Nagyszerű meccsen 2-2 lett a Valencia-Barcelona

Vágólapra másolva!
2011.09.22. 00:06
null
Hiába a jó Barca-hajrá, a Valencia rászolgált az egy pontra (fotó: Action Images)
Címkék
A listavezető Valencia remek mérkőzésen 2–2-re végzett hazai pályán a címvédő Barcelonával a spanyol bajnokság ötödik fordulójában. Unai Emery együttese kétszer is vezetett, ám a második játékrészben a katalánok Cesc Fabregas révén kiegyenlítettek, és a hajrában a győzelemre is volt esélyük.

Egyértelműen a forduló rangadójaként harangozták be a Valencia–Barcelona összecsapást az elmúlt napokban, és a mutatott játék igazolta ezt az állítást: remek színvonalú csatát hozott a forduló előtti éllovas és a címvédő Mestallában rendezett csatája.

Pep Guardiola húzott egy merészet (vagy inkább vakmerőt?), és 3–4–3-as felállásban küldte pályára övéit, ám a változtatás nem igazolta létjogosultságát az első félidőben: rég látszott olyan lyukasnak a katalánok hátsó alakzata, mint a találkozó első félidejében.

Bár a Barca kezdett némi fölényben, a Valencia egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, és hamar meg is szerezte a vezetést: a 12. percben átmeneti létszámfölénybe került a bal oldalon a Valencia, nagyszerűen futott el Jérémy Mathieu, akinek beadásába honfitársa, Éric Abidal rosszul ért bele, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki. 1–0

Nem soká késett a válasz: gyakorlatilag az ellentámadásból egyenlítettek a katalánok. Tipikus barcás akció végén Lionel Messi lapos passzal ugratta ki Pedrót, aki közelről Vicente Guaita mellett kilőtte a jobb alsó sarkot. 1–1

A Valencia azonban nem szeppent meg az egyenlítéstől, továbbra is tette a dolgát, és ami alighanem a legnagyobb szó: játékban is felvette a harcot Pep Guardiola legénységével. A 23. percben újra a Barca védelmének jobb oldala volt bizonytalan, Mathieu ismét jól adott be, Abidal elcsúszott, Pablo Hernández pedig kilőtte a bal alsót. 2–1!

Sőt, Unai Emery gárdája akár két góllal is elhúzhatott volna: a 41. percben Roberto Soldado került szembe a teljesen üres kapuval, de a megpattanó labdát a térdével közvetlen közelről csak a jobb kapufa mellé tudta helyezni, majd a támadó fordulás után is kihagyott egy helyzetet.

Éver Banega kiválóan és stílusosan mozgatta a „denevéreket”, ám a második félidőben már inkább fölényben volt a Barcelona. Igaz, ehhez az is hozzátartozott, hogy Guardiola visszaállt a vörösgránát-kékek alaptaktikájához és a Valencia nyilvánvalóan a biztonságra ügyelt elsősorban.

Hiába bizonyult azonban tompának sokáig Lionel Messi és olykor sematikusnak a vendégek játéka, a hajrá előtt kiegyenlített a Barcelona. Az argentin tízes ugyan kihagyott egy olyan ziccert, amelyből csak egy-kettőt szokott szezononként – Guaita szedte le a lábáról a labdát –, de ha a góllövés nem is ment neki, kiosztott néhány zseniális passzt.

A 75. percben Cesc Fabregas elé tálalt az aranylabdás, az Arsenaltól érkező játékos pedig nem hibázott. Ezzel Fabregas lett az első Barca-középpályás, aki az első négy forduló mindegyikében betalált. 2–2

A címvédő a hajrában akár a három pontot is megszerezhette volna, ám Messi passza után Adriano rosszul célzott. A hosszabbításban a játékvezető még kiállította Jordi Albát, de ez már nem osztott, nem szorzott: Valencia–Barcelona 2–2.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A korábbi mérkőzésekről itt olvashat bővebben!

AZ ÁLLÁS
1. Valencia 4 3 1 8–5 +3 10
2. Málaga 4 3 1 7–2 +5 9
3. Betis 3 3 5–2 +3 9
4. Barcelona 4 2 2 17–4 +13 8
5. Sevilla 4 2 2 5–3 +2 8
6. Levante 4 2 2 4–2 +2 8
7. Real Madrid 4 2 1 1 10–3 +7 7
8. Atlético Madrid 4 2 1 1 8–1 +7 7
9. Real Sociedad 4 2 1 1 5–4 +1 7
10. Rayo Vallecano 4 1 2 1 3–3 0 5
11. Osasuna 4 1 2 1 2–9 –7 5
12. Villarreal 4 1 1 2 4–8 –4 4
13. Zaragoza 3 1 1 1 2–7 –5 4
14. Espanyol 3 1 2 3–4 –1 3
15. Mallorca 4 1 3 1–4 –3 3
16. Granada 4 1 3 1–6 –5 3
17. Santander 4 2 2 3–8 –5 2
18. Athletic Bilbao 4 1 3 4–7 –3 1
19. Getafe 3 1 2 3–6 –3 1
20. Sporting Gijón 4 4 2–9 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik