Már megint a Juve? – Bodnár Zalán publicisztikája

Megboldogult, bloggerkoromban, 2012 februárjában, amikor a milanos Sulley Muntari fejes gólját annak ellenére sem adták meg a Juventus ellen, hogy a labda fél méterrel átment a gólvonalon, a FourFourTwo futballmagazin honlapján azt a provokatív címet adtam: „Mint a régi szép időkben, újra a Juvénak csalnak Olaszországban”. Máig kevés cikkem keltett nagyobb hullámokat, a Facebookon fenyegetések tucatjait kaptam „juventinóktól”, a brit anyalapnál is bemószeroltak, sőt még Puzsér Róbert is kikelt ellenem.

Megboldogult, bloggerkoromban, 2012 februárjában, amikor a milanos Sulley Muntari fejes gólját annak ellenére sem adták meg a Juventus ellen, hogy a labda fél méterrel átment a gólvonalon, a FourFourTwo futballmagazin honlapján azt a provokatív címet adtam: „Mint a régi szép időkben, újra a Juvénak csalnak Olaszországban”. Máig kevés cikkem keltett nagyobb hullámokat, a Facebookon fenyegetések tucatjait kaptam „juventinóktól”, a brit anyalapnál is bemószeroltak, sőt még Puzsér Róbert is kikelt ellenem.

Aztán a hullámok elültek, Robival is rendeztem a nézeteltérést, és megtanultam, hogy Juve-drukkerekkel nem szórakozunk, mert hamarabb kinyílik a zsebükben a bicska, mint a felsőzsolcaiaknak a prügyi bálon az 1920-as években. Azóta én sem eszem már olyan forrón a kását, egyébként is úgy tetszett, hogy a zűrös esztendők után, Andrea Agnelli elnökletével a Juventus új fejezetet nyitott a történetében. Modern, steril stadionba költöztek, hipertrendivé változtatták a címerüket, néha rózsaszín mezbe öltöznek, hogy mindenkinek megfeleljenek, a 2006-os Calciopoli-botrány és a Serie B-be száműzetés emlékét pedig 2012 és 2020 között sorozatban elnyert kilenc scudettóval igyekeztek elhomályosítani. Kétszer eljutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe is, és azt mutatták a világnak 2018-ban, hogy példás gazdálkodásuk eredményeként még Cristiano Ronaldo szerződtetését is megengedhetik maguknak. A teljes arculatváltás révén sikerült levetkőzniük a nekik amúgy még jól is álló rosszfiúimázst, olyan „nyárspolgárok” lettek, mint a Nagymenők című Scorsese-film végén a Ray Liotta megformálta, kilépett maffiatag.

Erre most jön ez megint...

Mit mondhatnék? Már csak a fenti bevezető miatt is úgy érzem, illene szólnom a témához, csak hát sportújságíróként nem könnyű most okosat mondani. Ha a balhátvéd hibázik, azt felismerjük. Még azt is, ha a középhátvéd eladta a meccset. Ha a játékvezetők hibáznak, látjuk, ha csalnak, annak is vannak jelei. Ha rossz taktikát választ az edző, ha rossz döntést hoz a sportigazgató, az is kiviláglik. Még a Calciopoli mechanizmusait is értettük. Ez az ügy viszont egyáltalán nem közérthető, közgazdasági alapismeretekkel is kissé magas, ráadásul fikarcnyit sem látunk bele a klubok könyvelésébe.

Amikor tavaly tavasszal elkezdtek vizsgálódni a hatóságok az „Öreg Hölgy” háza táján holmi kettős könyvelést emlegetve, még legyintettünk: ugyan, történtek már cifrább dolgok is az olasz futballban, ez azért mégsem bírók megvesztegetése, a játékvezető-küldés manipulálása, emberrablás és hasonló. Még akkor is másra gyanakodtunk, amikor augusztus végén egy videófelvétel tanúsága szerint Pavel Nedved alelnök a sárga földig leitta magát, majd fiatal lányokat fogdosott egy buliban. Aztán amikor a katari világbajnokság zsivaját kihasználva „csendben” lemondott a Juventus teljes vezérkara, már sejteni lehetett, hogy ennek a történetnek már nem a füstje nagy, hanem a lángja.

Mielőtt újra kinyílik a bicska a Juventus-szurkolók zsebében, jelzem: nem kárörvendeni jöttem, amiért újra csúnyán lebuktak a torinóiak. Őszintén szeretném megérteni, mi történik, mert biztos, hogy akármi is, az rossz az olasz labdarúgásnak.

Az alapvető tények, amelyeket tudunk: három ügyben indult vizsgálat a Juve ellen, és a mostani, 15 bajnoki pont levonásával járó büntetést kizárólag a hamisított tőkenyereség miatt kapta, vagyis azért, mert néhány játékos esetében a valós értékénél sokkal magasabb árat határozott meg.

Na és akkor mi van? – kérdezhetnénk (ál)naivan. Egy adásvételnél van eladó és van vevő, mindkét fél elfogadja az árat, látszólag nincs itt semmi látnivaló. Mindenesetre azt hiszem, ilyenért sem nagyon büntettek még meg senkit a labdarúgás történetében...

A fenti bevezető alapján is látható, hogy én aztán véletlenül sem vagyok a Juventus fogadatlan prókátora, de ilyesmit feltehetően a legtöbb klubnál csinálnak (bár amelyik a tőzsdén van, arra más szabályok vonatkoznak). Nem relativizálni akarok persze egy gazdasági bűncselekményt, de amikor a Juve-fanok – amolyan Mario Balotelli módra – azt kérdezik, „Miért mindig én?”, ebben az esetben meg tudom érteni őket. Ne mondja senki, hogy a PSG-nél, a Manchester Citynél vagy a Malcolm Glazer-féle Manchester Unitednél sohasem bűvészkednek a könyveléssel. De nem is kell olyan messzire menni Torinótól: a fehér-feketéket sújtó ítélet óta további Serie A-klubok háza táján is vizsgálódnak az olasz hatóságok, nagyító alatt van például a Napoli és a francia Lille közötti transzfer, amellyel Victor Osimhen játékjoga átkerült Nápolyba, de a Milan, a Roma, a Sassuolo és az Atalanta is bajba kerülhet korábbi játékosügyeletei miatt. És ezek csak az első dominók. A címben feltett kérdésemnek tehát kettős értelmezése lehetséges: egyrészt a Juve már rég vindikálta magának a jogot, hogy ha Itáliában valami skandalum van, abból ő nehogy kimaradjon, másrészt most már azért nehéz elhinni, hogy mindig egyedül ő a bűnös (a transzferügyletekben érintett további nyolc, kisebb klubot első fokon mind felmentették).

Az, hogy a Juventusra kirótt 15 pontos büntetés sok vagy kevés, nézőpont kérdése. Az ügyész által eredetileg kért kilencpontos szankcióhoz képest sok, de ha azt nézzük, hogy visszaesőként ki is zárhatták volna az első osztályból, még olcsón megúszta a klub, hiszen így is kiharcolhatja a BL-indulást, a bajnoki címre pedig az 5–1-es nápolyi vereség után már amúgy sincs reális esélye.

Az igazi izgalmakat azonban a másik két, még folyamatban lévő vizsgálat tartogatja. Az egyik az úgynevezett Prisma-ügy, amelyben pénzügyi jelentések meghamisításával vádolják a Juve korábbi irányítóit (összesen 59 Serie A-klubvezetővel egyetemben...), így Agnelli exelnököt és Fabio Paratici volt sport­igazgatót, aki már a Tottenhamnél dolgozik. A másik ügyben pedig a klub és játékosai között a pandémia korai szakaszában létrejött állítólagos titkos fizetési megállapodásokat vizsgálják. A lehallgatások, az irodai rajtaütések és a játékosok (köztük Giorgio Chiellini, Paulo Dybala, Mattia De Sciglio) kihallgatása után napvilágra kerülő dokumentumok alapján azt vélelmezi a hatóság, hogy a járvány alatt a Juventus zsebbe fizetett több játékosának, köztük Cristiano Ronaldónak (akivel a gyanú szerint „zsebszerződést” is kötött, bár erre egyelőre nincs kézzelfogható bizonyíték), hogy ne kelljen a fizetések utáni adóterheket befizetnie. Ez egyrészt adócsalás, másrészt okirat-hamisítás, harmadrészt a könyvelés meghamisítása, ami viszont már igen súlyos cselekmény. Kulcsdátum lehet március 27., amikor Marco Picco bíró előtt következik az előzetes meghallgatás az olasz piac­felügyelet (Consob) által indított vizsgálatban. Ha a bíró perre viszi az ügyet, majd esetleg bebizonyosodik, hogy a Juventus a manipulált számok nélkül nem lett volna jogosult a Serie A-licenc kiváltására, akkor szinte biztosra vehető, hogy kizárják az élvonalból.

És akkor még nem is beszéltünk arról: ha feketén-fehéren kiderül, hogy a Juventus titokban fizetett ki a Covid alatt béreket, aminek nincs nyoma a pénzügyi kimutatásokban, kitilthatják az európai kupákból is, akár három évre is. Ne legyen kétségünk: talán az UEFA is kapva kapna az alkalmon, hogy Szuperliga-részvétele miatt rúgjon egyet az egyesületbe.

Ahogy látom, a Juve-drukkerek reakciói eléggé vegyesek. Még a Calciopoli idején is jóval egységesebb álláspont volt megfigyelhető, most a méltatlankodók mellett feltűnnek azok a hangadók is, akik szerint ha bűnösök, akkor bűnhődniük kell, és jöjjön megint a teljes megtisztulás, mint 2006-ban.

Az én bajom az, hogy ha bűnösök is, megint nem azok bűnhődnek majd, akik a törvény ellen vétettek (nyilván ezért mondtak le nagy hirtelen), hanem azok, akik az égvilágon semmiről sem tehetnek: a játékosok és a szurkolók.

És amitől a leginkább tartok: az olasz bajnokság jelenlegi idénye a zöldasztalnál dől majd el. Egyrészt meg kell várnunk a Juventus fellebbezésének eredményét, Massimiliano Allegri vezetőedző is azt mondta a játékosainak, igyekezzenek minden lehetséges pontot begyűjteni, mert nincs kizárva, hogy később csökkentik vagy eltörlik a büntetésüket, és ne akkor kelljen siratniuk azokat a pontokat, amelyeket a pályán megszerezhettek volna. Másrészt azt sem tudhatjuk, hogy a többi csapat közül kell-e bűnhődnie valamelyiknek.

De ha már az olasz labdarúgás a két elbukott vb-kvalifikáció után elkezdte a klubfutballban is újra lejáratni magát, könyörgök, csak ne az legyen, hogy júniusban véget ér a bajnokság, majd utána összeülnek a korifeusok, és kikalkulálják, hogy kit zárjanak ki, kitől vonjanak le és hány pontot, kisakkozzák, hogy kinek mennyi pont kell a bajnoki címhez vagy a BL-induláshoz, mert akkor ebből a slamasztikából még nehezebben mászna ki a teljes calcio, mint a Calciopoliból.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!