Talán mondani sem kell, a Tatabánya kapuját Grosics védte. A bajnokságot követően nyugati túrára utazott a Bányász, a Lille-től 2:1-es vereséget szenvedett, a sorsdöntő gól előtt Ilku 11-est védett, de a kipattanót a franciák értékesítették. Húsvétkor az antwerpeni tornán a dorogiak előbb az osztrák Viennát múlták felül 1:0-ra – a dorogi kapus ezen a meccsen is büntetőt hárított – a második találkozón a Bayern Münchent verték meg 1:0-ra, a nyugatnémetek ellen Ilku volt a mezőny legjobbja.

A Labdarúgás 1962. májusi számában megjelent a posztonkénti rangsor, a kapusok között Ilku 7.2-es átlaggal végzett az élen, az elsők közül mindössze a középhátvéd Mészöly Kálmán ért el magasabb átlagot (7.6), a balfedezet Berendy Pál és a jobbösszekötő Bozsik József ugyancsak 7.2-es átlaggal vezette a posztrangsort. A dorogi játékos ezzel természetesen bekerült az idény válogatottjába (az őszi szezon után még Grosics állt jobban). Az 1962-es vb-n egy mérkőzés jutott neki, június 4-én ő védett Rancaguában a Bulgária ellen 6:1-re megnyert találkozón: „Az első félidőben néhány alkalommal nagy határozottsággal, bravúrosan lépett közbe.”

Már a chilei torna után az NB I-ben 1962. augusztus 26-án a Pécs–Dorog (2:1) mérkőzésen az első félidőben és a győztes pécsi gól előtt is megsérült, le kellett vinni a pályáról, agyrázkódás gyanújával kórházba szállították. Nem védett rosszul: „Ilku sérüléséig biztos őre volt a kapunak.”A visszavonuló Grosics után a kapusposztért nagy csata folyt, az addig négy válogatottságot gyűjtő pécsi Danka Imre is hajtott rá, ám Baróti Lajos szövetségi kapitány Szentmihályi Antalt favorizálta. A Labdarúgás 1964. áprilisi számában így emlékezett mellőzésére: „Amikor először utaztam a válogatottal, nagyon büszke voltam arra, hogy tartalék lehetek. Most is örülök a vezetők bizalmának, hiszen a tartalékság az ország második kapusának fenntartott helyet jelenti. Közben azonban rengeteget szenvedtem, a sok kispad miatt elvesztettem az önbizalmamat és még a visszavonulás gondolatával is foglalkoztam.”  

Nem tagadta, a szerencse sem állt mellé: „1962 szep­temberében, amikor Grosics lényegében már visszavonult, a lengyelek elleni poznani mérkőzésre én lettem az »1/A«, a nagy alkalom előtti bajnoki fordulóban azonban Pécsen súlyosan megsérültem s Poznan helyett kórházba vittek. Elkeseredtem, aztán elölről kezdtem mindent, s ma elégedett vagyok, hogy az előkelő kispadig visszaverekedtem magam.”Ugyanitt elmondta: „Amikor megjelent Grosics »Így láttam a kapuból« című könyve, sokan élcelődtek velem, hogy visszavonulásom után »Így láttam a kispadról« címmel én is örökítsem meg emlékeimet, mivel onnan még több látnivaló akadt, mint a kapuból…”

Hozzátette, egyik vetélytársa sem panaszkodhat rá, valamennyiük keretbeli munkáját segítette. Ugyanakkor nehezményezte, hogy amikor Grosics nem védett, ő az újabb kapusok (Palotai János, Danka Imre, Komáromi Tibor, Bakó Béla, Török Gábor) mellett volt tartalék. Arra a felvetésre, hogyan állítaná össze a világválogatottat, azt felelte: „Grosicstól Cziborig kizárólag egytől egyig a magyar Aranycsapat tagjait jelölném.”A fiatal kapusok közül Szentmihályi, Gelei József, Szarka Zoltán és Tóth László tehetségét tartotta az átlagosnál többre. A csatárokat tekintve Tichy Lajost, Sándor Károlyt és Albert Flóriánt emelte ki, utóbbiról 1965 novemberében a Labdarúgásban ezt mondta: „Tizenhat éve védek az NB I-ben, de hozzá hasonló, veszélyes csatár Deák, Kocsis és Puskás volt.”Ő mégis Rákosi Gyulától tartott leginkább. „A ferencvárosi balösszekötő a mumusom, majdnem minden mérkőzésen kapok tőle gólt.”Péntek Sándor és Petrik József A Dorogi Bányász Sport Club 75 éves jubileumi évkönyvecímű munkájában megemlíti, hogy Puskás Ferenc egyik legkedvesebb csapattársaként emlegette.

Az 1962–1963-as bajnokságot az FTC nyerte meg, a Dorog – Ilku remek védéseinek is köszönhetően – legjobb vidéki együttesként negyedik lett úgy, hogy csak egy ponttal szerzett kevesebbet az ezüstérmes MTK-nál és ugyanannyi pontja volt, mint a harmadik Ú. Dózsának. Buzánszky Jenő irányította a Bányászt, az edző egy Képes Sport-cikkben beszélt a sikerről, kiemelve, hogy a játékosok munkaidő-kedvezménnyel dolgoznak a Szénbányászati Trösztnél, „Ilku – szerelőként – a gépkocsiüzemben”.

Utolsó válogatottságán a vb-2. Csehszlovákia ellen (1963. június 2., Prága, 2:2) „bravúrosan védett, a magas labdáknál azonban kissé bizonytalankodott. A gólokról nem tehet.”Ezt követően „Apó” még védett az NB I-ből 1966-ban kieső csapatban, a tartalékban 1969-ig pályára lépett, nem kapusként, hanem a mezőnyben. A Dorog vezetősége 1970 januárjában levélben írta meg neki, hogy nem számít a játékára, a Labdarúgásban Ilku így reagált: „Húsz évet lenyomtam a Dorogban, és azt sem mondták, hogy jó napot!”A kitűnő dorogi kapust és csapatkapitányt 1971. augusztus 4-én búcsúztatták (Dorog–Reggiana 7–1). A második vonal szerepléseit is beleszámítva 404 meccsen állt a dorogi kapuban. Aktív pályafutását követően edzősködött, majd a dorogi pálya gondnokaként tevékenykedett, érdekesség, hogy ebben az állásában egyik tanítványa, Csepecz János váltotta.

Öccse, az ifiválogatott Péter 1956-ban elhagyta Magyarországot, Spanyolországban az Atlético Madridban és az Espanyolban futott be karriert, egy autóbalesetben szerzett sérülései azonban megakadályozták tehetsége kiteljesedésében.

Vele együtt négy olyan magyar kapus van, aki legalább két világbajnokságon védett, mellette Szabó Antal, Grosics Gyula és Mészáros Ferenc.