Angyalföld – katasztrófa!

Vidám, pattogó muzsika hallatszott az ütött-kopott Illovszky Rudolf Stadion hangszóróiból, pedig akkor már célszerűbb lett volna gyászzenét sugározni. A szünetben tudniillik már három góllal vezettek a jókedvű újpestiek, miközben a Vasas játékosai már a téli szünetet várták.

Nem csoda.

A jelenkor piros-kék futballistái a klub történetének egyik legrosszabb idényét produkálták, elveszítve közönségüket, és – szó szerint – eljátszva a korábbi hatszoros bajnokcsapat még megmaradt nimbuszát. Ez a szürke szombat délután aztán pontosan megmutatta, hol tart és miért is tart itt a Vasas. Mert amíg a vendégek még ezen a ráadásmeccsen is motiváltan, lelkesen, győzelemre törően futballoztak, kiszolgálva a mintegy háromszáz, Fáy utcába látogató szurkolójukat, addig a hazaiak unottan, önbizalom, elképzelés és lendület nélkül játszottak.

Igaz, egy „húszforintos” csapattól sokkal több nem is várható el.

A Vasas tulajdonosa, Jámbor János ugyanis nem óhajtott részt venni a magyar futballban zajló, olykor esztelen árversenyben, nem áldoz pénzt hazai „sztárokra” vagy értékesnek mondott, de sehol sem jegyzett külföldi futballistákra. Lehet, ennek is a következménye az,

hogy a roppant szerény képességű játékosokból álló csapat bajnoki mérkőzésen augusztusban nyert legutóbb, s a Magyar Kupában elsősorban szerencsés sorsolásának köszönhetően áll még.

Ami pedig a Ligakupát illeti, az innentől hétpecsétes titok…

Az Újpest emlékezetes verést (7–0) mért az előző évadban még az év edzőjének választott Mészöly Géza csapatára. Magunk közt szólva, a két együttes őszi, Szusza Ferenc Stadionban lejátszott bajnoki találkozóján is lehetett volna hasonló az eredmény, ám azt, amit ott elrontottak a lilák, most nagyjából belőtték.

Nagyjából.

Mert rúghattak volna tízet, tizenkettőt is. A kevés Vasasszurkoló csendben figyelte a csapat vergődését, s alighanem eszükbe jutott, hogy néhány éve egyaránt hatot rúgott a Fáy utcában a Gázszer és a Pápa is, no de hét gól különbséggel kikapni?!

A Fáy utcai stadionban mindenesetre még soha, senkitől.

Sporttörténelmi kudarc volt ez tehát, amely után nagy kérdés, hogy merre indul az egykor szebb napokat látott klub. Ezzel a játékoskerettel oda, ahová két éve juthatott volna (ha nem zárják ki a Ferencvárost...): a másodosztályba.

A jövő elsősorban Jámbor Jánoson múlik, akinek most el kell döntenie, erős csapatot akar-e vagy sem, mert ilyen gárdára és ilyen teljesítményre egy fillért sem lenne szabad áldozni...)

A Vasasnál egyébként nem kell túl messzire menni a pozitív példáért – Újpestig. A lilák csaknem tíz éve nem nyertek ugyan bajnoki címet, de minden évben harcban vannak a dobogóért, sőt az aranyéremért is. A Megyeri úton nem sajnálják a pénzt, ha hazai szinten jobb futballistákat kell igazolni, s a lilafehérbe öltözött játékosok pontosan tudják, milyen tradíciókkal rendelkező klubhoz kerültek, mi az elvárás velük szemben. Ez látszott is a szombati találkozón, a vendégek „vegyes csapata” olyan elánnal futballozott, nem le- és megállva a negyedik vagy épp hatodik gól után, hogy a szurkolói nem győztek tapsolni.

Nem véletlenül énekelte a meccs után a lila tábor: Boldog karácsonyt!

Angyalföldet eközben a még kitartó néhány szurkoló katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette.