Olaszország: ismét légiósnak állhat a Honvéd volt támadója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.23. 11:32
Olasz sajtóértesülések szerint Davide Lanzafame, a Budapest Honvéd korábbi játékosa nem tölti ki 2017 nyaráig szóló szerződését az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Perugiánál, hanem a téli átigazolási időszakban távozik a csapattól.

A 28 esztendős támadó 2014 augusztusa óta erősíti a Perugiát, melynek színeiben a jelenlegi szezonban 17 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ám gólt nem szerzett. Az idény elején még alapembernek számított a Serie B-ben szereplő együttesnél, az utóbbi időben azonban kiszorult a kezdőből, többnyire csak csereként jutott szóhoz, míg az előző meccsen már a keretbe sem került be.

Az ügy hátterében az állhat, hogy Lanzafame összeveszett Pierpaolo Bisolival, a Perugia vezetőedzőjével, aki új hadrendet alkalmaz a csapatnál, ebben pedig nem jut hely a rutinos csatárnak.

A Budapest Honvédot 2013 tavaszán erősítő Lanzafame tehát januárban minden bizonnyal klubot vált, és a hírek szerint nincs ellenére, hogy ismét kipróbálja magát külföldön.

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Nagy Ádám felépült, csapata következő bajnokiján már újra pályára léphet

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 17:00

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik