Edzőforradalom – Moncz Attila publicisztikája

Bevallom, azóta, hogy a gyeplabda-válogatottal csapatfőnökként világbajnoki címeket szerző Bernhard Peters nem egészen egy évtized alatt világszintű utánpótlásbázist rakott össze a Hoffenheimnél, illetve egy ideig Joachim Löw szövetségi kapitány szakértői stábjában dolgozott, sok őrültséget hajlamos vagyok elhinni a német futballról. De hogy egy csődbe ment autókereskedésnek köze legyen a német edzői forradalomhoz, az nehezen ment. Pedig Christian Heidel csak azt követően lett főállású menedzser a Mainznál, hogy 2005-ben tönkrement az általa másfél évtizede vezetett szalon. 1992-től egészen addig ingyen és bérmentve végezte a munkáját sportszakmai főnökként, megismertette a világgal Jürgen Kloppot, de a mai modern német edző prototípusával 2009-ben, öt nappal a bajnoki rajt előtt jelentkezett, miután elege lett Jörn Andersen szerencsétlenkedéseiből.

Kinevezte a Mainz vezetőedzőjének a jelentős futballmúlttal nem rendelkező, az utánpótlásvonalról érkező, a taktika iránt elkötelezett, harmincas éveiben járó Thomas Tuchelt. Ma már ő a példaképe a Bundesligába 2015-től berobbanó, hasonló tulajdonságokkal megáldott edzőgenerációnak. A Mainz, Dortmund, PSG pályaívet figyelembe véve megérdemelten.

Jelenleg a tizennyolc Bundesliga-csapatból ötnél (Augsburg: Manuel Baum; Hoffenheim: Julian Nagelsmann; Mainz: Sandro Schwarz; Schalke: Domenico Tedesco; Werder Bremen: Florian Kohlfeldt), dolgozik olyan edző, aki megfelel a „tucheli” kritériumoknak. A másik négy topliga nyolcvan kispadjából kettőn ül negyven évnél fiatalabb vezetőedző, közülük Roberto De Zerbinek (Sassuolo) van futballmúltja, Julio Velázqueznek (Udinese) nincs.

De vissza Németországba, ahol már tendencia a fiatal edzők felé fordulás. Ha tűzoltásról vagy megbízható iparos munkáról van szó, már nem a Schaafok, Slomkák, Magathok az első számú jelöltek, hanem az utánpótlásvonalon dolgozó fiatalok. „A sportigazgatók nem szimpátia, egyszerűség vagy kor alapján döntenek. A minőség számít. A szaktudás, illetve a tudás átadásának képessége, a kompetencia, az emberismeret és az emberek irányításának képessége, a médiamunkában való erősség. A fiatal edzők kiválasztását a legtöbbször csak úgy tudják bírálni, hogy azt mondják rájuk, tapasztalatlanok. De hát hajdan Hitzfeldnek, Rehhagelnek vagy Heynckesnek is le kellett ülnie első alkalommal a kispadra. Őket akkor miért nem pécézték ki a tapasztalatlanságuk miatt?” – írta elemzésében Reinhard Rehberg, az Allgemeine Zeitung szakértője.

Csakhogy a mai fiatalok sokkal tapasztaltabbak, Tuchel anno bajnok volt a Mainz U19-es csapatával, Nagelsmann ugyanezt már 26 évesen elérte a Hoffenheimmel, de ha átlépünk a határon, és megnézzük a Huddersfielddel évek óta csodákat művelő David Wagnert, ő is a Hoffenheim, illetve a Dortmund utánpótlásánál pallérozódott. Tudják, hogyan kell bánni egy olyan stábbal, amelyben van videoelemző, van scout (magyarul: megfigyelő, játékosfelkutató), erőnléti edző, fizioterapeuta, kiváló a retorikájuk, és több játékrendszerben is otthonosan mozognak. A sportigazgatók pedig kiemelik őket. Igaz, ahogyan Hans-Joachim Watzke, a Dortmund elnöke elismerte, ezt alapos megfigyelési folyamat is megelőzi, ma már az ifiedzőket is rendszeresen „scoutolják”. Vagy első kézből szereznek tapasztalatot a jelöltjükről, mint tette azt Heidel Tedescóval: „Domenicóval egy ifimeccsen találkoztam, amelyet tükörsimán elvesztettünk. Azt gondoltam róla, ő a csapat tizenkettedik játékosa…”

Az eredmények pedig? Nagelsmann már 2016-ban az év edzője volt, most pedig a BL-re készül a Hoffenheimmel, Tedesco fél év alatt perspektívát, majd bajnoki ezüstöt adott a Schalkénak, Baum jó ideig az Európa-liga-indulás határán egyensúlyozott az Augsburggal, Kohlfeldt növekedési pályára állította a Werdert, a most éppen munkanélküli Hannes Wolf pedig visszavezette az élvonalba a VfB Stuttgartot.

Nem akarok idealista lenni, ezért leírom, vannak, akikkel befürödtek, akadnak, akik kulturáltan, illetve mások, akik idegből, a saját pecsenyéjüket féltve bírálják a rendszert. A Kicker sportmagazin korrekt elemzésében úgy fogalmazott, hogy az új edzőgeneráció otthon igen, nemzetközi összehasonlításban viszont még nem tette jobbá a csapatokat – elsősorban az angol, a spanyol és az olasz együttesekkel szemben. A fő gond az, hogy egyiküknek sincs még tapasztalata a többletterheléssel, ennek talán leglátványosabb jele volt, amikor tavaly Nagelsmann a Braga, a Ludogorec és a Basaksehirspor társaságából képtelen volt továbbvinni a Hoffenheimet az Európa-liga csoportköréből.

A középkategóriás bírálatok közül Berti Vogtsét, az egykori szövetségi kapitányét emelném ki, aki azt mondta, „a fiatalok közül még senki sem nyert semmit, illetve senkiből sem faragott világklasszist”, a non plus ultra kritikus pedig Mehmet Scholl. A Bayern korábbi klasszisa a „Mehmets Schollplatten” (közepesen borzalmas szójáték, Mehmet lemezeiként lehetne fordítani) már tavaly azt mondta, „a Tedescók, a Wolfok kinőnek a földből, a német futballt pedig keserű csalódás éri”. Úgy vélte, a „tini trénereket” a játékosok helyett csak a rendszer érdekli, irtják a sztárokat, leszoktatják a fiatalokat a cselezésről, nem tanítják őket, viszont embereik „tizennyolc rendszerben tudnak hátrafelé futni és fújtatni. (…) A végére csak egy tisztára mosott massza marad, amely eredményes lesz ugyan, de a legnagyobb sikerek elkerülik. Minél tovább nézem az edzőképzőt a legjobb jegyekkel záró jelöltek arcát, a tipikus eminensarcokat, akik magukba szippantották a kurzusokon elhangzottakat, egyre inkább feláll a hátamon a szőr. Náluk a taktika mindenekfelett áll, ők laptopedzők. A csúcsfutballról beszélnek, holott ők maguk sohasem játszottak azon a szinten” – mondta Scholl, aki egyébként felnőtt gárdát sohasem irányított. Jürgen Klopp tömören replikázott: „Itt csapatot kell vezetni, nem pedig csapatban játszani. Ez óriási különbség.”

Hozzátenném, 77 másodpercen múlt, hogy itt és most határon túl átívelő cáfolattal is szolgálhassak Scholl nyilatkozatával kapcsolatban, méghozzá egy igazi „laptopos” bevonásával… A Salzburg a múlt szerdán ennyi idő alatt adta le a második félidőben kétgólos előnyét a Crvena zvezda ellen, és bukott el sorozatban a tizenegyedik alkalommal is a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Pedig ha feljut, újabb fiatal német edző, Marco Rose dicsőül meg (hazai pályatársaival ellentétben neki van futballmúltja, többek között Lőw Zsolttal játszott együtt a Mainzban), na meg vele együtt Rene Maric. Egy taktikával foglalkozó hobbiblogger, aki néhány éve vette a bátorságot, és írt az akkor még az U18-nál dolgozó Rosénak, hogy ugyan már, nem akar-e vele futballfilozófiákról beszélni? Beszéltek. Maric villámgyorsan pályaedző lett, ellenfeleket figyelt meg, edzésmodelleket gyártott és csiszolta a taktikát. Együtt megnyerték az ifjúsági Bajnokok Ligáját a Salzburggal, most pedig – tíz elbaltázott kísérlet után – majdnem visszavezették a nagyok között a BL főtáblájára a csapatot. Rose 41, Maric 26 éves. Még a végén igaza lesz a profil.at elemzőjének, aki azt írta, hogy a nagy öregek (így Toni
Polster, Andi Herzog vagy a még idősebbek közül Josef Hickersberger) a kapcsolataik révén ugyan haszonélvezői egy jóléti rendszernek, de az eredményeket már jelentősebb futballmúlt nélküli, fiatalabb taktikai fanatikusok hozzák.

Mielőtt elfelejteném, a magyar élvonalban jelenleg egy olyan szakember van, aki futballmúlt nélkül, „körön” kívülről érkezve (igaz, Szerbiában már 29 évesen vezetőedző volt), a harmincas éveiben kapott kispadot. A bajnoki címből és az Európa-liga főtáblájára jutásból mindenki döntse el maga, mennyire vált be a Vidinél Marko Nikolics.