Tessék választani – sikerkönyv a magyar futball felejthetetlen 90 perceiről

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 18:58
Nincs olyan futballdrukker, aki ne őrizne az emlékezetében maradandó meccsélményeket, hogy aztán az idő múlásával még egy rossz beadás, lecsúszott lövés is legendássá váljék. Ám lehet-e mondani több száz mérkőzésre, hogy felejthetetlen? Nem, de Rejtő László, Lukács László és Szepesi György könyvének nem is ez a célja.

Nincs olyan futballdrukker, aki ne őrizne az emlékezetében maradandó meccsélményeket, hogy aztán az idő múlásával még egy rossz beadás, lecsúszott lövés is legendássá váljék. Ám lehet-e mondani több száz mérkőzésre, hogy felejthetetlen? Aligha, így aztán Rejtő László, Lukács László és Szepesi György könyve, a Felejthetetlen 90 percek nem számíthatott arra, hogy minden egyes felidézett válogatott találkozót őrzi a szurkolói emlékezet.
Nincs olyan futballdrukker, aki ne őrizne az emlékezetében maradandó meccsélményeket, hogy aztán az idő múlásával még egy rossz beadás, lecsúszott lövés is legendássá váljék. Ám lehet-e mondani több száz mérkőzésre, hogy felejthetetlen? Aligha, így aztán Rejtő László, Lukács László és Szepesi György könyve, a Felejthetetlen 90 percek nem számíthatott arra, hogy minden egyes felidézett válogatott találkozót őrzi a szurkolói emlékezet.

Nem is kellett, már csak azért sem, mert a könyv három kiadást számlál. Az elsőben (1964) a magyar futballválogatott 400. hivatalos meccse szerepel határként, másodszorra (1974) 475-nél állt meg a számláló, harmadszorra (1977) 509-nél. Persze az akkori összesítés szerint, mert – szövetségi hatáskörben felülírva a múltat – ebben a pillanatban már 974 a szám.

Életkoránál fogva mindhárom szerző már drukkolhatott például a magyar válogatott elveszített 1938-as vb-döntőjén (Olaszország 2:4) a rádiókészülékek előtt, a második, mindmáig fájdalmas elveszített fináléról (1954: NSZK 2:3) pedig Lukács (Szabad Ifjúság) és Szepesi (Magyar Rádió) a helyszínről számolhatott be, Rejtő pedig a Népszava rovatvezetőjeként dolgozott. Az pedig a három kiadásban közös, hogy mindannyiszor az Aranycsapat klasszisa, az akkor 100-szoros (azóta már 101-szeres) Bozsik József írt előszót, saját pályafutásából kiindulva: „Jobb, megfelelőbb körülmények között készülhettünk a mérkőzésekre, s korántsem voltak olyan gondjaink, mint azoknak a játékosoknak, akik a felszabadulás előtt képviselték hazánk színeit. Ezért én ugyanolyan nagyra értékelem a régi magyar válogatott eredményeit, mint az 1945 utániakat. És még valami: az egykori nagy játékosok készítették elő a mi sikereinket, hiszen az ő eredményeik, az ő példájuk vonzott bennünket is a grundokra, később a pályákra, a kemény edzésekre, hogy azután a válogatottak mezét is magunkra ölthessük.”

Generációknak örök emlék: a magyar–brazil (3:1) 1966-ból, Farkas János góljával (Fotó: AFP)
Generációknak örök emlék: a magyar–brazil (3:1) 1966-ból, Farkas János góljával (Fotó: AFP)

 

Némi politikai áthallás érezhető az 1964-ből idézett sorokból, amelyeket a következő két kiadás csak kevéssé módosított. Ami viszont máig ható: „Gondolkozzunk el tehát sikereinken, kudarcainkon, vonjuk le a tanulságokat s merítsünk új erőt a szép gólokból, a felejthetetlen győzelmekből!”

Az egyes mérkőzésekhez némi kommentárt fűznek a szerzők, a nekem talán legkedvesebb meccshez, az 1966-os világbajnokság magyar–braziljához (3:1) például ezt írták a magyar válogatottról: „Sem azelőtt, sem azóta nem látott szuperprodukcióval teljesen szétzilálta a brazilokat, és az újságírók már ekkor – tulajdonképpen a vb kezdetén – ennek a találkozónak ítélték a legjobb mérkőzés címet. A liverpooli álomdélután hőse Albert Flórián volt, aki élete legjobb játékával vezette győzelemre a csapatot.” 

Egyetértek, még úgy is, hogy a liverpooli Goodison Parkban este fél nyolckor kezdődött a meccs.

Az 1938-as vb-n Szabó, Takács, Sárosi, Toldi, Vincze „játékban”
Az 1938-as vb-n Szabó, Takács, Sárosi, Toldi, Vincze „játékban”


Most, hogy az olaszok ellen játszott legutóbb a válogatott, érdemes idézni a sportújságíróként és humoristaként is remek Tabi László szösszenetét 1938-ból:
„– Mondja, fogok én még magyar győzelmet látni tétért az olaszok ellen?
– Hány éves ön?
– Harmincöt.
– Egészséges?
– Mint a makk.
– Akkor remélhet…”

Olyannyira, hogy tétmeccsen 1952-ben az olimpián és 1953-ban Rómában 3:0-ra nyertünk. Aki akkor született, most 69 éves.

Remélhet?

(Rejtő László, Lukács László, Szepesi György: Felejthetetlen 90 percek, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1964)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 8-i lapszámában jelent meg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik