Most még elégedettek

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.01.25. 00:53
Címkék
Kedden Mugellóban bemutatták a sajtónak a Ferrari új autóját, a 248 F1 nevű gépet.
Michael Schumacher autóján 2000 óta először nem az egyes rajtszám virít, a hétszeres világbajnok az ötössel próbálja meg visszahódítani a trónt. Persze nem a rajtszám a legfontosabb változás: az új szabályok miatt V10-es helyett V8-as motor hajtja a Ferrarit is, és Schumacher mellett immár nem Rubens Barrichello, hanem Felipe Massa lesz a csapat brazil sofőrje.A már a múlt héten is tesztelt autótól sokat várnak Maranellóban, a – Ferrari-mércével – förtelmesen sikerült 2005 után szükség is lesz a javulásra. Néhány hete a világsajtó tele volt Michael Schumacher Der Spiegelnek adott interjújával, a német ugyanis azt mondta, ha nem szedi össze magát a Ferrari, és nem tud újra a győzelmekért csatázni, távozik az istállótól. A szakemberek többsége szerint ez egyértelműen a Scuderia széthullását sugallja, de Mugellóban másmilyen volt a hangulat.Rory Byrne dél-afrikai tervezőmérnök és Ross Brawn technikai igazgató is bejelentette, hogy hosszú távra elkötelezi magát, és a 2006-os idény után is a Ferrari sikeréért dolgozik. Ha tehát Michael Schumacher megy is az évad végén (Luca di Montezemolo elnök szerint a szeptemberi Olasz Nagydíjig minden kiderül), a csapat agytrösztje megmarad. És miután Kimi Räikkönen érkezéséről pletykálnak, nem kell aggódni a gárda hosszú távú sikeressége miatt.Brawn szerint rövid távon sincs ok aggodalomra, bár az autót ugyanúgy Aldo Costa tervezte, mint a tavalyit. Az olasz mérnök, aki Byrne 1996-os érkezése óta közvetlen munkatársa volt a dél-afrikainak, az F2005-öst is a sajátjának tudhatta, de első önálló munkájában nem volt köszönet. A 248 F1 azonban az első teszteken kiváló benyomást tett."Michael az első tesztnapon félrehívott, és azt mondta, nagyon bizakodó a kocsi láttán" – mondta Montezemolo elnök.
Brawn szerint a tavalyi autó sem volt rossz, csak éppen a vetélytársak többet fejlődtek a holt szezonban. Massa éppen emiatt igen óvatosan beszélt: "A garázsból kijövet azonnal gyors és megbízható volt az autó. Ám addig nem tudjuk, hol tartunk, amíg össze nem vetjük a többi új géppel."

A McLaren motorgondokkal küzd

A Ferrari egyik nagy vetélytársa, a McLaren közben a hét elején kipróbálta új autóját, az MP4-21-est, amellyel Pedro de la Rosa körözött Barcelonában. A holt idényben megszokott, narancssárgára festett autóval azonban nem volt minden rendben, a Mercedes V8-as motorja csupán 19 kört bírt ki. Ez azért különösen aggasztó, mert a tavalyi évadban Kimi Räikkönen nagyrészt motorhibái miatt csúszott le a világbajnoki címről Fernando Alonsóval szemben. Kedden Juan Pablo Montoya is kipróbálta az autót, amely bár tetszett neki, elmondta, nem vár a csapat 2007-es ajánlatára, ha mástól kap egy jobbat, azonnal aláírja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik