Hatalomváltást követően

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.01.01. 22:29
Címkék
Az új esztendő első napjától új "erős embert" kell keresni az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), hiszen a szervezet főtitkára, a német Gerhard Aigner 34 éves (ebből 14-et vezetőként töltött el) munkaviszony után nyugdíjba vonult.
A sportvezető utóda a svéd Lars-Christer Olsson lesz, aki már a legutóbbi kupasorsolás alkalmával is elvégezte elődje munkáját.Aigner elmondása szerint a jövőben több időt szeretne tölteni a feleségével és a gyerekeivel, sokak szerint azonban visszavonulása hátterében némi rezignáció is állhat. Az 1995 decemberi Bosman-döntés óta ugyanis néha úgy érezte magát, mint Cervantes Don Quijotéja, aki hatalmas, de eredménytelen harcot vívott a szélmalmokkal. A főtitkári tisztséget 1989 óta betöltő Aigner már az Európa-bajnokság mezőnyének 16 csapatosra bővítését sem fogadta kitörő örömmel, a Bajnokok Ligája felduzzasztását, illetve a csapatok egyes európai kupameccsekhez való hozzáállását pedig nagyon nehezen (vagy egyáltalán nem) tudta elfogadni. "A fizető nézőknek joguk van, hogy a legjobbakat láthassák a stadionokban. Ha néhány Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen a legjobbak a kispadon ücsörögnek, senki se csodálkozzon, ha a nézők otthon maradnak. Az egyesületek lemondanak arról az ágról, amelyen eddig ültek" – vélte a változásokról a Svájcban élő Aigner.A közelmúltban már az európai klubokkal is konfliktusba került, ő volt az egyik szószólója a klublicenc bevezetésének, miközben folyamatosan szembesülnie kellett az európai szuperliga alapításával fenyegetőző G14 törekvéseivel. "Ha valakinek gazdaságilag jól megy, ügyelnie kell arra is, hogy félre tudjon tenni. Sajnos ezt a politikát a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani. Az például lehetetlen és elképesztő, hogy egy klub büdzséjének nyolcvan százaléka bérkifizetésekből álljon. Ez így versenyfutás a halállal, amit nem lehet megnyerni. De a csapatok olyan gyorsan juttathatják a pokolra magukat, amilyen gyorsan csak szeretnék. Nézzük meg, mi sül ki belőle, de annyi bizonyos, hogy az UEFA eddig még sohasem vonult vissza" – vélekedett a távozó főtitkár.Az eddig említettek mellett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) szemben is elveszített két harcot, hiszen az 1998-as és a 2002-es elnökválasztási kampány során is rossz "lóra" tett az általa vezetett stáb. Hat éve nem volt kérdés, hogy az UEFA-elnök Lennart Johansson, nem pedig Sepp Blatter akkori FIFA-főtitkár mögé áll oda, a távol-keleti vb előtti kampány során pedig a kameruni Issa Hayatout támogatta Európa. Blatter és csoportja azonban mindkétszer – még ha vitatható körülmények között is, de – erősebbnek bizonyult.Ezek a kudarcok picit beárnyékolják mindazt, amit Aigner korábban felépített. Neki köszönhető többek között az UEFA szervezeti-működési feltételeinek megteremtése, az európai szövetség rangjának megőrzése, és még sorolhatnánk az érdemeit.Nem véletlen, hogy az utód, Lars-Christer Olsson nehéz örökség átvételéről beszélt. "Kis lépésekben szeretnék haladni, forradalmat nem akarok és nem is tudok csinálni. A legnagyobb kihívás, hogy együtt tartsam a futballcsaládot. Egy csoportban kell maradnunk" – jelentette ki a svéd sportdiplomata.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik