A Hivatalnak packázásai – Malonyai Péter publicisztikája

JOGI FELKÉSZÜLTSÉGGEL IS nehéz eligazodni az Európai Unió bíróságának határozatán, mely szerint az uniós szabályokkal ellentétesnek ítélte az UEFA törekvését, hogy megakadályozza az Európai Szuperliga (ESL) létrejöttét.

JOGI FELKÉSZÜLTSÉGGEL IS nehéz eligazodni az Európai Unió bíróságának határozatán, mely szerint az uniós szabályokkal ellentétesnek ítélte az UEFA törekvését, hogy megakadályozza az Európai Szuperliga (ESL) létrejöttét.

Tudják, ez az a tervezett sorozat, amely a legjobb csapatokat kiemelné az UEFA – ezzel a Bajnokok Ligája – fennhatósága alól. A középpontban persze hogy a pénz áll, magyarán: hová kerülnek a bevételek. Az ötlet 2021-ben került napvilágra, első körben 12 klub, a legnagyobbak pártolták az ötletet, a PSG és a Bayern München még gondolkodott, hogy aztán a különféle politikai és társadalmi (drukkerek) tiltakozások után maradjanak hárman (Real Madrid, Barcelona, Juventus). Pontosabban ketten, mert a nyáron a Juventus is kihátrált. Hivatalos közleményében „jószolgálati gesztusnak” titulálta a lépést, ám azért nyilván közrejátszott, hogy akadtak az UEFA által is megbélyegzett pénzügyi visszásságok a klubnál.

Többen vallják, hogy a bírósági döntés nyomán szabad utat kapott a Szuperliga, erről azonban szó sincs. A határozat ugyanis csak azt mondja ki, hogy az UEFA esetleges lépései (kizárások) ütköznek az unió versenyszabályzatával, a döntés előtti konzultációk alapelve az volt, hogy a sportban az érdemek fontosabbak, mint az állandóság. Így aztán az UEFA nem tehet semmit, ha versenysorozatának konkurense akad.

Szépen hangzik, ám azért nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen tőkeerő vetélkedik tőkeerővel, s vele befolyásolási képesség befolyásolási képességgel. Nálam jelzés, hogy különféle dokumentumaiban az UEFA a mosolyt fakasztó pénzügyi fair play helyett immár a „pénzügyi fenntarthatósági szabályozások” elnevezést használja. A „fenntarthatóság” kitétel ártalmatlan, a „fair play” pedig kötelez, hiszen van morális sugallata. Ugyebár.

De vissza a lényeghez. Azt már rögzítettem, hogy zöld jelzésről szó sincs a Szuperligánál, de a lehetőség él. Azt pedig jó tudni, hogy a pénzügyi hátteret jelentő JP Morgan bankóriás az induláshoz ígért négymilliárd eurót nem támogatásként, kölcsönként folyósítaná a tervezetet középpontba állító A22 Sports Management cégnek. Amelynek jelmondata: „Ingyenes. Becsületes. Jobb a futballnak” („Free. Fair. Better for football”). Úgy éljen a muszka cár, de már rég halott! – volt a fordulat nálunk otthon, de ez csak az én ellenérzésem.

Ami alapvetően hivatal (Hivatal!) elleni. Esetünkben az az érdekes, hogy a Szuperligát 64 férfi és 32 női csapattal indítanák el, hogy működjön, ahhoz persze hogy szervezet kell. Mint ugyebár most az UEFA... Nem folytatom, a következtetés egyértelmű.

Az pedig szintén rombolja az esetleges illúziókat, hogy a New York Times szerint a FIFA elnöke, Gianni Infantino már 2019-ben tárgyalt a klubokkal, amelyeknél nyilván tudták, hogy a Bajnokok Ligájából való kiváláshoz mindenképp kell egy fajsúlyos háttértámogató. A lap azt is írja, a szakadárok ugyanakkor megígérték, hogy cserébe partnerek lesznek a klubvilágbajnokság reformjában. Igaz, nem igaz, mindenesetre tény, hogy 2025-ben már 32 csapatos lesz a klubvébé, és csaknem egy hónapig tart majd.

Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatom, de akármi is lesz, a futballisták kiszolgáltatottsága tovább nő. Leginkább a terhelés miatt, hiszen senkit sem érdekel az íróasztalok mögött, hogy az emberi szervezetnek korlátai lehetnek. Még azt sem mondom, hogy a pénz a legfontosabb, pontosabban csak annyiban, hogy fajsúlyos jelenlét nélkül egy klub sem tervezhet növekvő bevételt – fogalmazok árnyaltan.

Ugyanakkor nem újdonság, hogy a Hivatal intézkedései keresztbeverik a sportot. Hogy hozzánk közelebb álló példát hozzak, ott volt Puskás Öcsi, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán (említem a legnagyobbakat) és a többiek FIFA-eltiltása 1957-ben, ráadásul elsőre határozatlan időre. Ne feledjük, kifejezetten politikai okai (és nem súlyos sportszerűtlenség például) voltak a magyar szövetség megkeresésének, a FIFA pedig partnerként szegődött a megbélyegzéshez. Miközben egyetlen (sport)szövetség sem hatóság, mégis úgy viselkedik. Még senki sem indított, úgymond, próbapert akkor, amikor az edzőnek megtiltják, hogy leüljön a kispadra, elvégre a munkavégzéstől tiltják el, miközben nem ők a munkaadók. Jöhetnek nekem mindenféle alapszabállyal, a benne foglaltak a jogszabályi hierarchiában sehol sincsenek például a munka törvénykönyvéhez képest.

Mintha megszokta volna a sport, hogy ráül a Hivatal. Egy Rio de Janeiró-i bíróság decemberben eltávolította hivatalából Ednaldo Rodriguest, a brazil futballszövetség elnökét a megválasztásakor tapasztalt szabálytalanságok miatt, a legfelsőbb bíróság megerősítette a döntést, amelyben felhatalmazta a brazil sportbíróság elnökét, hogy szervezze meg a korrekt elnökválasztást. A FIFA válasza nem késett, azonnal közölte, hogy nem tűr beavatkozást tagszövetségei ügyeibe, hiába a brazil törvények, ha érvényesítik őket, Brazíliát kizárják a FIFA soraiból.

Mondhatnak nekem akármit, de a szövetségek igencsak eltávolodtak a sporttól. Érdemes megnézni a vezető testületeiket. Az UEFA honlapja 26 tisztségviselőt tár elénk, de mindössze hárman vannak, akiknek figyelemre érdemes a futballmúltjuk. Ilyen a lengyel Zbigniew Boniek (világbajnoki bronzérmes, BEK-, KEK-győztes), a grúz Levan Kobiasvili (100-szoros válogatott) és a walesi Laura McAllister (24-szeres válogatott). Nem sok.

De itthon sem jobb a helyzet. Az MLSZ 1901-ben alakult, a klubok hozták létre, s természetesen az elnökségben is a csapatok képviselete dominált. Teltek-múltak az évek, de még fél évszázada (1974) is 11 olyan honfitársunk szerepelt a 25 tagú elnökségben, aki letett valamit az asztalra a sportágban: Barcs Sándor, Baróti Lajos, Berzi Sándor, Bozsik József, Csanádi Ferenc, Hoffer József, Illovszky Rudolf, Sebes Gusztáv, Sós Károly, Szepesi György, Zsolt István. Napjainkban pedig Nyilasi Tibor a kakukktojás. Ami pedig a FIFA-t és az UEFA-t illeti, mindeddig nem volt olyan elnöke egyik testületnek sem, akit a pályáról is ismerhettek a kívülállók.

Azaz, a világszervezetnek egy akadt: Sir Stanley Rous, aki játékvezetőként tette le a névjegyét, mielőtt sportvezető lett volna. A FIFA elnökeként (1961–1974) úgy emlékeznek rá, hogy vezetőtársaival mindent a játéktér történései felől közelítettek meg. Utódját, Joao Havelange-ot addig nem ismert korteseszközöket felvonultatva választották meg – ezen értsünk, amit akarunk. Frankfurtban nem csupán elnökváltás történt, hanem új éra kezdődött. Havelange korszakos mondata: „A multinacionális vállalatok bekapcsolásával kívánjuk programunkat megvalósítani”. Így indult a pénz uralma, ami – ezt sem árt tudni – behatárolta a szakmai fejlődést is, hiszen rengeteg a meccs, s két játék között leginkább csak regenerálódásra lehet idő, építkezésre alig. Az pedig egyáltalán nem mellékszál, hogy Havelange-nak és utódjának, Sepp Blatternek korrupciós ügyekben kellett védekeznie.

Uralkodik tehát a Hivatal, persze nem csupán a futballban. Az öttusázók ugyebár csúszni-mászni (szó szerint) is hajlandók a NOB kegyeiért, miközben senki sem tiltja meg nekik, hogy hagyományos, tehát lovaglást is felölelő viadalokon küzdjenek meg egymással. Csak úgy. Mert öttusázók és nem – NOB-gladiátorok. Ám ez csak álom, mert suba a subához, guba a gubához, pénzt csak akkor adnak, ha rajta van az ötkarikás pecsét.

Megoldást nem tudok, nincs is. Inkább menjenek színházba, nézzék meg, mondjuk a Hamletet, ugyanis a dán királyfi William Shakespeare jóvoltából szebben mondja, mint én:

„Mert ki viselné a kor gúnycsapásit, / Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét, / Utált szerelme kínját, pör-halasztást, / A hivatalnak packázásait, / S mind a rúgást, mellyel méltatlanok / Bántalmazzák a tűrő érdemet.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!