Mentális hadviselés

Gyorsaság, futott kilométerek, megnyert párharcok, labdabirtoklás... A modern futballban megannyi statisztikát gyűjtenek a játékosok, csapatok teljesítményéről, gyakorlatilag azt is mondhatnánk, hogy ami csak mérhető, arról elemzések, kimutatások és jelentések tömege készül. Van azonban olyan tényező is, amit nem lehet számokkal kifejezni. Ami fejben, lélekben dől el és ami bizonyos esetekben minden papíron kifejezhető értéknél többet ér. Ez pedig a mentális erő. Hogyan reagál a pályára felküldött tizenegy a lőtt gólra, hogyan arra, ha kapnak egyet, hogyan, ha kiállítanak valakit a társak közül és hogyan ha saját hibából kerül hátrányba az együttes? A jó mentalitás hatalom. Olyan hatalom, amely sok esetben le tudja bontani a csapatok közötti, játéktudás emelte falat, amely győzelemre vezetheti az esélytelent, amely vereség esetén is segít abban, hogy az ember tükörbe tudjon nézni. Miért jutott mindez eszembe? Mert a bosnyák válogatott Argentína ellen olyan mélyütést szenvedett mindjárt a kezdősípszó után három perccel, amit csapat legyen a talpán, amelyik elbír. Amikor Kolasinac lábáról a labda a saját kapujukba került, azonnal Guzmics Richárd romániai bakija jutott eszembe, és annak hatása a magyar válogatottra. Egervári Sándor együttese a rákövetkező 88 percben mentálisan darabokra hullva szédelgett a gyepen, teljesen esélytelenül az egyenlítésre vagy arra, hogy megfordítsa az eredményt. Mit tettek a bosnyákok legelső világbajnoki mérkőzésükön a Lionel Messivel felálló Argentína ellen? Összeszedték magukat és mentek előre rendületlenül. Lehet, hogy nem volt sok helyzetük, lehet, hogy nem jött össze az egyenlítés és végül vereség lett a vége, de a csapat játéka nem esett szét, nem rohant át rajtuk az úthenger, a mezőnyben sokszor méltó partnerei voltak a sokkal jobb erőkből álló dél-amerikaiaknak, és még gólt is szereztek. Fogadni mernék rá, ha Boszniában megállítanék találomra 10 futballszurkolót, 8-9 teljesen elégedett lenne. No, nem az eredménnyel, hanem a mutatott játékkal. Ami sokszor ezerszer többet jelent. Emlékezzünk csak a 2011 márciusában játszott 5-3-ra, amit a magyar válogatott Hollandia otthonában ért el. Mi lett az eredmény? Vereség. Mégis, személy szerint soha nem voltam olyan büszke a csapatra, mint akkor. Mert volt erő és tartás a pályára lépőkben. Látszott az akarat, a hit, hogy nem ment tele a nadrág. Mi volt akkor a magyar válogatott titka? Mit mondott Egervári Sándor az öltözőben, mi történt a mérkőzés előtti napokban, hogyan készült a társaság? Nagyon remélem, hogy amilyen alapos elemzések készülnek a játékosok mérkőzésen nyújtott teljesítményeiről, legalább annyira mélyen ennek is utánajár valaki. Ahogy a bosnyák példa is mutatja, érdemes.