A bányából a fényre – Moncz Attila publicisztikája

AZ ELŐZŐ IDÉNY VÉGÉN „Jó nyaralást, csődtömegek” transzparenssel búcsúzott a Schalke tábora a német labdarúgó-másodosztályt a 14. helyen záró csapatától. A „királykékek” második nekifutásra sem tudtak visszakapaszkodni az élvonalba, sőt, sokkal közelebb jártak az újabb kieséshez, így aztán a drukkerek nekikeseredése érthető volt. Hat évvel korábban még a Manchester Cityvel vívott Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt az együttes, most meg hajszál választotta el attól, hogy érdemben eltűnjön a német labdarúgás térképéről. A legőrültebb, legszenvedélyesebb és érzelmektől leginkább átfűtött szurkolói csoportnak pedig ez kevés.

Budapestről, 1200 km-ről nehezebben hihető, de Gelsenkirchenben a labdarúgásnak jelentős hatása van a társadalomra. Talán a Liverpool legendás vezetőedzőjének, Bill Shanklynek ott kellene újraszületnie és dolgoznia, mert ott senkinek sem kellene magyaráznia legendás szavait: „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.” Jártam már ott, tudom, miről írok: tényleg az. Ott nem szerelem, hanem vallás a labdarúgás. Az elmúlt időszakban pedig egyfajta kiút is a mindennapok szürkeségéből, sőt, kiválóan alkalmas az életminőség javítására is. A politikum lassan évtizedek óta nem tud mit kezdeni az egykori bányavidékkel, 15 százalékkal egész Németországban itt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, ilyen körülmények között a futball jelentheti az egyik fő vigaszt.

Ahogyan a múltban jelentette is. Még a Bundesliga 1963-as alapítása előtt hétszer nyert bajnoki címet (később éppen ennyiszer volt ezüst­érmes, és bár néhányszor gyakorlatilag fogta a salátástálat, egyszer sem vehette át), a kétezres években háromszor diadalmaskodott a Német Kupában, illetve a Bayern-szurkolóként is a klub iránt minden pozitív elfogultságomat megalapozó „eurofighterek” 1997-ben megnyerték az UEFA-kupát. Talán sohasem lesz még egy csapat, amely annyira magába szívta volna a térség szellemiségét, amelynek tagjai hajlandók voltak feltúrni a pályát, és náluk tényleg lefújásig tartott egy-egy mérkőzés. Marc Wilmots, Mike Büskens, Ingo Anderbrügge, Yves Eigenrauch, Jens Lehmann és a többi, már bocsánat, de vaddisznó többek között a Valencia és az Inter legyőzésével ért révbe és alapozott meg egy máig élő mítoszt.

Ami persze örökös viszonyítási alap, éppen ezért volt nehéz helyzetben annak a csapatnak az egyik tagja, Youri Mulder a fent említett transzparens láttán. Ő ugyanis a klub profi futballrészlegének igazgatója, és főnökével, Frank Baumann-nal együtt neki kellett volna irányba állítani a szekeret. Egyiküknél sem lehetett panasz a futballmúltra, mindketten kétszeres Német Kupa-győztesek, Baumann ehhez még német bajnoki címet, Mulder pedig ugyebár UEFA-kupa-győzelmet tud hozzátenni. A hierarchia szerint Baumanné az utolsó szó, és az ő hangja volt mélyebb akkor is, midőn tavaly nyáron a Schalke 700 ezer euróért kivásárolta a Plymouthtal kötött szerződéséből a csapattal az angol másodosztályból éppen kieső (!) Miron Muslicot. Az azonnali nyugtató hatású lépés nem ilyen, nem csoda, hogy Mulder két fő célt határozott meg a 2025–2026-os évad előtt: kezdjék el rendbe hozni a szurkolókkal való viszonyt, illetve legyen végre egy olyan idény, amelyben egyetlen edzőt sem kell kirúgnia. Az utóbbira kis magyarázat: 2022 eleje óta tíz szakember összesen 11 periódusban (Matthias Kreutzer duplázott) ült a Schalke kispadján állandó vagy ideiglenes jelleggel.

