ElVARratlan szálak – Deák Zsigmond publicisztikája

Először is szeretnék gratulálni két kollégámnak, Szűcs Miklósnak és Vincze Andrásnak, mert szakmai tudásuk jóstehetséggel párosult. Ők voltak azok a szerkesztőségben, akik a kezdetektől fogva kételyekkel kísérték a video assistant referee, közkeletű mozaikszóval a VAR működését és térhódítását a labdarúgópályákon. Az elején őszintén szólva mosolyogtam rajtuk, mondván, biztosan kicsit begyepesedtek a srácok, ezért ellenzik a modern lehetőséget, amely kizárja az olyan tragikomikus tévedéseket, mint amikor Vad II István a 2012-es Európa-bajnokságon alapvonali partjelzőként „kinézte” az angol kapuból a gólvonalon jól látható módon túljutott labdát. Ezzel egyrészt nem is annyira közvetve kiejtette a társ­házigazda ukránokat, másrészt lepöckölte Kassai Viktort (hiszen ő volt a „spori”, s végső soron a fő felelős a kapitális hibáért) a legmagasabb szinten működő játékvezetők polcáról.

Mi kell még ahhoz, hogy bevezessék a videóbírót? – háborogtak akkor az új eszköz hívei, részben-egészben érthetően. Kíváncsi vagyok, hogy most, tíz év elteltével mit mondanak, mert a közben általánossá váló VAR-nak is van sajnos bőven hátulütője, sőt kreált új gondokat, bajokat.

Akárhogy is, a gépi segítségtől azt várjuk, hogy ne rontson, de legalább hasonló kaliberűeket ne, mint mi, gyarló emberek. Erre mi történt például a szeptember 11-i Juventus–Salernitana olasz bajnokin? A hajrában, 2–2-es állásnál Arkadiusz Milik szöglet utáni fejesét azért érvénytelenítették a videóbírós rendszerrel, mert Leonardo Bonucci középen a labda útjában lesen állt, és ezt még vonallal meg is erősítették. Csakhogy a VAR képén nem szerepelt a pálya szélén tartózkodó Antonio Candreva, aki fél méterrel közelebb helyezkedett az alapvonalhoz, mint Bonucci, vagyis szó sem lehetett lesről. Mégis miképpen fordulhat elő az ilyesmi? A helyi játékvezetők szervezete enyhén szólva érdekes magyarázatot adott a történtekre: „A mérkőzés VAR-szobájában ülők az összes olyan képanyagot megvizsgálták, amelyre lehetőségük volt, és azok alapján egyértelmű lesállást állapítottak meg. Az a kép, amely a találkozó után bejárta az internetet, a VAR-szobában ülők számára nem volt elérhető.”

Tessék? Már miért ne lett volna elérhető? Milyen az az „összes” képanyag, amelyik levág néhány fontos szereplőt, konkrétan játékost a perdöntő beállításról? Akkor minek az egész méregdrága hiper-szuper szisztéma? Továbbmegyek: egy rutinosan vonalban helyezkedő, éles szemű partjelző (elnézést, de az asszisztens megnevezés egyszerűen nem áll a billentyű­zetemre...) simán átlátta volna a szituációt, és engedi az akciót. Ám a VAR – s ez már nem egy „örökölt”, hanem újonnan kialakult probléma – egyszerűen kiölte a partjelzőkből és a vezetőbírókból a felelősség vállalását. Szaladgálnak ide-oda, vagy belefújnak a sípjukba, és felemelik a zászlójukat, vagy nem, de inkább nem, mert úgy vannak vele, majd rászólnak a fülükre, ha akad valami gikszer. Így viszont ugyan mi szükség van rájuk? Ráadásul a VAR bakija olyan, mint az övék: következmények nélkül marad. Legalábbis az említett Serie A-eset után az olasz liga sietve jelezte, fellebbezésnek és újrajátszásnak nincs helye, mert a VAR tévedése is játékvezetői hibának számít.

Oké, ezt kiveséztük, az új rendszer tud akkorát hibázni, mint a játékvezető, ráadásul „elgyengíti” a bírók döntéshozó képességét, hajlandóságát. Ám ha legalább segítené a futball annyit emlegetett szellemiségét, a támadójátékot... Dehogy. Higgyék el, teljesen átlagos lelkiállapotban ültem le október elején a tévéfotelbe az RB Leipzig–Celtic Bajnokok Ligája-meccs elé, hogy aztán tikkelő szemmel, idegesen pattanjak fel onnan. Az alaphangot nyilván Gulácsi Péter sajnálatos sérülése adta meg, ám utána már a videó- és az igazi bírót kárhoztattam. Régen láttam olyan csodálatos akciót, amelynek végén vezetést szereztek a lipcseiek, erre hosszas hezitálás után visszavonták a gólt, mert Christo­pher Nkunku cipője hegye állítólag (a kimerevített fotón nem látszott) 1 (!) milliméterrel előbbre volt a védőnél. Ez most komoly? A szünet után Szoboszlai Dominik bombázott a bal alsó sarokba, Joe Hart akkor sem ért volna oda, ha ágyúból lövik ki. Erre mi történik? Megint hosszas elemezgetés, kihívták a játékvezetőt megnézni a szituációt, aki nem adta meg ezt a találatot sem, mondván, André Silva lesen helyezkedett. Persze, ez nem is volt kérdés, de lehajolt a lövés előtt, a kapus mindent látott, nem akadályozta senki, egyszerűen védhetetlen lövést kapott. Jellemző módon Hart sem reklamált, pedig 35 éve, 75 angol válogatottsága minden rutinjával megtehette volna, ehelyett csak kikotorta a labdát a hálóból, s dobta előre a középkezdéshez. Aztán csodálkozott, hogy ők jönnek les miatti szabadrúgással…

A videóbíró abból szempontból igazán demokratikus, hogy a hús-vér bírókhoz hasonlóan a világon mindenütt tud galibát okozni, nézzünk tehát hazai példákat, az egyszerűség kedvéért a legnépszerűbb és momentán legjobb csapat, a Ferencváros szereplésével, mert rá sokan figyelnek. Amikor a Fradi az NB I-ben kikapott Kecskeméten (jogosan, teszem hozzá), egyszer csak kiírták az eredményjelző táblára, hogy nem működik a VAR. Egy időre visszatértünk tehát a múltba, már ami a döntési mechanizmust illeti, s mit ád az ég, éppen ekkor fújt be Karakó Ferenc játékvezető egy enyhén szólva véleményes büntetőt, természetesen ezúttal kontroll és érdemi felülvizsgálat nélkül. Túl nagy igény lenne, hogy ha már vaskos tízmilliókért ki kellett építeni a rendszert, akkor ne romoljon el a mérkőzés alatt, vagy ha elromlik, javítsák ki gyorsan? Úgyis sokat áll miatta a játék, ezt a néhány percet is ki lehetett volna bírni. A zöld-fehéreket múlt vasárnap Mezőkövesden is váratlan vereség érte, vagy ahogyan Kubatov Gábor klubelnök írta találóan: „VARatlan vereség...” Nem véletlenül, mert két kísértetiesen hasonló szituáció után a kövesdi gólt megadták, a fradistát nem. Az előbbi jogosnak tűnt, és a játék szellemével is egyezett (nehezen eldönthető esetben a támadók legyenek inkább kedvezményezettek, legalábbis szerintem), az utóbbi éppen ellenkezőleg. Ráadásul ezúttal a VAR-szobában tevékenykedők kihívták Bognár Tamás játékvezetőt, ugyan, nézze már meg a szitut, mert ők nem vállalják a döntés ódiumát. Miért is nem? Mennyivel látott többet Bognár a pálya szélén? Semennyivel, viszont kénytelen-kelletlen ítélt valahogy, de az biztos, hogy nem objektív alapon (hacsak nincs beépítve valami a retinájába, mert a közvetítés alapján milliméterekről lehetett szó). S ezúttal nem olyasmi történt, amiért valóban érdemes kihívni a bírót, mondjuk, figyelmen kívül hagyott egy gyanús esetet, amit viszont a VAR-osok kiszúrtak. Leginkább arra tudok gondolni, hogy mivel Bognár eredetileg lest fújt, úgy vélte, ha a videós kollégái nem biztosak az ellenkezőjében, akkor inkább ragaszkodik az eredeti ítéletéhez, hiszen önérzet is van a világon…

Valószínűleg sohasem tudjuk meg az igazságot, mert a labdarúgásban a játékvezetői döntésekről gyakorlatilag nincs semmilyen visszacsatolás, ami – erről is értekeztem már többször – szerény véleményem szerint tarthatatlan. Az amerikai futballban a bíró mikrofonnal a szája előtt magyarázza meg, mit miért ítél, ráadásul ott a játékmegszakítások is megszokottak, sőt, gyakorlatilag a meccs szerves részei, ellentétben a focival. Esetleg még azt mondhatnánk pozitívumként, hogy legalább a gép nem tud csalni, de mivel emberek működtetik, ezt sem merem jó szívvel leírni. Maradjunk abban, hogy bőven vannak még elVARratlan szálak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!