Január elsejével nemcsak új év kezdődött, hanem a csapatsportágak többségében új átigazolási időszak is. Elsősorban a futball téli őrülete kerül ilyenkor kirakatba, de amellett, hogy sűrű frissítésekkel követhetjük nyomon a topbajnokságok, az együttesek és játékosok pávatáncát, a „póriasabb” vidékeken felvetődő újdonságok is rendre utolérnek. Nyilván a jólértesültség képzetét keltve ilyenkor a labdarúgás iránt érdeklődő hírfogyasztóban, ami persze nem több illúziónál, hiszen egy-egy klubcsere mögött ezernyi beláthatatlan kanyar, záróvonalon zajló előzés húzódik meg. Miután pedig felszáll a fehér füst, többnyire kiderül, hogy az illető futballista igazából mindig is „abba” az egyesületbe tartott, ahol végül kikötött, jólneveltségből, no meg jól felfogott érdekből persze meghallgatott más ajánlatokat is, de igazán őszinte érdeklődést csakis „onnan” érzett. Ahol nem egy játékost kerestek bizonyos posztra, hanem egyenesen „őt” akarták, és ez, beláthatjuk, óriási különbség.
Előfordulhat, hogy a rutintalanabb érkezők ilyenkor már az új állomáshelyen való hivatalos bejelentés, bemutatás előtt kirukkolnak a hírrel különböző közösségi fórumokon. Van, aki az új csapat szurkolótáboránál tesz tisztelgő „látogatást”, más a korábbi klubnak, az ottani környezetnek köszöni meg a törődést, amely nélkül ma sehol sem lenne. Alapvetően szép emberi gesztusokként is kezelhetjük ezeket, egyébként is ronda dolog a hálátlanság, még akkor is, ha esetleg némi ajtócsapkodás közepette ért véget a korábbi „házasság”. A kapkodókkal ilyenkor előfordul, hogy az új munkaadó visszakozásra szólítja fel, a visszavont üzenetek pedig máris újabb találgatások táptalajául szolgálnak. Miszerint az utolsó métereken egy még csábítóbb ajánlattevő bukkant fel, vagy az érkező futballista egészségügyi problémákkal küszködik, szélsőségesebb esetben a klub arculatába nem illik bele az új játékos múltjában fellelhető egyik-másik megnyilvánulás.
Tekintve, hogy a történéseknek még igencsak az elején járunk, korai máris átigazolási rekordösszegekről beszélni. A nagy szappanoperák vélhetően még csak ezentúl jutnak el a feszültség tetőzéséhez, ebben a pillanatban legfeljebb annyit érdemes rögzíteni, hogy a mostani idény első szerződtetési időszakában, azaz tavaly nyáron Declan Rice 116.6 millió eurós átigazolási díja jelentette a rekordot, ennyit fizetett az Arsenal az angol védekező középpályásért a West Ham Unitednek. Az sem meglepő adat, hogy abban a periódusban a Premier League-ben költötték el a legtöbbet, több mint 2.8 milliárd eurót, ami hatalmas egyéni durranások nélkül is új csúcsot jelentett. Ebben a folyamatban mi, magyarok is érdekeltek voltunk, hiszen magyar rekord is született a nyáron: korábbi csúcsát túlszárnyalva Szoboszlai Dominik 70 millió euróért szerződött Liverpoolba. Ezzel máris újabb ezrekkel nőtt a „kormoránok” távoli híveinek száma, és külön öröm, hogy a magyar válogatott csapatkapitányát máris a PL legjobb igazolásai közé sorolják.
A téli kontraktusok egyik mozgatórugója jellemzően a hirtelen támadt lyukak betömésének sürgető késztetése. Az őrülten sűrű program év végére máris rengeteg áldozatot szed, őket sürgősen pótolni kell az innentől kezdve döntő szakaszukba forduló bajnokságok jó zárása érdekében. Az idén plusz kényszerítő tényező is felvetődött: a pénteken kezdődött Ázsia és a szombaton rajtoló Afrika-kupa fájdalmas réseket ütött több csapat hadrendjében, a jelenséget nagy tekintélyű menedzserek egész sora fájlalja és kritizálja. A kontinentális bajnokságok nyomása alatt megjelent a hiánypótló, tűzoltó jellegű játékosszemle, illetve szerződtetés. A román futball kategóriájában rekordot jelentő összegért – 25 millió euró plusz hatmillió euró értékű egyéb, utólag életbe lépő bónuszok – a Genoától a Tottenhamhez szerződő 21 éves, 13-szoros válogatott védőt, Radu Dragusint ugyan már korábbról kerülgette a londoni klub, de a játékos menedzsere szerint a végjátékban felbukkant a Bayern München ajánlata is. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy legyen kivel pótolni az említett kontinentális tornákra eltávozó két középső védőt, a dél-koreai Kim Min Dzsét és a marokkói Nusszair Mazrauit. Hiányuk annyival is súlyosabban hat, hogy egy másik, hasonló pozícióban bevethető védő, a holland Matthijs de Ligt is sérült, így Thomas Tuchel vezetőedző csak a hullámzó teljesítményt nyújtó francia Dayot Upamecanóval számolhat.
Illetve most már a Tottenhamből kölcsönbe érkező angol Eric Dierrel is, akit bagóért, mindössze négymillió euróért szerzett meg a bajor klub. Nem is palástoltan azért, hogy az elkövetkező kritikus hónapban legyen bármikor bevethető középhátvédje. Nem tudom bizonyítani, de meggyőződésem, hogy a korábbi londoni csapattárs, az aktuális idényben a Bayernben brillírozó Harry Kane is tett annak érdekében, hogy a honfitársra essen a bajorok választása. a müncheniek anyagi körülményei bőven engedélyezik, hogy akár egy hónap múltán garantáltan a kispadon ücsörgő embert fizessenek. Persze nem túl sokáig, Dier esetében csak 2025 nyaráig, ami önmagában is jelzi, hogy az angol hátvédben sem hosszú távú megoldást nem látnak, sem különösebben értékes „csereárunak” nem tekintik.
A Bayern amúgy egy évvel korábban eljátszott már egy hasonló miniprodukciót, amikor a lábát elsíző Manuel Neuer helyére sürgősséggel szerződtette Yann Sommert. A svájci válogatott játékos akkor kétéves szerződést írt alá, ami elégnek tűnt ahhoz, hogy helyettesítse Neuert, majd csereként is megfelelő alternatíva legyen. A kapus hozta is a várt minimumot, 2023 nyara óta pedig már az Internazionale színeiben igyekszik még kicsavarni, amit lehet egy amúgy tiszteletre méltó, kétségtelenül végéhez közeledő pályafutásból.
Az európai topbajnokságokban többnyire február elsején záruló átigazolási periódus minden bizonnyal tartogat még érdekes epizódokat, bár a klubváltással „piacoló” igazi nagyágyúk kevés valószínűséggel kelnek el hasonló „szükségállapotos” időkben. Mbappéról, Haalandról és társairól minden bizonnyal még rengeteg tuti értesülést olvashatunk az idény végéig, ám hogy az új brazil csodacsatár, a 18 éves Vitor Roque 40 milliós vételára – ennyiért vitte a Barcelona, momentán leginkább azért, nehogy más elhappolja az orruk elől – lekerül a lista éléről, még a nevezett „űrlények” nélkül is borítékolható.
A legkevésbé sem szeretnék moralizálni, de azért nem hallgatom el, hogy vannak szempontok, amelyekhez vélhetően addig ragaszkodom, míg arra mandátumot kapok a legfelsőbb fórumtól. Változatlanul rokonszenves az a klub és játékos, amely/aki nem a pillanatnyi érdek által vezérelve, néhány százezer, rövid távon bezsebelhető euróért szerződtet/szerződik. Még akkor is, ha csak innen, a sajtószektorból szembesülve helyzetekkel és sorsokkal nem szállnék vitába az „egy életem, néhány játékosévem van” típusú elvekkel.
Annak igazi okát, hogy az újdonsült Tottenham-védő, Dragusin miért nem rohant az első járattal Münchenbe, talán sohasem tudjuk meg. Kapott is hideget-meleget, például, hogy épeszű ember nem utasít vissza Bayern-ajánlatot, a hasonlóan gondolkodó német sajtós kollégák is csak néztek ki a fejükből, amikor a román London felé fordult.
De aligha kell attól tartania, hogy soha vissza nem térő lehetőséget fújtak el a januári jeges szelek. Már egy közepesen sikeres Európa-bajnokság is sok tekintetben módosíthatja bármelyik labdarúgó státusát. A tűzoltásra szerződtetett futballisták pedig a tavasz folyamán elkezdhetik árulni önmagukat.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Fb-borítókép: Radu Dragusin, a Tottenham labdarúgója – még a Genoa szerelésében (Fotó: Getty Images)