Tovább nőhetnek az újszülöttek

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.07.17. 23:34
Címkék
A szerdai játéknapon a Martinique-ot Marvin González kései góljával megverő Salvador, valamint a kubaiakat három, válasz nélküli találattal két vállra fektető Costa Rica is továbbjutott a csoportkörből, utóbbi alakulat ráadásul a legyőzöttjét is magával vitte a legjobb nyolc közé.
Foxboróban Salvador és Martinique is győzelmi kényszer alatt lépett pályára, lévén a csoport harmadik tagja, az Egyesült Államok egyaránt 2–0-s csapást mért rájuk. Az erőviszonyok alapján egyértelműen a salvadoriak voltak az esélyesebbek, ugyanis az ellenfélnél mindössze a kapus, Eddy Heurlie profi játékos (a Troyes hálóját őrzi). Ehhez képest a "szigetlakók” a 36. percben könnyen megszerezhették volna a vezetést, ha José Gordon kicsit pontosabban és erősebben küldi kapura a labdát, amelyet Gómez kapus így bravúrral megfogott. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a másik oldalon Heurlie-nek sokkal több védenivalója akadt, és a kapus egészen a 76. percig kiválóan állta a sarat. Akkor azonban Alegria bombáját követően csak kiütni tudta a labdát, amelyre González csapott le a leggyorsabban, és tíz méterről a hálóba lőtt. "Olyanok vagyunk, mint az újszülöttek, Salvadorban még nem nőtték ki magukat az igazán jó csatárok, akik rendszeresen szállítanák a gólokat – nyilatkozta Juan Paredes, a salvadoriak szövetségi kapitánya, majd hozzátette: – Minden erőnkre szükségünk lesz, hogy helyt tudjunk állni a Costa Rica-iak ellen a negyeddöntőben, ki kell billentenünk őket a megszokott ritmusukból.”Az említett Costa Ricának szintén győznie kellett Kuba ellen a továbbjutás érdekében, és a Ticók ennek megfelelően azonnal nekirontottak ellenfelüknek. Parks már a harmadik percben eltalálta a kapufát, nem sokkal később pedig Centeno fejelt a lécre. A kubaiak a 33. percben villantak meg először és utoljára a találkozón, akkor Márquez lövését követően parádézott Ricardo González kapus. Amikor már úgy tűnt, gól nélkül vonulnak a felek az öltözőbe, jött Centeno, és Carlos Castro szögletét követően a tizenhatoson kívülről a kapuba talált.A fordulást követően két cserejátékos, Steven Bryce és Erick Scott döntötte el a mérkőzést: előbbi gyakorlatilag az első labdaérintéséből lőtt a kapuba, míg Scott öt perccel később küldte a labdát a hálóba a tizenhatoson belülről."Cenetno gólja törte meg a jeget, kivételes találat volt” – lelkendezett a Costa Rica-iakat gardírozó Steve Sampson, míg Kuba szövetségi kapitánya, Miguel Company a következőképpen értékelt: "Nehéz mérkőzés volt, abszolút támadó felfogású ellenféllel szemben kellett helyt- állnunk. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, de esélyünk sem volt erre egy olyan erős csapat ellen, mint Costa Rica.” A kubaiaknak ugyanakkor nem kell teljesen letörniük, mert így is a legjobb nyolc közé jutottak, ott az Egyesült Államok lesz az ellenfelük.Arany-kupa

C-csoport
Salvador–Martinique 1–0 (0–0)

C-csoport
Salvador–Martinique 1–0 (0–0)

Foxboro, 10 361 néző
V: Batres (guatemalai). G: M. González (76.)
SALVADOR: Gómez – Torres, M. González, Castro (Alegria, 59.), Velásquez – Sánchez, Cabrera (Murgas, 46.), Campos (Ochoa, 74.), Corrales – Pacheco, Morán
MARTINIQUE: Heurlie – Vaton, Percin, Dicanot, Gordon (Reyal, 63.) – Duragrin, Suedile, Michaud (Germany, 65.) – Padoly, Lavril – Coridon
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Salvador 3, 3. Martinique 0

D-csoport
Costa Rica–Kuba 3–0 (1–0)

Foxboro, 2000 néző
V: Archundia (mexikói). G: Centeno (45.), Bryce (72.), Scott (77.)
COSTA RICA: R. González – Marin, A. Castro, G. Martínez, López (Bryce, 72.) – Fonseca (Scott, 62.), Solis, Centeno, Wright – Parks, C. Castro (L. González, 79.)
KUBA: Molina – Márquez, Minoso, Cuzata, Pérez, J. Ramírez – More (Infante, 63.), Castaneda (Dalcourt, 90.), R. Fernández, Faife – Cervantes (Morales, 75.)
A csoport végeredménye: 1. Costa Rica 3 pont (3–1), 2. Kuba 3 (2–3), 3. Kanada 3 (1–2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik