Európa állt és állni fog – Moncz Attila publicisztikája

Ha elfogadjuk az 11Freunde című, a szurkolói kultúrával is alaposan foglalkozó német magazin megállapítását, akkor az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) a héten a futballtörténelem egyik legnagyobb tévedését sikerült korrigálnia, midőn bejelentette, a nemzetközi kupamérkőzéseken ismét engedélyezi az állóhelyek használatát. Igaz, egyelőre csak Angliában, Franciaországban és Németországban (a top 5 másik két tagjának, Franciaországnak és Spanyolországnak is felajánlották a lehetőséget, de mindkét nemzet képviselői közül csak olyanok szerepelnek a 2022–2023-as kupaszezonban, amelyek stadionjaiban csak ülőhelyek találhatók), kizárólag a döntőig vezető úton, de a fináléban már nem, illetve egyelőre az előttünk álló idényben. A szövetség jelezte, kísérleti időszak jön, amelyben „...az UEFA független szakértőket bíz meg azzal, hogy ezekben az országokban a hazai és a nemzetközi meccseken elemezze az állóhelyek használatát, hogy figyelje a hazai és külföldi szurkolók viselkedését, illetve az általuk a biztonságra gyakorolt hatást.”

De legalább lehet használni az állóhelyeket. Az UEFA 1998-tól írta elő, hogy nemzetközi kupamérkőzésen kizárólag az ülőhelyi szektorokat lehet megnyitni (fő oknak az összesen csaknem 140 halálos áldozatot követelő Heysel-, illetve Hillsborough-katasztrófát jelölték meg, de azért olyan nagyon nem kapkodtak, hiszen még az időben közelebbi, sheffieldi tragédia óta is kilenc év telt el...), és azért lássuk be, nem afelé haladt a világ, hogy a rendelkezést valaha is feloldják. Nem a huliganizmus esetleges térhódítása kapcsán írom ezt, sokkal inkább azért, mert a szabályok miatt a stadionépítési alapelvekben is változás állt be. Az új létesítményekbe szinte kizárólag ülőhelyeket terveztek, a működtetők így jóval drágábban tudták eladni a jegyeket, nőtt a bevételük, emiatt aztán az egyre inkább elüzletiesedő futballvilág hatalmasságainak (tisztelet a kivételnek, mert olyan is akadt!) eszükbe sem jutottak az állóhelyi lelátórészek. Különben is, a városi legendák szerint, akik ott állnak, azokkal csak a baj van, isznak, balhéznak, minek az, amíg a tehetősebbek (nem annyira szurkolók, sokkal inkább nézők...) kifizetik a drágább belépőket, az a jó a csapatoknak. Legalábbis a kincstárnokaiknak.

A szurkolók – akikre előszeretettel hivatkoznak úgy, hogy értük van úgy összességében az egész labdarúgás – egy részének viszont nem. A Football Supporters Europe nevű szervezetet 2017-ben hozták létre 17 nemzet szurkolói csoportjai, mára pedig már több mint két tucat országból vannak tagjai. A szövetség 2019-ben a Bayern München, a Borussia Dortmund, az Eintracht Frankfurt és a Mönchengladbach szurkolói vezetésével nyílt levelet írt Aleksander Ceferinnek, az UEFA elnökének az állóhelyek visszahozatala miatt. Részben azért, mert Németországban jól működött az osztott (ülő- és állóhelyek) rendszer, részben pedig azért, mert addigra több tanulmány is bebizonyította, nem az állóhelyek vezettek a brüsszeli és a sheffieldi tragédiához. (Mondjuk ez nem volt olyan nagy meglepetés, hiszen Angliában a Hillsborough-eset után készült Taylor-jelentésben a szerző, Lord Justice Taylor az öreg pályákra, a gyenge infrastruktúrára, a huliganizmusra, a túlzott alkoholizmusra és a gyenge rendőri irányításra vezette vissza a katasztrófát.) Nem beszélve arról a zsebbe vágó kérdésről, hogy például Dortmundban a bajnokin az állóhely 12.6 euróba került, ugyanoda egy nemzetközi meccsen az ülőhely 45-be, márpedig az alacsonyabb jegyárak Németországban mindig is a futballkultúra részét képezték. Aligha véletlen, hogy Angliából a jó hangulat és a megfizethető belépő miatt turisztikai program lett a Bundesliga-meccsekre járás.

A drukkerek azonban nem csupán leveleztek, cselekedtek is. 2019 tavaszán az „Európa állni akar” (Europe Wants to Stand) transzparensek olyan találkozókon jelentek meg, mint a Dortmund–Tottenham, a Frankfurt–Inter vagy a Bayern–Liverpool. Ráadásul a klubok többsége is „odatette” magát, a Dortmund közleményben jelezte, hogy „...a megfizethető jegyárak a német szurkolói kultúra részét képezik. Egy szociális felelősségtudattal működő klub számára mindig is fontos volt, hogy a társadalom minden szegmense képviseltethesse magát a stadionban”, Hans-Joachim Watzke nagyfőnök pedig személyesen lobbizott Ceferinnél a siker érdekében. A Dortmund iparkodása érthető volt, hiszen amíg a bajnokikon 81 365-en tombolhattak a Signal Iduna Parkban, addig az európai találkozókon csak 65 829-en, és azokon épp az egyik főszereplő, a Gelbe Wand, Európa legnagyobb összefüggő, úgy húszezres lelátórésze veszett el a szabályok miatt. Attól a hangorkántól és erőtől meg azért elég sokan képesek összeroppanni.

Azonban ez, illetve az enyhébb német szabályozás magában nem lett volna elég a kontinentális sikerhez. Ahogyan az sem, hogy a francia, a holland, a skót és a walesi szövetség is enyhített. Kellett még egy nagyágyú, ha úgy tetszik, „a” ­nagygyú, Anglia segítsége. Márpedig a derék angolok felvállalták a nyitást, miután a liverpooli Spirit of Shankly nevű csoport vezetésével már 2017 óta zajlott ezért a kampány. Meggyőző volt nekik, hogy Németországban hétvégente úgy százezer drukker áll és teremt elképesztő hangulatot a stadionokban, és ezt ők is szerették volna visszahozni. A szurkolók és a klubok rengeteg önkéntes segítségével kampányoltak, tízezrek írták alá a petíciókat, kikerültek a drapériák az arénákba, sőt, a lobbisták még a miniszterelnökhöz is bejutottak. Meggyőző volt, hogy a liga felmérése szerint a 33 ezer válaszadó 94 százaléka szerette volna viszontlátni az állóhelyeket, lendített az ügyön, hogy a Ferco cég RailSeat néven „akadálymentesített” székeket fejlesztett (ami székként megfelelt az UEFA előírásainak, de egy mozdulattal állóhely lehetett belőle), így aztán öt klub, a Manchester City, a Manchester United, a Chelsea, a Tottenham és a Cardiff 2022. január elsején belevághatott a kísérleti projektbe. (Annyi kitétellel, hogy nem adhattak el több jegyet, mint ahány szék korábban elfért az adott lelátórészen.)

A visszajelzések jók voltak, de mint tudjuk, a papír mindent elbír, így aztán Nigel Huddleston sportminiszter május 15-én kiment a Tottenham–Burnley bajnokira, és tízezredmagával az állóhelyről nézte végig a találkozót. A végére már ő is tudta, ülve nem olyan jó üvölteni és énekelni, mint állva, így zöld utat adott a projekt folytatásának. „Nagy nap ez a labdarúgásnak és a szurkolóknak. Már nem az öreg teraszok térnek vissza, teljesen más világ lesz úgy, hogy a biztonság kérdését továbbra is a szívünkön viseljük” – jelentette ki.

Ez már hatott. Jöhet az európai kísérlet! „Néhány év múlva ezt a döntést alighanem már természetes fejlődésként könyvelik el, most viszont még hadd legyen az európai szurkolói mozgalom történelmi sikere” – jelentette ki Gregor Weinreich, az FSE elnökségi tagja. Persze, Watzke azért a fékre is lépett, és felhívta a figyelmet, ez még csak szűk körű esély („Az állóhelyek fontos részét képezik a futballkultúránknak. Már csak ezért is arra kérek minden szurkolót, felelősségteljesen éljen a következő időszakban ezzel az eséllyel”), de összességében nagy az öröm. Az Union Berlin például története során először játszhat majd ténylegesen hazai pályán, a Stadion An der Alten Förstereiben európai kupameccset (ott csak 4000 ülőhely akad, szemben a 18 ezer állóval), és nem kell albérletbe, az Olimpiai Stadionba költöznie. A hangulat garantált, de ha akár csak egy helyen is elszalad a ló valakivel, alighanem fuccs a projektnek. Nyilván az egész folyamatban ott lesz a média felelőssége is, hogy mire ugrik rá, mit emel ki (Angliában az egyik médium azonnal megszólaltatta a Hillsborough-katasztrófában két tinédzser lányát elvesztő, az emlékek megőrzéséért és a biztonságért kampányoló Trevor Hickst, aki kijelentette, óriási visszalépés történt), de az elvitathatatlan, hogy klubok, rendfenntartók és drukkerek csak együtt tudják sikerre vinni az ügyet.

Aztán jöhet egy még kényesebb téma, a stadionbeli alkoholtilalom kérdésének rendezése. Bár az is igaz, Tom Cruise több Mission Impossible-filmet is sikerre vitt, így elképzelhető, a drukkereknek is összejön több, egyelőre lehetetlennek tűnő küldetés.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!