Duna-menti Bayern – Moncz Attila publicisztikája

A Bayern München szombaton elutazott Dohába, hogy immár tizedik alkalommal ott kezdje meg a felkészülését a Bundesliga tavaszi idényére. A csapat egyik főszponzora a Qatar Airways, a légitársaság, amely nagyságrendileg évi 10 millió eurót fizet be a kasszába. Ennyiért bőven megéri lehajolni (és a mez ujjára tenni a szponzorlogót), illetve egy hetet eltölteni Katarban, és ki lehet bírni az olyan bírálatokat, amilyenek például 2018 végén, a Bayern éves közgyűlésén elhangzottak. A szót kapó egyik szurkoló, Johannes Bachmayr a beszédében a következőket fogalmazta meg: „Quo Vadis, FC Bayern? Populista kocsmai csapat leszel vagy szívvel élő világszintű egyesület? A PSG-t sértődötten megtámadjuk, miközben szívesen vesszük a katari szponzorációt. Méltatjuk magunkat, hogy továbbvisszük Kurt Landauer örökségét, miközben úgy írunk a karunkra neveket, hogy ismerjük Katar és az őt körülvevő országok viselkedési kultúráját.”

Nem az a szándékom, hogy véleményt mondjak Katar jelenéről, eleve az arab kultúra beható ismerete és ott töltött idő nélkül ilyet nem is elegáns tenni, az viszont igen, hogy megmutassam, száz év alatt mennyit változott az idő a Bayern Münchennél. Merthogy a fenti beszédben – amelyről egyébként anno Uli Hoeness, a klub „mindenhatója” azt mondta, három óra kellene az összes téves állítása helyesbítéséhez – elhangzott Kurt Landauer neve is, vele kapcsolatban meg az ünnepek alatt érdekes könyv került a kezembe. A nevét viselő alapítvány (Kurt Landauer Stiftung e. V.) fél éve jelentette meg, Dietrich Schulze-Marmeling a szerzője, a Sport Tv Bundesliga-szakértője, Mészáros Ábel pedig az egyik közreműködője. A mű az akkor 100 éve játszott Bayern München–MTK mérkőzésnek állít emléket, ahogyan a címoldalán fogalmaz, „100 év. 100 oldal. Minden a Marbachstrassén játszott nagy mérkőzésről és annak hátteréről.”

Lehet könyvet írni nagy meccsekről, akár egyről is, na de egy olyan felkészülési találkozóról, amelyről az archív képeket leszámítva csak visszaemlékezések maradtak fenn, az elemzéshez szükséges videók pedig érthető okokból még csak nem is léteztek? Ilyet csak akkor tesz bárki is, ha az valóban korszakalkotó volt. Márpedig az az MTK-meccs új irányt szabott a Bayern életének, elindítva abba az irányba, ahova végül eljutott. Csak 1919-ben még az MTK volt az, ami ma a Bayern München, a német csapat pedig fordított szerepet töltött be, ami a 7:1-es vendégsikert hozó eredményből is tükröződött.
Rá húsz évre Landauer így idézte fel az összecsapást a klubújságban: „Ki ne emlékezne az 1919-ben Münchenben játszott MTK elleni mérkőzésre, arra a meccsre, amelyen a magyarok kétszer negyvenöt perc alatt a legmagasabb szintű futballt adták elő, és kioktattak bennünket a labdarúgás tudományából?” Landauer talán a legnagyobb hatású Bayern-elnök volt, aki négy különböző periódusban összesen csaknem húsz évet töltött a klub élén. Részben miatta tartották a Frankfurt mellett a Bayernt is zsidó csapatnak akkoriban, ami az idővel a nemzetiszocializmus felé sodródó Németországban nem volt hízelgő jelző. De mire emiatt 1933-ban véget ért a harmadik érája is (a negyedik csak a második világháború után, 1947-ben kezdődhetett el), a bajor gárda már „pályára állt”, és bekerült a legjobb német csapatok közé.

Nem utolsósorban Landauer bátorsága miatt. Ő volt, aki megelégelte a Münchner Sport Clubban a futballisták mellőzöttségét, és 1919-ben a Turnverein Jahnnal boronálta össze a csapatot, úgy, hogy mindenben – a címertől a klubszínekig – nem a befogadót, hanem az érkezőt, a Bayernt illette a primátus. A csapatnak ugyan nem volt saját stadionja (ez minden korban meghatározó volt egy új növekedési pályára állás esetében, gondoljunk csak napjaink példái közül a Juventuséra vagy éppen magáéra az Allianz Arenával „gazdagodó” jelenkori Bayernéra!), de a München egyik kerületében, Sendlingben a Marbachstrassén található létesítményt használhatta.

És Landauer ide hívta meg az MTK-t. „Abban az időben az MTK elleni barátságos mérkőzések körülbelül annyira voltak keresettek, mint manapság a Real Madrid vagy a Barcelona elleniek” – olvasható a fent említett könyvben, míg húsz esztendővel később a Fussball című szaklap így emlékezett: „Akkoriban minden klubvezető legtitkosabb álma volt, hogy kapcsolatba kerüljön, esetleg lekössön egy meccset ezzel az MTK-val. A magyar bajnokcsapat Európa minden égtájáról kapott ajánlatokat, de Münchenben értek elsőként célba.” Ha nem is elsőként, de harmadikként, mert München csak a harmadik állomása volt az MTK német túrájának, előtte a Stuttgarter Kickerst (5:1) és a Nürnberget (3:1) már legyőzte az akkor éppen zsinórban négyszeres magyar bajnok együttes.
A Real, Barca hasonlatnak megfelelő árazás viszont stimmel. Ma sem lehet tudni, pontosan mennyiért vállal el egy csatát a két spanyol gigász (a héten a szaúdi Dzsiddában sorra kerülő, félig-meddig komoly spanyol Szuperkupán csak az elődöntős pályára lépésért jár neki 800-800 ezer euró), de így legalább el tudjuk helyezni, hajdan mennyit ért az MTK. A Weimari Köztársaság legfontosabb müncheni meccsét is nagyon drága lehetett összehozni, mert előtte a bevételért aggódó Landauer megbízására lovas kocsik járták a müncheni utcákat, és kézzel írt plakátokon hirdették a találkozót. Nyomtatotton nem lehetett, mert a nyomdászok éppen sztrájkoltak...

A bevétellel nem lett gond, minden korábbi müncheni nézőcsúcsot legalább ötezerrel felülmúló módon 12 ezren gyűltek össze, Schaffer Alfréd, a „Spéci” és a többi kék-fehér ász meg befűzte az oktatófilmet, és 7:1-re lemosta a tanításért akkor is, azóta is hálás gárdát. „Münchenben korábban ilyen számban ennyi briliáns játékost nem lehetett látni. A csodás technikájú vendégek játékereje minden szempontból példaértékű. Hihetetlenül gyorsan futnak és kezelik a labdát, szisztematikusan osztják el a labdákat és játsszák meg a széleket, olyan csapat állt szemben a müncheniekkel, amely még ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet… A müncheni labdarúgás a müncheni lakosság tömegsportja. A Bayern hálásan köszöni a lakosságnak, hogy sikerült összehozni egy ilyen hírverő mérkőzést” – ollózott össze néhány visszaemlékezést a könyvben a szerző.

Nem, nem Pep Guardiola volt az első, aki lapos, rövid passzos játékával delíriumba ringatta Münchent, hanem ez az MTK. A Bayernnél ekkor döntöttek úgy, hogy ebbe az irányba mennek, ezt próbálják meg a tökéletesre fejleszteni, nekik a Donaufussball (Duna-menti labdarúgásként őrizte meg a történelem) kell, nem az angol kick-and-rush (rúgd és fuss). Néhány évvel később emiatt a klub összetűzésbe is került Otto Nerz birodalmi szövetségi kapitánnyal, akinek az angolokat istenítő filozófiájával a Bayern nem tudott mit kezdeni. „Mi játszani akarunk és támadni, nem küzdeni és dolgozni” – indokolt Sigmund Haringer, a bajorok német válogatott játékosa. Hiába, ezt tanította nekik az MTK-tól vagy az ő hatására igazolt magyar vagy magyar-osztrák edzők sora, így Kürschner Izidor Dori (1921–22), Weisz Leó (1927–28), Konrád Kálmán (1928–30) és Dombi „Little” Richárd (1930–33). Utóbbi irányításával már nem csupán a legszebben játszó, de a legjobb német csapat is volt a Bayern, köszönhetően az 1932-ben története során először megszerzett országos bajnoki címnek. A szakembereket meg nem pénzkérdés volt elcsábítani, néhány nappal a 7:1-es verés után. Magyarországon a Tanácsköztársaság eltűnt a süllyesztőben, a nem sokkal később beköszöntő Horthy-rendszer helyett viszont sok zsidó már inkább külföldön kereste a boldogulását.

„Amit a japánok a háború modernizálása vagy az amerikaiak a Zeppelinek építése terén tettek azzal, hogy német mérnököket csábítottak oda, azt csináltuk mi a futballban, csak fordított úton. Mi külföldi edzőket szerződtetünk, hogy a kombinatív labdarúgás művészetét oktassák, azt a művészetet, ami a külföldiek ellenünk aratott sikereinek titka volt” – vonta le a tanulságot Schulze-Marmeling.

Idehaza valamiért, talán a tét hiánya miatt ez a meccs nem része a „köztudatnak”, holott azért csak-csak kijelölt egy többek között öt Bajnokok Ligája-győzelemig vezető utat. Illetve a jelen hazai futballjának is tanulsággal szolgálhat. Merthogy egy következetes, nem kultúrákról kultúrákra ugráló tanulási folyamat ma a honi futballon is nagyot tudna dobni.