Elég sok hülyeségre vagyok képes fogadni (a legutóbbi dokumentálható lépés, hogy pezsgős vacsora a tét az ETO Bajnokok Ligájába jutása kapcsán, már ha bajnok lesz…), de az osztrák-bosnyák szakember tartós gelsenkircheni maradása nem tartozott ezek közé. Ehhez képest immár 2028 nyaráig érvényes szerződés köti a Schalkéhoz, mert az első idényében visszavezette a legjobbak közé az együttest. Az eurofighterekre jellemző harci szellemben, az akkori sikerkor vezetőedzőjét, Huub Stevenst idéző szellemben. „Die Null muss stehen!”, szabad fordításban tilos gólt kapni, ez volt Stevens és most Muslic jelszava is. A védelem az eddigi 32 fordulóban mindössze 28 gólt kapott (a második legjobb hátsó alakzat nyolccal többet), a csapat nyolcszor nyert 1–0-ra, 15 alkalommal pedig egygólos különbséggel – az utóbbi minimalista rekord a 2. Bundesliga történetében! Oké, közben csak 49 gólt szerzett, ennél hat rivális is többet, míg a hozzá hasonlóan, de egy osztállyal feljebb bajnoki címet nyerő Bayern Münchennek már a 14. fordulóban összejött az ötvenes termés, viszont ez csak játék a számokkal. A tény, hogy a Schalke újra élvonalbeli, olyan zseniális történetekkel, mint Loris Karius feltámadása (a Liverpoolnak még BL-győzelem is ment el a hibái miatt, most meg 2.64-es osztályzatátlaggal ő a liga legjobb kapusa), Edin Dzeko sokadvirágzása (a télen ingyen jött a Fiorentinától, és sérülése előtt kilenc meccsen hat gólt ért el) vagy éppen Kenan Karaman megdicsőülése (másodmagával maradt meg a 2023-ban kieső csapat keretéből, most ő lőtte a feljutást érő gólt). 

„A fiúk a falon is átmentek a Schalkéért. Már a rajtnál tudtuk, milyen nehéz terhet cipelünk a hátunkon. Az előző két idény brutálisan kemény volt mindenkinek. Az egyesületnek, a szurkolóknak és a fiúknak is. Most megérkeztünk oda, ahova tartozunk” – mondta Muslic. Végig a fegyelemre, a rendszerre és az elvekre épített, aligha véletlen, hogy amikor játékosai a Düsseldorf elleni 1–0 után körbevonatozták a katakombákat, még az öltözői mágnestáblát is magukkal vitték, mondván, taktika nélkül itt semmi sincs. Igaz, akkor már nem feltétlenül a Muslic-féle viselkedési kultúra alapszabályait követték… Mondjuk ez így volt reggel fél hatig a stadionban, aztán a legkitartóbbak Mulder igazgató vezetésével még egy helyi kocsmát is boldogítottak hétig.

Az őrület tetten érhető, a 210 ezer tagot számláló egyesület újra a felső polcra került, még ha nem is nyithatja ki a pénzeszsákot. A Schalke 116 millió eurós adósságot görget maga előtt, aminek a csökkentését folyamatosan figyeli és ha kell, szankcionálja a liga. De mit számít az, amikor a gelsenkircheni „turisták” (az idegenbeli meccsekre átlagosan 6319-en kísérték el a csapatot a másodosztályban, ami a második legjobb mutató az egész német profi futballban!) végre újra mehetnek Dortmundba. Az ősszel ismét megrendezik minden német derbik atyját, a BVB–Schalkét, aminek szerintem még Dortmundban is örülnek. Persze, jó volt kicsit kárörvendőnek lenni az esküdt ellenség bajain, de aligha van nagyobb esemény annál, mint megütközni vele.

Ez pedig tökéletesen illik a Németországban manapság is megsüvegelt és ünnepelt, éppen feltámadóban lévő futballtradíciók sorába. A befektetők „antiklubja”, a Freiburg az Európa-ligában csütörtökön – többek között a mágnások kezén lévő Aston Villa és Nottingham társaságában – a döntőbe jutásért küzd, a VfB Stuttgart újabb csodaként döntőt játszhat a Német Kupában, a másodosztályba olyan kultikus klubok térhetnek vissza, mint az Osnabrück vagy a Cottbus, és hát a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között is a katari kézen lévő PSG, az amerikai milliárdos, Stan Kroenke pénzéből működő Arsenal, valamint az amerikai befektetési alapra, az Apollóra támaszkodó Atlético Madrid mellett a Bayern München volt az egyetlen klasszikus modell alapján működő klub.

Az elvakultak ezek alapján már egy német köntösbe bújtatott amerikai tündérmese körvonalait is vizionálják a nyárra.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!