Magukkal törődnek

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.01.13. 00:00
Címkék
Le sem tudná tagadni Kobe Bryant és Allen Iverson, hogy a pontlista első helyéért folyó csata a legfontosabb számukra mostanában. Erre utal, hogy a két kosaras napról napra elképesztő mennyiségű kosarat dob, ezen a héten rendre 40 pont fölött termeltek meccsenként. Ám mindez a legutóbbi játéknapon mindkettejüknél viszszaütött, hiszen a Los Angeles Lakers és a Philadelphia 76ers egyaránt váratlan vereséget szenvedett.
Bryant az elmúlt négy szereplésekor legalább 45 pontig jutott, az NBA-ben erre 41 éve senki sem volt képes. A leghosszabb ilyen jellegű sorozat Wilt Chamberlainé, ő 1962-ben zsinórban kilenc mérkőzést zárt legalább 45 dobott ponttal. A Lakers bedobója a Portlandben rendezett találkozón mindent megtett, hogy folytassa a szériáját, ám 29 mezőnykísérletéből csak 13-at értékesített, így"leragadt" 41 pontnál. Csapata ráadásul megszenvedte az önzőségét, a Lakers simán kikapott a legutóbbi hat meccsén hatszor vereséget szenvedő, nyugati sereghajtó Portlandtől.Iversonék hazai pályán kaptak ki a Utahtól, az irányító ugyanakkor Bryanttel ellentétben elmondhatja magáról, hogy ötven százalék fölött dobott a mezőnyből (16/25). 46 pontjával ráadásul három tizedet faragott összetettbeli hátrányából, Bryant így 34.3–33.7-re vezet ellene. Ami pedig a 40 pontos meccseket illeti, Iverson 67–51-re veri Bryantet. Ez azonban még mindig csak keveseket vigasztal Philadelphiában.Távirati stílusban
Ray Allen összeverekedett Keyon Doolinggal, mindkettejüket kiállították a Seattle–Orlando mérkőzésen.

A New York sorozatban ötödször nyert, ebben a szezonban ez a legjobb szériája.

A 28 pontot és 14 lepattanót jegyző Kevin Garnett pályafutása során ötszázadszor ért el dupla duplát – egy assziszt híján tripla duplával ünnepelt a Minnesota csatára.

NBA, ALAPSZAKASZ, 71. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Utah Jazz 102–110 (24–29, 27–19, 23–27, 28–35).
Ld: Iverson 46, Webber 21, ill. Okur 25, Kirilenko 23, Palacio 17, Giricek 16
Portland TrailBlazers–Los Angeles Lakers 113–103 (31–24, 28–34, 30–21, 24–24). Ld: J. Dixon 27, Patterson 21, Blake, Z. Randolph 19-19, ill. Bryant 41, Odom 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik