Parreira lett az új kapitány

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.01.08. 20:44
Címkék
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy Carlos Alberto Parreira lesz a válogatott új szövetségi kapitánya. Az 1994-ben világbajnoki címet szerzett, az elmúlt idényben a Corinthianst gardírozó tréner mellett a Sao Paulo edzőjének, Oswaldo de Oliveirának a neve vetődött fel a tavaly nyáron vb-t nyert Luiz Felipe Scolari utódaként.
Érdekesség, hogy Parreira először nem akarta elvállalni a feladatot, és szívesebben lett volna szakmai tanácsadó, ám végül a Mario Zagallóval történt beszélgetése után úgy döntött, kötélnek áll, és a brazil labdarúgás nagy öregjének engedi át a tanácsadói posztot. (Hasonló leosztásban működtek együtt a kilenc évvel ezelőtti, egyesült államokbeli vb-n is, akkor aranyérem lett a kooperáció eredménye.)"Megváltoztattam a véleményemet, elfogadtam a kihívást. Minden edzőnek megtiszteltetést jelent, ha egy ötszörös világbajnok gárda élére állhat. Innentől csakis a jövő érdekel. El kell kezdenünk a munkát, hogy megszerezzük a hatodik világbajnoki címünket is. Brazíliának csakis ez lehet az első számú célkitűzése” – nyilatkozta a frissen kinevezett kapitány, aki brazil lapértesülések szerint szerdán lapzártánk után jelentette be hivatalosan is, hogy lemond a Corinthians szakmai irányításáról.Parreira – aki 1984 és 1994 után harmadszor ülhet le a selecao kispadjára – visszatérése korántsem lepte meg a brazil labdarúgó-közvéleményt, ugyanis már 2000-ben, Wanderley Luxemburgo menesztését követően őt kérték fel a válogatott irányítására, de akkor nemet mondott (így lett előbb Emerson Leao, majd Scolari a kapitány). Mindemellett tavaly ő volt a legsikeresebb klubedző a szambaországban, ugyanis a Corinthiansszal megnyerte a Brazil Kupát, a Rio-Sao Paulo bajnokságot és az országos bajnokság fináléjába is elvezette a paulista alakulatot, ahol a Santos futballistái jobbnak bizonyultak az övéinél.Az első feladat február 12-én vár rá és a válogatottra, amikor Brazília Hongkongban Kína legjobbjaival méri össze tudását egy barátságos mérkőzésen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik