Nagy meglepetés lenne, ha nem a német vagy a magyar négyes nyerne

Szokványos szolnoki délelőtt. A parton mélázó horgászok, a vízen legjobb férfi kajakosaink, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor és Benkő Zoltán lapátolnak, a motorosban Sári Nándor osztja az utasításokat a pekingi olimpiára készülő tanítványainak.

A női szakaszban már a vizes holmik száradnak a napon, Kovács Katalinék ugyanis korán kezdték a napot, ők nyerték meg a reggeli „turnust”: ha tetszik, ha nem, nyolc órakor üdén, frissen már a vízen volt a helyük a lányoknak.

Ők azonban nem panaszkodnak. Megszokták már a korai kelést, a kemény munkát no és egymás rigolyáit is. Ami az olyan aprócska faházban, mint amilyen a szolnoki ideiglenes otthonuk, meglehetősen nagy tűrőképességet igényel.

A szűkös előtérben sportcipők sokaságába és egy tűzpiros magassarkúba botlik az ember. A kakukktojás Kovácsé, előző este ugyanis szponzori rendezvényen vett részt. A „nappali” közepén egy kis televízió szól, a Tüskevár filmkockái peregnek, s Matula bácsi életbölcsességei mellett kétszeres olimpiai bajnokunk, Janics Natasa bíbelődik laptopján. A hordozható számítógép egyébként létszükséglet a csapatban, a másik – mindössze két ágyat magában foglaló – szobában Kozák Danuta és Szabó Gabriella is az internetet böngészi.

„Ha tehetjük, kikerüljük a rólunk szóló cikkeket – mondja a vízi edzés után éppen hajszárításra készülődő Kovács Katalin. – Már nekünk kellemetlen, hogy ennyire csak a botrányokra, a női szakág történéseire fókuszálnak az újságírók. Szeretnénk egyszerűen csak tenni a dolgunkat. A nyugalom most mindennél fontosabb.”
A nyugalom és a derű.

Ez most szinte kézzelfogható a lányok társaságában, ugratják egymást, ha adódik, minden esetben leütik társaikkal szemben a magas labdát. Olyan, mintha évtizedes barátnők lennének, pedig „csak” igazi csapatot alkotnak. És ez jelen esetben sokkal fontosabb a barátságnál. Eltérő egyéniségükkel, más-más vérmérsékletükkel, más korosztály tagjaiként is képesek megteremteni azt az egységet, amely a sikerhez kell. A másikat tiszteletben tartva, vállt vállnak vetve.

„Úgy tűnik, ez a mentalitás átragadt ránk a fiúkról –magyarázza Kozák Danuta. – Jó hatással van ránk, hogy velük edzünk. Ha például valami kisebb konfliktushelyzet adódik, hozzájuk hasonlóan azon nyomban kiadjuk magunkból, nem hordozzuk az idők végeztéig. És tulajdonképpen mind a négyen tisztában vagyunk vele: bármit is mondunk egymásnak, igazából azért tesszük, hogy jobbak legyünk.”

És újabb poén következik, amelynek végeredményeként Janics Natasa feláll, és a szobája felé indul. Majd a megjátszott sértődöttség után hangos felnevet a többiekkel együtt.

Aztán más vizekre evezünk...

A diskurzus a négyesről, az ellenfelekről, az elvárásokról és a terhekről folyik.

„Azt hiszem, nagyon is hasonló stílusban, technikával evezünk, hosszan, megfelelő csapásszámmal, és ez rendkívül fontos”–magyarázza Janics Natasa.

„És az a munka sem elhanyagolható, amelyet elvégzünk. Tudjuk, minden edzésbe bele kell halni, ez alap, és ezt mindannyian meg is tesszük” – folytatja Kovács Katalin.

„Nekem a bizalom nagyon fontos, az, amit egymás felé sugárzunk és amit az edzőnktől kapunk” –teszi hozzá a hallgatag Szabó Gabriella.

Más-más gondolatok, de a lányok egyvalamiben egyetértenek, abban, hogy legnagyobb ellenfeleik ismét a németek lesznek az olimpián. Hogy legyőzhetők-e a nagy mumusok?

Egyelőre minden jel arra mutat, hogy lányaink jó helyen keresgélik a siker kulcsát, de a rangidős Kovács azért bölcsen hozzáteszi: „Nem szabad csak a németekre koncentrálnunk.”

És arra a teherre sem, amelyet a közvélemény, az elmúlt hetekben kibontakozó kényes szituáció (edzőváltás, válogatási mizéria) a lányok vállára mázsás pluszként pakol.

„Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyzet milyen elvárásokat ró a csapatunkra –magyarázza Kovács Katalin. – Mindannyian tudjuk, hogy meg kell mutatnunk. A szurkolóinknak, magunknak, a kétkedőknek és a kritikusoknak egyaránt.”

Az olimpia gondolata egyébként még nem okoz lábremegést a lányoknak („Majd ráérünk Pekingben izgulni”). A csapatba kerülés egyelőre újabb motivációt, lendületet, elszántságot és kedvet ad a mindennapi hihetetlen mennyiségű munkához.

A lányok szedelőzködnek is. Kezdődik a kondizás, az ebéd, a csendes pihenő, majd délután ismét a vízre szállás. Nap nap után.

„Estére úgy elfáradunk, hogy olykor már kilenckor alszunk mindannyian”–mondja Kovács Katalin.

„Vagy csak ülünk a tévé előtt, és bambulunk” –egészíti ki Kozák, aki a kondizásnál Kovács párjaként a láthatóan sok felkészülést megélt súlyokkal már kezdi is a fekve nyomást.

Feszülnek az izmok, csattannak a vasak, mi pedig elmélázunk, mint szemközt a horgászok: nagy fogás van készülőben...